ötletek, tippek egyszerűen

Időtetrisz

Iskolai hátizsák-tippek online boltokból, 6-14 ezer Ft körül áron, rajzfilmfigurák nélkül

2013. augusztus 29. - időtetrisz

A környezetemben sokaknál égető a probléma: az iskolatáskák elsősorban méregdrágák, nem mellesleg rondák és uniformizáltak. No meg várható, hogy a rájuk nyomott, az idén még imádott hős/figura jövőre már ciki lesz, na de 10-20 ezer forintos táskát nem feltétlenül tudja/akarja évente cserélgetni a szülő, pláne, ha semmi baja. Kis kutakodással pofásakat lehet találni, hozzá kell tegyem, egy kivételével mind online boltból, tehát a próba ebben az esetben elmarad vagy kutakodni kell a boltok után, ahol kaphatóak.



Nem vagyok benne biztos, hogy egy nagy adag iskolai könyvvel indul-e a szülő táskát vásárolni (nahát főleg mostanában, amikor ilyen flottul megy a rendszer, nincs is mit beletenni egyelőre), persze terhelés nélkül is lehet ellenőrizni, kényelmes-e valamennyire a táska. A választásnál fontos szempont volt a megfelelő teherbírás, a széles és lehetőleg puhított vállpánt, a rengeteg zseb és a tetszetős, rajzfilmfigura-mentes külső volt. És főleg, az ár, mindenképp 10e Ft körül vagy inkább alatta.

Figyelem, nem mindegyiken van fényvisszaverő, itt lehet matricát és varrhatót is vásárolni, inkább legyen tetőtől talpig beborítva a gyermek ruhája és felszerelése fényvisszaverővel, mint hogy egyszer azért üssék el akár a járdán, mert nem látszott eléggé a sötétben.

Akkor nézzük, miket lehet lőni a neten:

BAGMASTER RETRO CARS, 12.830 Ft + 1250 Ft az utánvét
Ez lenne a full extrás táska: van benne kulcstartó, igazolványtartó; palacktartó, fényvisszaverő, van hely A/4-es méretű cuccoknak, párnázott vállheveder. És nem látszik meg rajta minden apró kosz, folt. Online rendelhető illetve kérésre küldenek boltlistát, ahol kapható.
PÖTTYÖS ISKOLAI HÁTIZSÁK 10.290 Ft + 690 Ft a szállítás
Sok zseb, szivacsos hátrész, fém zipzárak, szintén nem túl kényes színvilággal. Palacktartó oldalt, a vállpánt állítható.




CHAOS ISKOLAI HÁTIZSÁK - 6490 Ft + 690 Ft a szállítás
Épp mint az előző, kicsit kisebb, kevesebb zsebbel, ennek megfelelően olcsóbb is. Amolyan klasszikus forma.


SPLASH ISKOLAI HÁTIZSÁK, 8299 Ft + 1200 Ft+ÁFA
Nagyobbacska rekesszel elöl, oldalt palacktartóval, ez is szivacsos, állítható pántos.



SIMPLICITY ERGONOMIKUS ISKOLATÁSKA 7490 Ft + 790 Ft a szállítás, személyesen is átvehető
Leginkább ez az, ami iskolatáska-szerű, elöl-oldalt zsebekkel, fényvisszaverővel, szivacsos háttal és állítható pántokkal ez is.


DECATHLON: YORKTOWN, 5990 Ft
És a végére a kakukktojás: boltban kapható, nem is iskolai táskának szánták, de viszont várhatóan kényelmes, akinek bejön a minimál design, az szeretni fogja, vízhatlan és 35 kg-ot bír.

A bejegyzés trackback címe:

https://idotetrisz.blog.hu/api/trackback/id/tr88803162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása