ötletek, tippek egyszerűen

Időtetrisz

Hol a legolcsóbb? 1. rész: Élelmiszerek

2014. február 21. - időtetrisz

Nehéz  lenne pontosan (és tartósan) megmondani, hogy mi hol a legolcsóbb,  mi magunk is sokáig, több helyszínen teszteltük, gyűjtöttük az infókat, adatokat. Ebben az első posztban most mégis megpróbáljuk összefoglalni kutatómunkánk eredményeit, mert úgy látjuk, hasznos, ha mindez egy helyen elérhető, még akkor is, ha ez a lista 2014. februári, és tartalmaz néhány nem minden városban elérhető boltot is. Tervezzük a folytatást, rajtatok, Olvasókon áll, hogy jövő héten jön-e a következő rész?

[caption id="attachment_5021" align="alignnone" width="600"]Csarnok magarus 02 Magárus pultja a Vásárcsarnokban[/caption]

Valószínűleg minden működő háztartásban kialakultak már a bevett vásárlási szokások, a kedvenc boltok, ismerős zöldségárusok és barátságos hentesek körével. A helyszínek is bejáratódtak, vagy a földrajzi adottságok, vagy az időtakarékosság szempontjai szerint, mégis abban bízunk, hogy a továbbiakban találtok majd olyan hasznosságokat, ami jól jön a bevásárlás megtervezésekor. Minden boltot, lelőhelyet nem tudunk átfogni, de ami itt szerepel, az mind kipróbált és bevált élelmiszer. Az egész sorozatra jellemző, hogy a listákon szereplő termékek kipróbáltak, és többnyire az egészséges táplálkozás, zöld háztartás, környezetvédelem szempontjai szerint álltak össze – ezért nem mindenből a leg-leg-legolcsóbb változatot fogjátok itt megtalálni, hanem a legjobb minőségű, legegészségesebb verziót, ami kiválóan vizsgázott ár-érték arány szempontból is.

 

ALDI

Az Aldit talán nem kell külön bemutatni, akik a közelében lakik valamelyik üzletüknek az valószínűleg már felfedezte, miért érdemes odajárni. Az Időtetriszen szereplő receptek alapanyagainak felsorolásakor gyakran hivatkoztunk erre a lelőhelyre.

02_aldi

Itt összefoglaltunk néhány olyan bevált terméket, amit rendszerint innen szoktunk beszerezni:

Virágméz 900 g: 1399 Ft (főzéshez, sütéshez, mézpumpával)

Gyümölcsös müzli 1 kg: 579 Ft

Zabpehely 500 g: 199 Ft (Lidl, Spar is hasonló áron kínálja)

Tökmagolaj 0,5 l: 2799 Ft

Westclif filteres menta- vagy kamilla tea 50 filter/ 399 Ft

Westclif filteres hibiszkusz-, gyógynövény- vagy gyümölcs tea 50 filter/ 549 Ft

Milfina laktózmentes tej 1l: 319 Ft

Milfina sovány tehéntúró (dobozos, krémes) 250 g: 229 Ft

Demerera nádcukor 1kg: 730 Ft

Nussett osztrák 100% kókuszsír 250g: 299 Ft

Milfina gouda holland sajt 450 g: 899 Ft

Milfina ementáli sajt 400 g: 899 Ft

Kezeletlen citrom (hálóban) 500g: 249 Ft
Kezeletlen mazsola 250 g: 269 Ft
Kókuszreszelék 200 g: 249 Ft
Füstölt lazac 100g: 699 Ft
Dán fehérsajt  (fetához hasonló) 200g: 299 Ft
Vaj 250g: 449 Ft
Grana padano keménysajt (parmezán sajt)  300g: 1499 Ft
Smoothie (többféle gyümölcsből) 250 ml: 299 Ft
Spagetti, penne, csavart tészta durumlisztből 500g: 199 Ft
Spar / Interspar

A Sparban verhetetlen a Natur*Pur Bio saját márka, jó minőségű, és kedvező áru, többféle termékéből is érdemes lehet bespájzolni.

spar

Teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt 1 kg: 499 Ft

Tönkölybúza fehérliszt: 669 Ft/kg

Teljes kiőrlésű rozsliszt 1kg: 359 Ft
Búzafinomliszt BL 55 1kg: 399 Ft
Teljes kiőrlésű búzaliszt 1kg: 369 Ft
Bio tej, 2.8%-os: 329 Ft/l
Durumtészták: penne, fusilli, spagetti: 354 Ft/500g
Biovaj 125 g: 389 Ft
Biokávé, 100% arabica 250g: 849 Ft
 
Rapso bio repce 100% étolaj 750 ml: 1190 Ft (csak Intersparban)
 

BIO Barát

1027 Budapest, Margit krt. 60.

Az egyik legjobb árakat produkáló biobolt természetes édesítők, kókuszzsír, kókuszkrém terén, ezen kívül széles, okosan összeválogatott a kínálat, de (érthetően) nem mindenből kapjuk meg itt a legolcsóbb árút.

BioBarat 01

Cocomas kókuszkrém 200 ml: 290 Ft

Eritrit 1kg: 1937 Ft

Xilit 1 kg: 1699 Ft

Kókuszolaj 1 l: 1190 Ft

BioBarat 03

 

Ázsiabolt

1093 Budapest, Vámház krt. 5.

Azsia Bolt_resize

Ebben a boltban a különféle indiai, koreai, japán, mexikói, arab és mexikói ínyencségek, főzési alapanyagokból és segédeszközök mellett óriási a választék cukrászati alapanyagokból és kellékekből (marcipán, ehető dekorációk, természetes ételszínezékek, stb.) Amiért rendszeresen visszajárunk ide, az a fűszerkínálat:

Azsia bolt 01

Egyrészt nehéz lenne olyan fűszert mondani, ami ezen a hosszú polcrendszeren nem található meg (csak curryfélékből van vagy két kisebb szekrényre való), másrészt a kis zacskós kiszerelések igen kedvező árúak, harmadrészt a népszerűbb, gyakrabban használt fűszerek nagyobb (félkilós, kilós) kiszerelésben is kaphatóak.  Jó áron láttunk még rózsavizet, narancsvirág-vizet, és pl.:

Kukoricakeményítő 500 g: 305 Ft

Himalaya só 1kg: 596 Ft

Trendavit 1 kg: 359 Ft

Azsia bolt 06

Sóból is, keményítőből is gazdag a választék, emiatt széles az árpaletta is – szóval ez egy igazi, böngészős, jó hangulatú és -illatú bolt is egyben.

 

Ázsia Diszkont

1093 Budapest, Vámház krt. 7.

Ha már erre járunk, azért érdemes ide benézni, mert a jó minőségű, magas kakaótartalmú étcsokik között néhány egész jó áron kapható:

Azsia diszkont_resize

Heidi 85% fekete csoki 100 g: 299 Ft

Moser Roth 85% fekete csoki 125 g: 399 Ft

Egyébként a CBA-ban is van egy kipróbált, gyakran használt jó találat e téren:

Wawel, 90%-os, ill. 70%-os lengyel étcsoki 100g: 289 ft

Az Ázsia Diszkontban (ami tehát nem azonos az utca elején, közvetlenül a Csarnok szomszédságában található Ázsia Bolttal) egyébként mosószerektől szárított gombáig és ruhaszárító kötélig sok minden kapható, de nem feltétlenül a legolcsóbban. Az emeleten 1000 apróságot tartalmazó non-food részleg bújik meg.

 

Vásárcsarnok: gabonák, magok és aszalványok

1093 Budapest, Vámház krt. 1-3.

Piacra menni jó, és aki tud, az biztosan rendszeresen jár is.  Annak előnyeit sem kell talán ecsetelni, hogy miért érdemes kitapasztalni, melyik árus milyen minőséget kínál, és amelyik bejön, azzal jól összebarátkozni. Piacon húst, zöldséget és gyümölcsöt is nagyobb választékban és szélesebb árkínálatban találunk, ezért pl. külön húsárakat most nem is írunk most ide. A legtöbb piacon van egy nagyobb, magokat, aszalványokat áruló óriáspult/bolt, ahol kimérős formában kapható ezerféle gabonaféle is, illetve „szárazáru”. A Vásárcsarnok boltja különösen jól ellátott, a bejárattal szemben állva, a harmadik keresztutcában balra található:

Csarnok magarus 01

Aszalványok, csokicseppek, tortadara, étcsoki tallér:

Csarnok magarus 04

És lisztfélékből is nagy a választék:

Csarnok magarus 03 Néhány gyakrabban vásárolt, kimérős tétel:

Lencse: 520 Ft/kg

Árpagyöngy (gersli): 300 Ft/kg

Dióbél: 2600 Ft/kg

Mák (őrölve is): 1400 Ft/kg

Zabpehely: 480 Ft/kg

Szeletelt mandula: 4000 Ft/kg

Törökmogyoró: 3400 Ft/kg

Natúr földimogyoró: 1200 Ft/kg

Tökmag: 2500 Ft/kg

Napraforgómag: 800 Ft/kg

Kesudió: 3800 Ft/kg

Mandula: 3800 Ft/kg

Magos, dobozos datolya 600 g: 650 Ft

Tahini (szezámkrém) 908g: 2400 Ft // 454 g: 1400 Ft

 

Tisztában vagyunk vele, hogy a lista a teljesség igénye nélkül készült, ezért szívesen látjuk hozzászólásaitokat, észrevételeiteket. Ha fontosnak, hasznosnak tartjátok ezt/az ilyen posztokat, kérünk kommentben jelezzétek!

Ha legalább 20 komment érkezik, jövő héten nekifutunk a non-food termékek (tisztítószerek, babadolgok, papír-írószer, stb.) listájának is, sőt, ha szeretnétek, könnyen kezelhető, letölthető, tematikus listát is gyártunk belőle!

A bejegyzés trackback címe:

https://idotetrisz.blog.hu/api/trackback/id/tr468803436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orsolya Szentváryné Pesti 2014.02.21. 07:42:33

Köszönöm. Igazán hasznos lista - kár, hogy nekem ezek a jó helyek messze vannak. Az Ázsia bolthoz van annyi észrevételem, hogy a fotón látható, hogy a 359 Ft-os Himalaya só elvileg 0,5 kg-os; valamiért a polcon oda van téve a kilós, de az árcímkén látszik. (Persze a mellette lévő ár, az 596 Ft se sok. ;) )

Tóth-Juhász Zsófia 2014.02.21. 07:44:54

Nagyon tetszik ez az összefoglaló és a folytatásra is kíváncsi lennék! Köszönjük! :)

mimimo 2014.02.21. 09:54:08

Orsolya, köszönjük, a só ára javítva!

Ujcz Ági 2014.02.21. 10:01:26

Én is a csarnok, Vámház körút útvonalon járok bringával, ott vásárolok, Budára már nem megyek át, de a Biószállító Dohány utcai átvevőhelye közel van és nagyon jók az áraik. A himalájai sóban nem hiszek, mert szerintem nincs annyi himalája' amennyi sót eladnak a világban, ráadásul nagyon drága. Viszont a Tescóban van adalékmentes erdélyi kősó 100 Ft-ért, tele értékes ásványi anyaggal. Mézet csak megbízható termelőtől veszek, mert ha nem is hamisítják a boltit melegítik ( sok termelő is, egyébként) , hogy ne kristályosodjon ki, mert azt a vevő nem szereti, viszont így oda lesznek az értékes vitaminok. A pálmaolajat sok mindennel lehet helyettesíteni nem hiszem, hogy megéri azt a pusztítást amit művelnem miatta. Percenként hat focipályányi dzsungel tűnik el. Napi 6-12 orangután veszíti életét az erdőirtás miatt. Nagyon hasznos ez az összeállítás, jó tudni ezekről a helyekről.

pál tamás 2014.02.21. 11:54:29

Nagyon hasznos. Jó lenne termékekből is. :)

Éva Petrik 2014.02.21. 15:46:48

Nagyon jo! Rendszeresen nezem az oldalt de meg sosem irtam kommentet. Itt az ideje hogy felszolaljak :) Nagyon hasznos lenne a folytatas is. Jelenleg nem lakom Pesten, de kuldom a linket Anyukamnak es baratnoimnek akik pestiek. Koszonjuk az infokat es csak igy tovabb, igazan remek ez a blog! :)

Székely Zsuzsi 2014.02.21. 16:02:39

Nagyon jó, várom a következőt. És végre van összehasonlítási alapom anélkül, hogy lejártam volna a lábamat :-) Esetleg, ha valaki újpesti, a piacon találtam hántolt mandulát 2980,- ért.

Ánya Temesi 2014.02.21. 17:39:48

Nagyon jó az oldal sok hasznos információt kaphat az olvasó. Nagyon várom a következőt!

