ötletek, tippek egyszerűen

Időtetrisz

Nyerj kupont a Messzelátó Egyesület foglalkozására!

2012. december 05. - időtetrisz

Dédnagyanyáink még maguk készítették a szappant, tésztát, kenyeret, és ha volt a háznál tehén, saját túró és sajt is került az asztalra. Azóta, talán a boltok polcain roskadozó választék és az időhiány miatt, a receptes könyvek, az anyáról lányra hagyományozódó tudás valahol elveszett. Aki szeretne, falusi ismerőstől, az interneten itt-ott fellehető információk alapján (például az Időtetriszről, mert részben mi is emiatt az űr miatt kezdtük megosztani az általunk kipróbált és bevált dolgokat) most is tanulhat, de  vannak olyan zöld csoportok is mint például a Messzelátó Egyesület, akik személyes részvétellel, egy délutános foglalkozások keretében megtanítják a városi életben is használható, régi falusi ismereteket. Így lehet később saját szappanunk, tésztánk, sajtunk, kenyerünk, sőt még arckrémünk is. A múlt héten már részletesen írtunk az egyesület által szervezett, karácsonyra is ajándékozható kurzusokról, most egy ezzel kapcsolatos nyereményjátékra hívjuk fel a figyelmet.

Könnyen meg lehet tanulni

Az egyesület volt olyan nyitott és kedves, hogy egy 3000 forint értékű kupont ajánlott fel nyereménynek, amely a jövő év folyamán bármikor beváltható bármelyik tanfolyamukra. Emlékeztetőül, ezek közül valamelyikre:

....az árak 2013. január elsejétől elővételben

Tésztakészítés: 4000 Ft
Szappankészítés: 9000 Ft
Sajtkészítés: 6000 Ft
Kenyérsütés: 2500 Ft
Kozmetikumok készítése: 8000 Ft

A részletekről, időpontokról az egyesület honlapján, illetve az kati@messzelato.hu címen érdeklődhetsz! A játékban az alábbi instrukciók alapján lehet részt venni. 


Játékszabály
A játék december 5-től december 11. éjfélig tart. Sorsolás december 12-én. A sorsolán a random.org oldalon történik. Kérjük, hogy határidőn belül jelentkezz!
Összesen annyi a feladat, hogy itt a blogon kommentben jelezd, melyik tanfolyamra váltanád be, ha nyernél.
A névtelenül kommentelők jelentkezése sajnos érvénytelen, kérjük figyeljetek arra, hogy valamilyen azonosítót adjatok meg a hozzászólásban!

Témába vágó posztok
Ajándékozz tanfolyamot karácsonyra!
Csinálj szappant karácsonyra! 
Sk dezodor
Nyomtatható címkék zöld ajándéknak

A bejegyzés trackback címe:

https://idotetrisz.blog.hu/api/trackback/id/tr248802638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hédi 2012.12.05. 14:58:40

A sajtkészítést nagyon szívesen kipróbálnám. :)

Anita Czinege 2012.12.05. 15:26:10

Én is a sajtkészítésre lennék kíváncsi :)

Juli 2012.12.06. 11:40:39

Szappant készítenék :)

Bettina 2012.12.06. 16:51:44

Olyat ér, hogy nem tudom, mert komolyan el kellene gondolkoznom, emlyikre is, mert a kenyérsütés kivételével bármelyiken szívesen ott lennék (kenyeret süt itthona férj:).

mors 2012.12.06. 23:27:45

én kozmetikumot készítenék szívesen

vera 2012.12.08. 11:33:45

kozmetikum készítésre váltanám be

Zita kismarty-lechner 2012.12.09. 22:37:29

Boldogan megtanulnám, hogyan kell szappant készíteni!

puszedli 2012.12.09. 23:56:24

persze, írd majd ide!

zoaniko 2012.12.10. 11:09:21

Szappant vagy sajtot szeretnék készíteni, leginkább mindkettőt:-)
süti beállítások módosítása