A rendtartás valamiféle művészet: keveseknek megy, nekik általában nagyon és szépen, a többiek pedig rendszerint csak álmodnak róla és sokadszorra is hiába próbálkoznak. Ebben a könyvben az a nagyon jó, hogy inkább gondolkodásmódot ad mint konkrét és részletes tervet.
Ha onnan indulunk, hogy a rendrakás még csak-csak megy, de a rendtartás már nem, akkor egy általános és létező problémakörről beszélünk, ha pedig kisgyerekes életünk van, akkor még inkább nehezített pályán mozgunk. De van remény.
A könyv talán legnagyobb erénye, hogy bár ad néhány nagyon konkrét tanácsot bizonyos típusú tárgyak elpakolására, de a legfőbb mondanivalója nem ilyen egyszerű, hanem az az állítás, hogy igenis lehet rend, csak máshogy érdemes gondolkodni róla, nagyjából minden tekintetben. Igaz, a japán hölgy kb. 5 éves kora óta mániákusan foglalkozik a dologgal, na de be is jött neki: bestseller könyv és a munkája is ezzel kapcsolatos tanácsadás, neve is van a módszerének, ez lenne a KonMari. És ami még nagyon fontos, hogy ő ezt az egész folyamatot örömként fogja fel és ajánlja nekünk is, hogy próbáljunk erre fókuszálni.
Az elején kicsit önismétlős, kicsit sok a nekedismennifog!, de ha ettől sikerül elvonatkoztatni, akkor nyert ügyünk van, mert ahogy csúszik bele a könybe az ember, végre elkezdi érteni és érezni az a sokszor hallott tanácsot, miszerint mindennek legyen meg a helye. Igen, az tök jó dolog, de hogy is? Hát itt megvan hozzá a kulcs is: nagyjából azzal kezdődik a folyamat, hogy nézzük át típusonként az összes holminkat és kezdjünk szelektálni. Persze ennek is megvan a maga sorrendje, pl. először a ruhákkal érdemes kezdeni és a legvégére hagyni azokat a dolgokat, amikhez nagyon erősen kötődünk érzelmileg. Felrúg olyan sokat hangoztatott szabályokat, minthogy helyiségeket pakoljunk és takarítsunk, szerinte ez értelmetlen, mert vannak tárgyak, amik nemcsak egy helyiségben fordulnak elő, ezért kell típusonként válogatni.
Erős képekkel dolgozik: szedjük össze az összes(!) felsőnket és tegyük a földre. Szerinte legalább kétszer annyi lesz, mint gondoltuk. Vagy azt állítja, hogy a zoknikat gombóccá gyúrva butaság tárolni: tönkremegy és sok helyet foglal, ehelyett hajtsuk téglalappá és állítva(!) tároljuk a fiókban. Egyébként mindent szeret téglalappá hajtogatni és állítva tárolni, mert így fér el a legtöbb dolog. Az már a hab tortán, amikor arról beszél, hogy a világostól a sötétig sorba téve a ruhákat mennyivel könnyebb dolga van az embernek. Vagy arról, hogy becsüljük meg a dolgainkat és bátran beszélgessünk a tárgyakkal, mert hálásak.
Egyetlen ponton vagyok képtelen egyetérteni és azok a könyvek: szerintem lehetetlen kérés, hogy ott is minimálisra csökkentse a darabszámot, pl. neki sikerült 30 db-ra redukálni - azt hiszem, nagyon szomorú lennék, ha csak ennyi könyv lenne a polcon, de nyilván mindenkinek megvan a maga tárgytípusa, amit képtelen kezelni, talán maga Marie is megbocsátaná, ha egyetlen típusból megmaradna sok darab, de minden mást sikerülne rendesen átválogatni.
A rendszer, amit kitalált, a megfelelő elszántság esetén úgy tűnik, működik és tényleg jó megszabadulni egy csomó tárgytól (ő azt mondja, dobjuk ki, én inkább az elajándékozásra szavazok, ha még működőképes tárgyakról van szó) és ha onnan nézzük a dolgot, hogy már csak olyan tárgyak vannak körülöttünk, amiket egyesével megnéztünk és eldöntöttük, hogy szükségünk van, majd találtunk neki megfelelő helyet, ahová mindig visszakerül, akkor innen érthető, hogy lehet rendet tartani és bizony takarítani is sokkal, de sokkal könnyebb lesz.
Rendrakásra fel!
Itt most 2243 Ft-ért megrendelhető.
Marie Kondo: Rend a lelke mindennek
Kiskapu Kiadó, 2014