ötletek, tippek egyszerűen

Időtetrisz

Mi mindenre jó a szódabikarbóna?

2012. július 23. - időtetrisz

Egyik előző posztomban Ecet sokoldalú használhatóságát méltattam, épp itt az ideje, hogy párját, Szódabikarbónát is elővegyük, mert hasonlóan univerzális szer. Aki csak böfögtetőnek tartja otthon, gyorsan olvassa el ezt a bejegyzést, majd üdvözölje a takarítószerek és a piperék között is.



Először is egy gyors tisztázni való. Kétféle szódabikarbónát lehet kapni, étkezésit és nem étkezésit (egyértelmű, mert ráírják). Utánanéztem, azt olvastam, nincs különbség a kettő között, én azért mégis hiszek a feliratnak, szóval, ha valaki nem étkezésit vesz, ne rakja a sütibe vagy babfőzelékbe. Ahhoz használja a boltban kapható kis zacskós verziót.

Szódabikarbónával takarítunk

Ha már jó ideje halogatódik a fürdőszobai kádsúrolás, szép kis szappangallérok ültek ki a kádra, és hasonló csúnyaságok vannak rajta, na, akkor lehet bevetni a szódabikarbónát. Én kicsit be szoktam vizezni a kádat a zuhanyrózsával, majd a bikarbónából szórok vagy a nedves szivacsot mártom bele, és kisúrolom. Jobban szeretem a mosószódánál, mert víz hatására nem lesznek benne kemény darabkák (szerintem aki használ mosószódát, tudja mire gondolok), hanem homogén marad és szerintem jobban is súrol.

Szennyezettebb konyhai és fürdőszobai felületen általános tisztítószerként is jó, ilyenkor én egy vödör/lavór vízbe teszek egy maroknyit. Nem lesz tőle fehér a felület mint a mosószódától, vagyis nem kell utána még vízzel lemosni a felületeket.

Makacs szennyeződések eltávolítására is használható, mindent visz. Ilyenkor a fürdőkád tisztításához hasonlóan használom, töményen, nedves szivaccsal.

A konyhában, fürdőszobában, WC-ben az előző lakóktól örökölt retró kockakő van, szerintem van vagy 30 éves, ennek megfelelően, voltak rajta olyan foltok, amikről a szódabikarbónáig azt hittem, maradnak is. Aztán egy olajfolt eltávolításához próbáltam meg bevetni és rájöttem, ennél jobb kősúroló nincs is a világon. A makacsabb szennyeződésekhez töményen, szivacs, víz kombóban használtam, de a felmosóba is teszek olykor (ilyenkor csak a követ mosom, a parkettát nem).

Nekem a mosogatószert sajnos még nem sikerült kiűznöm a konyhából, eddig ugyanis nem találtam megfelelő alternatívát, az öko tisztítószerek árát pedig nem az én pénztárcámhoz szabták. Az edénysúrolót viszont már rég leváltottam a bikarbónára. Tényleg a legdurvább odaégett zsírt is eltávolítja!
Hasonló a helyzet a tűzhelyen és a tűzhely belsejében lévő zsíros szennyeződésekkel. Végre megszabadulhatsz a durva hideg zsíroldótól. Amihez nyitott ablak és kesztyű kellett, most még kesztyű sem kell! Én ezzel takarítom ki a mosogatót is, aztán megy rá az ecet, vízkőoldónak, fertőtlenítőnek.

WC pucolónak is ezt használom, aztán ecettel megyek rá szintén fertőtlenítés és vízkőoldás céljából. (Ha nincs akkor mosószóda vagy tömény ecet, legutóbb pl. ezzel csináltam. Bátran lehet variálni.)

A mosószerhez is szoktam önteni felesben, lágyítja a vizet és fehérít, bár a kedvenc fehérítőm nem ez, de arról majd később.




Beszerzési helyek és árak:

Gyógyszertár
Zöld Zug, 2kg  645 Ft (neten is rendelhető, de személyes is lehet vásárolni az V. ker. Nádor utca 34. szám alatt) 
Zöldbolt, 2kg 645Ft (szintén neten is és személyesen is megvásárolható a XII. ker. Kiss János altábornagy u. 35. alatt)
Zöldpolc, 1kg, 479 Ft
Azur bolt, 1085 Budapest, József körút 65., egy sarki bolt (sajnos nem emlékszem mennyi volt, de itt étkezésit adnak)
Bioszállító 0.5 kg 260 Ft


Szódabikarbónával szépülünk, gyógyulunk, főzünk

A szódabikarbónás hajmosást Lukréciánál olvastam és Á. barátnőm is esküszik rá, állítólag a könnyen zsírosodó haj nagyon szereti, kevesebbszer kell mosni. A recept kis módosítással a következő: 1 evőkanál szódabikarbóna (érzékeny fejbőrűeknek 1 kiskanál, annyi víz, hogy pasztaszerű anyagot kapjunk; 1 evőkanál almaecet, 2.5 dl víz. Először a bikarbónás vízzel kell bedörzsölni a fejbőrt és a hajat, aztán vízzel öblíteni és jöhet az almaecetes rész. Illatosításra illóolajat használhatunk, ezt keverjük a vizes öblítőbe.

Havonta egyszer-kétszer a fogkefémet is bemártom az étkezési szódabikarbónába, fehér és csillogó lesz tőle a fogam. Mondjuk az íze pocsék, de megéri.

Dezodor készítéséhez is használható, mert elnyeli a szagokat, de ezt nálam jobban Sugarcandy mutatja meg!

A praktikás, receptes könyvemben (Nagymama házipraktikái) olvastam, hogy rovarcsípésre is kiváló, ezt adandó alkalommal kipróbálom. Így kell használni: vízzel keverve a csípésre tenni egy keveset. Állítólag csökkenti a fájdalmat és a duzzanatot.

Úgy emlékszem, szintén itt írnak vízlágyító hatásáról, amit nemcsak a mosógépben, hanem a kádvízben is hasznosíthatunk, kvázi fürdősó helyett használható. Egy kád vízhez kb. egy maroknyi dukál.

A bejegyzés trackback címe:

https://idotetrisz.blog.hu/api/trackback/id/tr228802308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blagger 2012.07.25. 20:51:13

Köszi, a sampont kipróbáltam, és bejön :)

brucknerika 2013.09.21. 21:46:45

Ezt használom mosogatásra, nagyon kiadós, akár 3 hónapig is kitart, bár én ezzel is mosok fel ecettel keverve. Radásul nagyon klassz az összetétele. Hátha tudtam segíteni.http://internetpatika.hu/spd/25013232/BIO-SODASAN-NARANCSOLAJOS-TISZTITOSZER-500ml

puszedli 2013.09.27. 12:39:37

Köszi, megnézem!
süti beállítások módosítása