ötletek, tippek egyszerűen

Kulacstól táskáig: 10+1 környezetbarát ötlet ajándékozáshoz

2016. december 13. - sugarcandy

Minden vásárlás egy döntés, egy szavazat valami mellett, mégha ennek a hétköznapi súlyát nem is nagyon vesszük magunkra. Ebben a posztban csupa olyasmit ajánlok, amiket használva a mindennapokban is tehetünk valamit környezetünkért, mert akár a tárgyak használatának köszönhetően kevesebb hulladékot termelünk vagy a könyveket olvasva megváltoznak szokásaink. 

espresso_shot.jpg 

My Equa

Végre, a kulacs. Évekig küszködtünk családilag, mire meglett az a kulacs, ami könnyen tisztítható (mosogatógépben is), könnyen zárható, azaz gyerekeknek is lehet adni, nem sérülékeny (sokat kirándulunk, ott meg aztán leesik, karcolódik stb.), jól néz ki és átlátszó (a kulacsok alján aztán végképp hajlamos megtapadni valami izé, gyümölcslével öszefogott vízkőréteg, borzasztó, színezett műanyagoknál nehezebben is látszik).  Többszörösen környezettudatos választás ez: a kulacs használatával kikerüljük az eldobható műanyag palackok rendszeres vásárlását és kidobását, ráadásul a haszon 10%-át környezetvédő alapítványoknak utalja a gyártó cég.

equa-bpa-mentes-vilagegyetem.jpg

The Sorting Bags

Műanyag zacskók helyett lenvászon zsákok, hogy minél kevesebb hulladékot, szemetet termeljünk. Sokféle méret, többféle mintával, a zsákok különlegessége, hogy kézzel pecsételik rá a mintát, így aztán még nagyobb becsben lehet tartani, hiszen nem kevés munkával jár, míg elkészül. Piacon, boltban, otthon, játékokhoz, eszközökhöz, szökevény zoknikhoz egész biztos jól jönnek.

thesortingbags.jpg

Medence

Mondhatnánk, hogy molinóból szatyor és táska készül náluk, de ennél sokkal több: egy fantasztikus cég, ahol a Re+Concept holmikon kívül sok egyéb projekt is fut: installációk, díszletek készítése, érdemes megnézni a rengeteg projektjüket. A környezettudatosság mint választható életforma jelenik meg a munkájukban és hozzák el a mi életünkbe is, nemcsak vásárolni, hanem készíteni is lehet náluk ilyen holmikat. Időről időre workshopokat is tartanak, ahol a meglévő alapanyagokból választhatunk, tervezhetünk magunknak táskát és megvarrják nekünk, így látjuk, hogy egy egyszerűbb táska elkészültéhez is mennyi minden szükséges. A képen látható táskát a 8. Fenntarthatósági Napon készítettük (összeválogattam az anyagokat és megvarrták a helyszínen, kitelepült workshop keretében).

20161213_081800.jpg

Loqi

Sok helyen lehet kapni a Loqi meseszép szatyrait, némelyiket már csak azért is érdemes megvenni, hogy a szürke télben a fekete kabátokon legyen valami színes... Picire összehajthatóak, így aztán lehet nálunk egy plusz szatyor a kedvenc táskánk mélyén, hátha szükség lesz rá. Ezeket a kicsi szütyőket hármasával vehetjük az ecogift oldalán.

loqi-forest-collection-pockets_large.jpg

Cucc

Az univerziálisan felhasználható, 3 féle méretben kapható papírzsákokok masszívak, óriási terhelést bírnak és jó rájuk nézni, különféle mintákkal, feliratokkal készülnek. Újdonság a mosható, vízálló, a korábbi zsákoknál kisebb Cucc-zsák, ami kaspónak, kenyértárolónak, fürdőszobai gyűjtőnek, kinek mihez jön épp jól.

cuccpapirzsak_moshato7.jpg

Naturkozmetikumok

Ez a könyv nagyszerű segítség lehet azoknak, akik sokféle kozmetikumot próbálnának meg elkészíteni, alapvetően természetes alapanyagokkal operál és fő erénye, hogy minden témát részletesen körbejár, érthetőn és okosan magyaráz a szerző, Gabriela Nedoma. Akad 3 összetevős sampon is no meg egészen extra áltozat is, aminek fő alapanyaga a szilvafa hamuja, borotvaszappan, női- és férfi dezodorok, babaápolási szerek, tehát az egész családnak készíthetünk a könyv recepjtei alapján kozmetikumokat

naturkozmetikumok_649069366d8d26b3eadab40287eab0db.jpg

ESKA

A jellegzetes lenvászon válltáskák és tornazsákok között rendszeresen találunk újrahasznos darabokat is, mint pl. ez a türkiz is. Gyerek- és felnőtt méretben is, szülő-gyerek vagy tesó-szettek, ajándékcsomagolásnak is hasznosak.

eska_turkiz.jpg

 

Kivibag

Vízhatlan, zárható tasakok ételnek, neszeszernek, uszicuccnak. Nekünk pont ilyen van, mint a képen látható darab, ha ebbe kerül a tízórai, nem kell külön csomagolni, így aztán rengeteg szalvéta, alufólia stb. nem kerül a szemétbe. Mivel vízhatlan, a maradék banánhéj, almacsutka is jól visszazártható bele pl. kirándulás során, minden olyan helyzetben, amikor nem tudjuk kidobni (vagy komposztálunk és emiatt nem is dobánk ki a szemetesbe).

kivibag.jpg

 

Ökoanyu a konyhában

"Az egyik legnagyobb szépsége, ereje a könyveinek talán az, hogy egyik sem csak receptkönyv vagy listák gyűjteménye, hanem amit kapunk, az mind érthető magyarázatokkal teli, relatív egyszerű lehetőségeket kínáló, a hétköznapi életben használható rendszerelemek. Sőt, komplett rendszert adó szemléletmód megbízható tudásanyaga, ami folyamatosan épül." Ennél jobban nem tudom most sem összefoglalni, hasznos, fontos, érthető és még vicces, könnyed is, ami ebben a témakörben nem árt időnkén. Legyetek környezettudatosak, ha csak egy-egy dologban is, szépen, lassan. A könyv nagy segítség lehet ebben.

okoanyu_borito_588x600.jpg

 

Natu

Környezettudatos termékeket tartalmaz ez a doboz, játékoktól apró használati tárgyakon át kiegészítők, kozmetikumokig széles a skála s maga a doboz is kifejezetten szép. 

natu.jpg

 

+1 

Tudatos Vásárló Kedvezménykártya

Az etikus és környezetbarát életmóddal sokféleképp foglalkozó Tudatos Vásárlók Egyesületének kártyájának megvásárlásával támogatod az ő munkájukat, valamint rengeteg partnerhelyen 5-30%os kedvezménnyel vásárolhatsz. Kávézók, bioboltok, szolgáltatók, naturkozmetikumokat készítők stb. találhatók a kártyát elfogadók listájában. (A kártyát mindenki csak maga igényelheti, így ajándékba adni szimbolikusan tudod.)

tvekartya.jpg

 ☆   ☆   ☆   ☆   ☆   ☆   ☆ 

Ha tetszett a poszt, kövesd a Facebookon is az Időtetriszt!

Megjelenés, hirdetés, játék ügyében kérlek írj az idotetrisz @ gmail pont com címre.

Follow my blog with Bloglovin

 

A bejegyzés trackback címe:

https://idotetrisz.blog.hu/api/trackback/id/tr6011672648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dream_azure 2016.12.13. 16:03:37

Szuper összeállítás! Én kiegészíteném még egy dologgal. Épp hétvégén volt szerencsém személyesen is vásárolni egy olyan naptárat, ami egyszerűen fantasztikus, nem is értem, miért nem nekem jutott az eszembe. :) CD tokból és elég kemény lapokból áll, újrahasznosított papírból készült és a grafikája annyira is tökéletes. Én egy baglyosat és egy vintage bicikliset vettem, a barátnőimnek.

Via de. Servicio privata 2016.12.13. 21:20:47

@dream_azure: megmutatod? (Legalább a linkjét :))