A flódni mindig egy olyan „elérhetetlen” sütinek tűnt számomra, amit csak cukrászdában vagy vendégségben szokott enni mindenki – nagyon-nagyon macerás, tartották fel a kezüket, akiket kérdeztem, hogy otthon szokták-e sütni? Örömmel jelentem, lehet izzítani a tűzhelyeket: ha így készítitek, rekordidő…

Maradék nélkül – értünk egyet ebben mind a négyen, itt az Időtetriszen. De a konyhában ez nem olyan könnyű: szinte lehetetlen mindig mindenből épp annyit főzni, hogy az pont el is fogyjon. Jó érzés, ha nem kell ételmaradékot kidobni, de ennek a maradék zöldségfőzeléknek a sorsa megpecsételődni…

A papírvékony réteslapokat sokáig kerültem. Könnyen törnek, szakadnak, tuti macerás velük dolgozni, különben is hajszálvékonyak, akkor meg minek? Aztán valahogy bekerült egy csomag a hűtőbe, és elkezdődött a kísérletezés, először a hagyományos almás, túrós, mákos, majd a szabad-a-pálya. Közben…