Szóljon ez a poszt Erikának, aki egy óvónő kérését tolmácsolta: ötleteket kért szülinapi zsúrra. Abból indultam tehát ki, hogy adott sok gyerek, akik ismerik ugyan az ünnepeltet, de nem feltétlen közeli játszópajtásai; adott egy túlterhelt óvónő, akinek nincs ideje készülni; és adott a cél: jöjjön létre az ünnep.
Háromféle ötletem támadt (kívánságra támadhat még több is). Közös bennük, hogy: |
| forrás: sxc |
- stabil óvodai csoportban mind rítussá válhatnak, ha megfelelően vezeti fel a felnőtt;
- noha az ünnepeltet emeli középpontba, a többieknek is élményt nyújt;
- semmiféle tárgyi előkészületet nem igényelnek, csak odafigyelést a vezető felnőttől;
- ünnepelni, a másikra figyelni tanítanak.
- mondd el, hogy miért pont ezt az ajándékot adod;
- említs meg egy közös játékot, emlékezetes nevetést, élményt, ami az ünnepelttel és veled történt;
- kívánj neki valamit (hangosan vagy magadban)
- stb.
2. Testi élmények: e második játéktípus lényege, hogy a gyerekek az ünnepeltet valamilyen szokatlan testi élményhez juttatják. Ennek klasszikus példája a melegzuhany. A gyakorlat abból áll, hogy az ünnepelt középre áll, a többiek jó közel hozzá, és kezükkel a fejét érintik, majd egyszerre, egy adott jelre, hirtelen végigsimítják a testét a középen állónak, bokáig. Érdemes kipróbálni, valóban melegzuhany-érzés, mindenki szereti.
Ugyanígy, be lehet azt is vezetni, hogy a többi gyerek felemeli a fekvő ünnepeltet és elringatja, vagy "gólya viszi a fiát"-stílusban valahova elviszi, vagy pokróc szélét fogva ringatja. A harangjáték (középen álló ünnepelt dülöngél és a többiek megtartják, odébb lökik finoman) szintén jó, de nyilván csoportfüggő, hogy játszható-e.
3. Mesés játék: a harmadik játéktípus egy mese köré épül, amelynek a főszereplője az ünnepelt. A feladat annyi, hogy a vezető elkezd mesélni egy mesét, (például egy virág születését, akinek a neve történetesen azonos az ünnepeltével). A mesélő mesél, eljátssza, amit mond - a gyerekekkel együtt, de az ünnepeltnek kiemelt szerepet adva.
Egy virág esetében tehát például a mese egy virágmagról szól, amit elültetett egy kislány (a mesélő mutatja, a többiek vele csinálhatják: lyukat ás, kikapálgatja a földet, belerakja a magot, kezével betemetgeti, locsolgatja, minden nap megnézi (körbejárják, várakozásteljesen nézik a magként guggoló ünnepeltet) stb.). A mesélő elmondja, hogyan élt az oktondi magocska a föld alatt (nagyon elégedetten, noha nem látott sokat, de azt hitte, ennyi a világ - itt az ünnepelt játszhat, de a csoport együtt is megmutathatja, milyen volt a föld alatt), majd hogyan lepődött meg, amikor egyszer csak kibújt a földből, és szemébe sütött a nap (ezt pl. biztos többen szívesen kipróbálják, milyen érzés hirtelen a fényre törni), hogyan nőtt, nődögélt és örült, amikor meglocsolták, hogyan bontotta ki szirmait és táncol minden nap a napnak örömtáncot.
Az is jó, ha magát a folyamatot mindenki végigjátssza a virág szempontjából, de irányítható úgy is a játék, hogy az ünnepelt forogjon pl. a végén középen, és a többiek mint napocskák gyönyörködjenek benne.
Ha tetszettek az ötletek, szívesen folytatom, a tapasztalatokra is kíváncsi vagyok, a megosztásnak meg külön örülök.
Szeretettel, Erikának.
