"Papa apukája halt? Ráléptek?" -- kérdezte három éves kislányom, akinek még az agyontaposott bodobács volt az egyetlen képe a halálról. Most öt éves, és az foglalkoztatja, hogyan tudakolhatná meg a temetős bácsitól, hogy a vödörben (urnában) tényleg benne vannak-e a halott emberek. Engem pedig az foglalkoztat ilyenkor, Mindenszentek táján, hogy hogyan adhatunk számára is fontos emlékezetdarabokat a már nem élő családtagokról, amiből majd később megépítheti saját múltját. Játékok, rituálék, beszélgetésindító tippek -- a halottjainkról, a múltunkról.
A családfás játék nagyon egyszerű, és végtelen módon variálható. Felrajzolhatjuk üres krumplikkal a családfát, csak néhány nevet beleírva, és a gyereknek mintegy rejtvényként minél több családtagot kell azonosítania benne. Testvérek akár versenyezhetnek is, kinek megy több név. Ha kitöltöttük a családfát, gondolatbuborékot rajzolhatunk vagy ragaszthatunk az egyes fejek fölé, amik egy-egy, a gyereknek szóló üzenetet tartalmaznak. Az üzenet lehet többféle:
- közös tulajdonság az adott rokonnal, felmenővel (Persze, ha a mi sem ismertük az illetőt, ez elég nehéz. Szorítkozhatunk külső tulajdonságra, de az sem baj, ha nem tudunk mindenkihez buborékot rakni.)
- egy-egy fiktív üzenet, amit valamiért mi magunk nekik tulajdonítunk vagy tulajdoníthatunk. Ez lehet nagyon általános: "Jó látni, hogy ilyen sok ükunokám van" vagy egészen konkrét: "Anyád nálam mindig a kerítés tetején lógott. Ezért imádja, amikor te is mászol"
A családi legendárium játék lehet a családfás továbbfejlesztése, de játszható önállóan is. Itt a lényeg, hogy kijelölünk egy mesefotelt, és eléborítunk egy adag játékot (pl. lego- vagy playmobilfigurákat), majd veleki beleül a fotelbe, és elmesél egy sztorit. Bármilyen sztorit, egyetlen kikötés, hogy a történet egy felmenőről szóljon. Elmondja a történetet, a többiek pedig a kiborított játékokkal elbábozzák-rögtönzik a hallottakat. Helycsere, jöhet a következő történet. A gyerek is mesélhet, ha van kedve, valami emlékezetest a nagyival való együttléteiből, a mi meséink pedig lehetnek olyanok, amit nekünk is csak meséltek, vagy olyanok, amit megéltünk.
A gyertyagyújtós nem játék, rituálé. Kirakunk egy csomó gyertyacsonkot és mécsest, és egyesével meggyújtjuk a halottainkért. Nem mindenkiért, hanem azokért, aki ott és akkor fontos számunkra. Amikor meggyújtjuk a gyertyát, elmondjuk, hogy ki ő és miért fontos nekünk. Ha sikerül sokféle gyertyacsonkot gyűjteni, érdemes elgondolkozni azon is, hogy miért éppen az adott gyertyát választjuk az illetőnek. Mi ezt a férjemmel még a gyerekek előtt vezettük be, most már velük együtt folytatjuk.
Ti hogyan emlékeztek?
Témába vág
