ötletek, tippek egyszerűen

Időtetrisz

Last minute alkalmi, ünnepélyes felső 15 perc alatt, varrógép nélkül

2014. július 18. - időtetrisz

Az esküvői szezon, igen. A lányok koszorúslány ruhái mellett egy saját fellépőruha is a fejemben volt, és mivel maradt némi tüllanyag, ebből készült ez az ünnepélyes, alkalmi felső, ami az egyszerű, ám nagyszerű kis fekete ruhát teheti különlegessé – varrógép nélkül, mindössze néhány öltéssel.

01_tull felso

Írhatnám ismét, hogy 15 perc alatt, mint a szintén 15 perces szoknyából blúz esetében, de itt a 15 perc másképp értendő. Mire meglett az ötlet, akkor már tényleg csak negyedóra választott el a végső verziótól, de odáig eljutni több ülésben sikerült csak – az egyszerű megoldások néha ilyenek.

04_tull felso

Miközben a lányok ruhái készültek, időnként elővettem a tüllanyagot (I love textil bolt, métere 590 Ft), és az esküvőre tervezett „kis fekete” alapruhára próbálgattam rá.

07_tull felso

Egy kb. 2 és fél méter hosszú darab anyagot tudtam elől keresztezni a ruhán, úgy, hogy hátul a derekamon érjen össze (38-40-es a méretem).

A végek összedolgozása egyszerű volt: azonos színű cérnával úgy öltöttem, varrtam össze a visszáján a tüllt, hogy felső része egy rózsát formáljon.

05_tull felso

Tulajdonképpen többféleképpen is lehet hordani, egyszerűen csak sálként nyak köré tekerve, vagy csak szimplán nyakba akasztva, és lelógatva elől, de én a keresztezésnél maradtam. Hátul le is lehet húzni, szinte rá a virágra:

02_tull felso

Az egész pedig levéve mindössze ennyi:

06_tull felso

Ujjatlan vagy ujj nélküli „kis feketéhez“ is jól illik, és azt hiszem más anyagból nem működne ilyen jól: a tüllnek van tartása, mégis áttetsző, ugyanakkor sejtelmes, anyagtalan benyomást kelt.

Egyetlen hátránya, ami előny is lehet hűvös, esti időben, hogy bár hálószerű a textúrája, mégsem szellőzik túlságosan, kánikulában nem megfelelő viselet.

De ha szeles az esküvői idő, vagy eljön az este... eljött a tüll felső ideje :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://idotetrisz.blog.hu/api/trackback/id/tr768803684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása