Vendégposzt Barbitól, aki arra vállalkozott, hogy naponta ír majd nekünk posztot arról, hogy zajlik egy Balaton körül bicajozós hét 9 éves lányával zölden, spórolósan, sokféle lehetőséget használva.
Túl vagyunk az első napunkon. Sok minden történt, baromira elfáradtunk és messze nem az 1500 Ft volt a legszűkebb keresztmetszet. De mondom sorban, előbb a száraz tényeket, aztán a többit. Még tegnapi, hogy az egész egy tök jófejséggel kezdődött. Az utánfutó kölcsönzős bácsi csak mert miért ne alapon házhoz hozta a cuccot, megkímélve egy kedd esti Soroksári útra való utazástól, össze is szerelte, s megígérte, hogy el is jön majd érte. Így utólag: szerintem biztos nagyon ideges lettem volna, mire hazajövök vele, mert az azonnal bebizonyosodott ma, hogy varosban nagyjából használhatalan. Illetve nem is maga a cucc, inkább a város bizonyos részei. Beigazolódott Szofi jóslata, a legnehezebb része a túrának a Délibe való kijutás volt, nem vicc.
Reggelit még itthon tudtunk venni és enni, mert csak 10.35 kor indult a vonatunk. Kicsivel több, mint 700 forintot költöttünk a kisspárban az alábbiakra:
- egy nagy doboz, saját márkás natúr joghurt,
- egy gigantikus banán,
- kettő kövér paradicsom, -
- egy szintén saját márkás natúr, kempingszerű sajt,
- négy magos, színre teljes kiőrlésűnek tűnő zsemle
- és kb. 50 dkg sárgarépa.
A súlyos az, hogy ezzel negyed hatig simán kihúztuk. A natúr joghurtból és a banánból, a tegnap említett, saját kézzel tört ingyendióból és némi otthoni müzliből (ezért bocs) tök jó reggeli lett, a zsemlékből szerény szendvics, a két szép paradicsom dobozban jött velünk a vonaton kísérőnek a zsemlékhez. A répát megpucolva elraktam, szintén útravalónak. És persze volt csapvizünk. A vonaton ebből két szendó, egy paradicsom, a répa és a vizek fogytak el, tehát délben még két szendvics pluszban voltunk, és igazán csak jóval később éheztünk meg.
Viszont a víz, az tök fura, de úgy néz ki, hiánycikk a Balatonnál. Ha belegondolok, szerintem kb. minden faluban vannak közkutak. De mivel korábban nem volt igazán szükségem rájuk, nem tűnt fel, hogy erre viszont nincsenek. Baromi melegünk volt, de kortyokban osztottuk a vizet, hogy minél később kelljen venni, míg végül, már tényleg nagyon szomjasan, találtunk egy eldugott, apró kutat, ahol fel tudtunk töltekezni - köszönet érte a helyi polgárőröknek! Ja, azt majd elfelejtettem, hogy Akarattyán, ahol leszálltunk, rögtön fürdéssel indítottunk egy csendes-horgászós szabadstrandon.
Itt, ha akartunk volna, se tudunk költeni, mert semmi sem volt nyitva. A következő hosszabb megállónk Almádi volt, azt még itthon kinéztem, hogy van náluk egy ingyenes, Balaton tematikájú játszóház-szerű valami a Művházban. Jó ötletnek tűnt itt átvészelni a párás 30 fokot. Kb 1,5 órát elvoltunk, igaz, elsősorban nem a nagy izgalmak miatt (egy balatonosított máltai játszó belső épületét képzeljétek el, ahol persze volt mit tenni-venni, és mi tényleg meg akartuk találni benne a jóságot), hanem mert meguntuk a melegben a tekerést. Innen lecsorogtunk a partra, és mondom, olyan negyed hat felé volt, amikor mondta Szofi, hogy azért egy főtt kukoricát megenne. Az pont nem volt, de ha már leültünk, két palacsinta tudott helyettesíteni. (300 HUF). A maradék 500 forint kis részéből lett Füreden 250 grammos tészta - gondoltam, diós tésztázhatunk este, de mikor ideértünk barátnőmék nyaralójába (ezúton köszönjük, hogy ma szállásra sem kellett költenünk!) egyből ránk kacsintott egy kukoricakonzerv, amire és a szintén meg tavalyról itt maradt hagymára, jelezzük,hogy itt hagytuk a maradék 300 Ft-ot, hogy fair legyen a dolog. Fentiekből egy viszonylag íztelen, de újszerű, egész jól kinéző és a különböző állagú dolgok együttese miatt egy mégis megehető valami lett, ezt vacsoráztuk. Ezek a szaraz tények.
És hogy milyen volt a nap?
Klassz, mert nagyon sokat beszélgettünk, nézelődtünk, a Balaton még mindig gyönyörű, és egy csomó, érdekes, ingyen elérhető dolgot lehet találni. Túl az út közepén átugráló békán, a vízbe siklón, a gyönyörű lepkéken, tájon, tök jó volt pl. a mini mezítlábas sétány és a játszótér Paloznakon, a levendulaszüret, ahol csak szaglászni is jó volt megállni, vagy a 100 forintos könyvbörze az almádi művházban, ahol Szofi két 50 forintos kutyaújságot is be tudott újítani.
Nehéz volt, mert szerintem tök hülye időpontot találtunk a tekerésre, magát a bicajozást egy 10 fokkal hűvösebben tudnánk igazán élvezni, az utánfutónk baromi nehez és mert a saját fáradtságom mellett estére már Szofiét is nagyon láttam. De tényleg, a pénz ma nem volt issú. Simán kávézom 3x egy nap, de ma túl fáradt voltam, hogy a kávén járjon az eszem. Mindketten szeretünk enni, de a meleg és amiatt, hogy el voltunk foglalva, megint csak: nem ezen járt az agyunk. Holnap csak kora reggel és délután tekerünk, bemegyünk Tihanyba, többet fürdünk, megpróbálunk egy pici pénzt még eltenni, hogy az egy hét alatt beleférjen még egy extra program, és mindenről beszámolunk.