Ági Portörő 2014.02.21. 20:45:32

Legyen folytatás! Köszönjük!

Baumgartner Melinda 2014.02.21. 22:22:41

Hasznos volt ez a bejegyzés, köszönöm! Várom a folytatást!!! :)

Pafkó Anita 2014.02.23. 00:28:12

Az internetpatikában is érdemes körülnézni, jó áron van a búzakorpa, zabkorpa, aszalt gyümölcsök, magok.. pl a kukoricakeményítő olcsóbb mint az ázsiaboltban: 500g 265 Ft

Szilvia Rakoncza 2014.02.23. 22:01:37

Köszi a listát, a hétvégi bevásárláskor már használtuk is a tippeket.

Zsófia Romvári 2014.02.24. 13:12:21

Kb. fél év múlva költözünk fel Budapestre, úgyhogy nekem nagyon jól jött ez a kis szösszenet :) Köszönet érte!

Anna Vikman 2014.02.24. 13:46:09

Nagyon jó kis lista, ma fel is fedeztem mindent:) feldobta a napom! Viszont ajánlom mindenkinek figyelmébe a Szép kis Indiát is a Wesselényi utcában, nem annyira széles a választék mint az Ázsiában,viszont olcsóbb és még így is rengeteg dolog van!

Krisztina Bajmóczi 2014.02.25. 10:15:51

Nehogy már rajtam múljon! Köszönöm a listát! És várom a folytatást!:-)

Adrien Keszthelyi 2014.02.28. 08:48:23

Én nem bp-i vagyok, de így is nagyon szimpi lista. Két dolgot adnék még hozzá. 1. Az Aldiban szuper a tubusos sűrített paradicsom (kb. 300 Ft) egyrészt nagyon praktikus, másrészt négyszeresre sűrített olasz pariból van, és nagyon finom is. 2. Sparban üveges paradicsomsűrítmény (van belőle rustico, ami darabos), kb 350 Ft. Amióta olvastam a dobozos paradicsomok káros hatásáról azóta csak ezt használjuk (http://www.foxnews.com/health/2011/12/01/7-foods-should-never-eat/)

sugarcandy 2014.03.03. 13:57:50

Köszönjük szépen!

sugarcandy 2014.03.03. 13:58:56

Köszönjük szépen!

vivienne agrillo 2014.03.05. 13:41:22

Köszönjük nagyon hasznos! Ha esetleg valaki jár szombatonként a MOM biopiacra ott a legolcsóbb a méz,1kg bio vegyes viragméz 1400 Ft és a Himalaya só is csak 540 Ft egy kiló.

Brigitta Lajta 2014.04.24. 21:45:21

Köszi, nagyon hasznos ez az összeállítás. Annyival egészíteném ki, hogy eddig én is az Aldiban vásároltam, de rájöttem, hogy a Pennyben ugyanazok az árak, és nagyobb a kínálat. Ha esetleg valakinek az van közel, keressétek ugyanazokat a termékeket, csak a márka neve más.

Réka Belényesi 2014.04.28. 14:25:27

Szuper, lenne egy kérdésem is, az Aldiban a kókuszzsírhoz még nem volt szerencsém, segítenél kérlek, hogy kb. melyik részen keressem, mik mellett? (bár valószínűleg már rég kiszúrta a szemem..) Köszönöm! (:

mimimo 2014.04.28. 14:30:05

Réka, sajnos, én is *megkönnyeztem*: de kiderült, h. megszüntették, mert csak egy 3 hónapig tartó, un. *ideiglenes* termék volt :( Most vmi salátaöntet van a helyén, az is 3 hónapig -- ezeket állandóan cserélik. Pedig, sztem jól fogyott, és mire sokan megismerték, és megszokták, pont akkor vették ki. Maradhatna állandóan, én jeleztem több boltban is nekik.

Török Ágnes 2014.08.04. 14:01:08

Hasznos lista, egy csomó helyre járok, de még nem volt idő és energia címkét böngészni. :) Várom a folytatást!

sugarcandy 2014.08.05. 13:50:58

Kedves Ágnes, köszönjük! A folytatás már kikerült, itt olvasható: http://idotetrisz.cafeblog.hu/2014/03/05/hol-a-legolcsobb-2-resz/
süti beállítások módosítása