ötletek, tippek egyszerűen

Időtetrisz

Elhanyagolt sütő tisztítása vegyszerek nélkül

2013. március 07. - időtetrisz

Van egy-két gyenge pontom a háztartás területén. Például a sütő. Lassan két éve, hogy az új lakásba költöztünk és megörököltünk egy régi, de makulátlan (makulátlan tiszta is volt) gáztűzhelyt. A külsejét szépen rendben is tartom, de belül eléggé elhanyagoltam. Még jól emlékszem, milyen volt ezeket hideg zsíroldóval tisztítani: hiába húztam gumikesztyűt, végigköhögtem az egész procedúrát utána pedig féltem sütni benne. Bár egy ilyen cuccal tényleg egyszerűen lejön az odaégett zsír, brutál vegyszer és nem hiszek benne, hogy maradéktalanul kimosható a sütőből. Szerintem a használata után sütés közben belekerül a kajába is. A szódabikarbóna nagyszerűségét egyszer már elregéltem itt, most élesben mutatom meg, mire is képes egy súlyosan elhanyagolt sütő esetében.


A Nagymama házipraktikái című könyvben olvastam, hogy ecettel és sóval kell a sütőt tisztítani. Az ecetet a sóval együtt a meleg sütőbe kell egy szivaccsal felvinni, majd hagyni pihentetni legalább egy órán keresztül, ezután lesúrolni a zsíros szennyeződést. Itt az idő -- gondoltam a minap, miután kivettem a kisült zsemléket a sütőből, de nem akartam kihagyni a bikarbónát.

A súroló paszta
Súroló, zsíroldó tulajdonságai miatt só helyett ezt használtam, amit az ecet után paszta formájában kentem a sütőbe.

A kiindulópont


És a boldog vég
Kikentem ecettel, visszacsuktam az ajtót és vártam. Miután lejárt az idő, a pasztával lesúroltam a nagyját. Nem tudom, az ecetes beavatás mennyiben könnyítette meg a dolgot.


 
Közben még öntöttem egy kis ecetet a pasztára, mert azt gondoltam, az ecet és a szódabikarbóna reakciója (pezsgés) még közelebb visz majd a vágyott tisztasághoz. Újra kikentem pasztával és hagytam pár órát pihenni. Ezután fogtam egy kicsit megnedvesített fémes súrolót és maradékot viszonylag könnyen (kicsit kellett csak súrolni) ledörzsöltem. Néhol maradt egy-egy folt, ami a konyhában lévő gyér világításnak köszönhető, sajnos csak a fotókon láttam őket, egy kicsit majd neki kell még esni.


Hát nagyjából ennyi. Ezután a gáztűzhely után azt hiszem, nincs olyan szennyeződés, amit néhány házi, olcsó, környezetkímélő hozzávalóval ne tudnék eltávolítani. Vagy legalábbis még nem találkoztam vele.

Mennyire zsíros a sütőd belseje?

Témába vágó posztok
Zsíroldó házilag
Mi mindenre jó a szódabikarbóna?
Mi mindenre jó az ecet?

A bejegyzés trackback címe:

https://idotetrisz.blog.hu/api/trackback/id/tr358802832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sugarcandy 2013.03.07. 16:33:01

Puszedli, ez szuperség! Ezt csak az ajtóra lehet használni vagy a sütő belsejében is akár?

puszedli 2013.03.08. 07:04:17

Mindenhol, csak az ajtót könnyebb volt lefotózni :)

Anonymous 2013.07.01. 13:39:09

Hát nekem kb. 2 óra áztatás után, meg sem "karcolta" a szennyeződés tetejét :)Pedig nem különösebben elhanyagolt a sütő

puszedli 2013.07.02. 09:06:18

én fémes súrolóval csináltam, mindent leszedett. Nem tudom, használtál-e már ilyen szereket, de ne úgy képzeld mint a boltinál, hogy lefújod és letörlöd. Rajta hagyod (áztatod), aztán teszel még rá egy kicsit és rámész ezzel a fémes súrolóval. nekem mindent leszedett. :)
süti beállítások módosítása