Két kisgyerekkel nem túl könnyen találok olyan helyeket, ahol több szempontból is ételként értelmezhető valamit adnak nekünk. Pedig egyszerű dolgokra vágyom: többé-kevésbé felismerjem az alapanyagokat, megfeleljen a gyerekek kényes ízlésének is (legyen íze, de azért ne nagyon), meg persze nekem is ehető legyen. És akkor az extrák: elérhető áron, normális adagok, a slusszpoén: szinte azonnal ideadják rendelés után. Megosztom a kedvenceket, hátha nektek is jól jönnek. Az első hely egy levesbár, a LEVES.

Aki sűrűn jár a Kálvin tér felé, előbb-utóbb biztosan kiszúrja a LEVESt. Parányi hely, ahol pohárba mérve lehet leveseket venni. A helyiséggel szemben, kint az utcán áll egy-két könyöklő, ahol ha van szabad hely, éppen el is tudjuk fogyasztani, amit vásároltunk. Egyszerű, nagyszerű.

bazsalikomos hideg paradicsomleves, amibe kértünk pirított kenyérkockákat. mennyei!

Az utóbbi egy évben számos alkalommal jártam náluk, volt, hogy hetente többször is, kóstolgattam a leveseket. 4-5 féle mindig kapható, laktózmentes is (ez manapság rengeteg embert érint), akad egy édesség is az étlapon vagy pl. hideg málnaleves. A levesek ára 490 Ft-nál kezdődik, kérhetünk rá mindenféle finomságokat, pl. sajtot, csípős szószt stb., ezek minimális összegért kerülnek rájuk. A szendvicsek két méretben kérhetőek, a kisebbik is elég a leves mellé egy ebédnek egy nem nagyevő számára. 

Amiért tényleg merem ajánlani őket, az mindössze 3 dolog, de ilyet ritkán tapasztalok:

 - eddig minden finom volt

- minden alkalommal kedvesen szolgáltak ki, sőt, látván kétgyerekes bohózatba illő jelenteinket, felajánlották a segítségüket is

- a gyerekek is többnyire meg szokták enni, amit ott kapunk (nem mindent, de akkor is általában én választok rosszul, túlsaccolom a fűszerbírásukat, a chili meg a curry már volt, hogy ízlett, volt, hogy nem annyira)

Nyilván az is benne van a dologban, hogy ha mégsem kérik a gyerekek, meg tudom enni a dolgot és mégsem fizettem ki ezreket arra, hogy meg se egyék az ebédet és még keressünk másikat a végén... És üdítően hatott a kifejezetten őszinte megállítótáblájuk is:

Remélem, hamarosan több helyen is lehet náluk vásárolni. Időnként a közeli Magyar Nemzeti Múzeum parkjában vagy lépcsőjén szürcsöljük a levest, amikor Nanuk nyomában járunk (de erről majd egy későbbi posztban bővebben is mesélek).

Mindössze egyetlen kis bánatom, hogy eldobható papírpohárban veszem minden alkalommal az ennivalót, igaz, nem tudom, mi lehet a környezetbarát kiváltója a dolognak, ami mindenféle szabályoknak is megfelel, de abban próbálok kitartó lenni, hogy nem kérek műanyag kupakot. Múlt héten már emlékeztek is rá, hogy nem kérek, én meg csendben majdnem elolvadtam újdonsült, kimondatlan törzsvásárlói státuszomtól. 

A nyáron szinte magunktól vitt a lábunk a nagyon közeli Levendula fagyizóba a levesezés végeztével az édesség utáni vágy szinte azonnal jön.