ötletek, tippek egyszerűen

Időtetrisz

A legegyszerűbb adventi naptár

2013. november 27. - időtetrisz

Egész kicsiknek nem éppen egyszerű az adventi naptárral: türelmetlenül nyitogatnák az összes ablakot/dobozt/zacskót (kinek milyen naptára van), esetleg befalnák az apró csokikat, vagy még inkább szétszednék az egészet. (Egyébként nem vagyok ellenére ennek a hagyománytörésnek, tetszik, ha nem édességgel van kitömve ez a naptár, de jó tudni, hogy az eredeti adventi naptárban csak csoki volt.) Kétéves fiamnak nem akartam különösebben bonyolult naptárt, de azt sem, hogy a nővére naptárát látva látszólag kevesebbet kapjon. Pofonegyszerű a vége: egyetlen doboz, ami minden éjjel újratöltődik. Ugyanez lehet minimalista adventi naptár bárkinek, nemcsak a 2-3 éveseknek, mert ha nincs kedv/idő/energia 24 valamit fabrikálni, ez kb. 5 perc alatt kész is van.

a legyegyszerűbb advent naptár: egy doboz, ami minden reggel újratöltődik meglepetéssel

A legegyszerűbb advent naptár: egy doboz, ami minden reggel újratöltődik meglepetéssel

Szóval adott egy doboz, jöhetnek rá a poharaknál említett pöttymatricák vagy bármi más dekoráció, amit szeretnénk, ez elég gyors, 24 pötty került rá, zölddel minden hetedik (jelezvén, hogy ott kell majd gyertyát gyújtani) és minden nap a nyitás után be lehet karikázni egy pöttyöt, hogy valahogy mégis jelezzük, valami történik, múlik az idő.

[caption id="attachment_3910" align="aligncenter" width="600"]matricával könnyű dekokrálni a dobozt Matricával könnyű dekorálni a dobozt[/caption]

Persze ez is felvet kérdéseket: mekkora legyen a doboz? Mi kerüljön bele? Van 24 ugyanakkora apróság, ami értelmes kicsi meglepetés  egy 2-3 éves számára? Esetleg érdemes a karácsonyi ajándékokkal kombinálni: ha lesz Duplo vagy valamilyen építőkocka, néhány darab átkerülhet ide – persze fontos készülni arra, hogy egy darab legót azonnal tudjunk valahová tenni, esetleg készülni előre egy építménnyel, aminek a teteje lesz stb.) 2 éveseknél még azt is megkockáztatom, hogy az otthoni játékpark kissé elfeledett darabjait is elő lehet szedni vagy a megunt darabokat elcserélni valakivel és akkor nem is kellett sokat költeni.

Azok, akik ezt a megoldást választanák, itt találnak néhány olyan további időtetriszes sk ajándéktippet, amivel alkalomadtán meg lehet a dobozt tölteni:

Fürdőkréta

Sk gyurma (playdough-állagú)

Parafadugó-katonák

Nyomda házilag dekorgumiból

Varázskocka a reggelekhez

 

További adventi tippek

Nyomtatható angyalok 

Tetrapak adventi naptár

Papirhengerekből készült adventi naptár

Tojástartóból készült adventi naptár

Nyomtatható meglepetéscetlik a naptárba, több mint 70 tipp

A bejegyzés trackback címe:

https://idotetrisz.blog.hu/api/trackback/id/tr928803320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása