Gyerekekkel beszélgetni a másságról, az elfogadásról, az együttélésről... Mindig aktuális és sokszor nehéz téma, legalábbis nekünk, felnőtteknek. Mert a gyerekek sokszor nem is értik a nagy felhajtást. Ők a lehető legtermészetesebben és a legbölcsebben nyitnak a másik felé, egész más szempontok mentén ítélve meg a kapcsolatok értékét. Erről szól ez a történet.

Finiék sótlanul unalmas lépcsőházába új lakók érkeznek. Nagyok, szürkék, hangosak és ormányosak. Szóval nagyon mások, mint a többi lakó. Egy gyerek számára izgalmasan mások.

Stephanie Schneider mesekönyvében elefántcsalád költözik a békés, nyugodt (gyerekszemmel kibírhatatlanul unalmas) ház negyedik emeletére. A felnőtt lakók persze fintorognak, felszaladnak a szemöldökök, forognak a szemek, mert "ilyenek" még sosem laktak itt,  "Jó lesz vigyázni!" , mert "Ők nem illenek ide." és : "Ez mégis csak hallatlan!".

A másodikon lakó zongoratanárnő máris fél, és a többi lakót is óva inti az újaktól. Mező néni fújtatva követeli vissza a délutáni pihenő csendjét. Még Kösel bácsi is erőt vesz magán, hogy botjára támaszkodva tagja lehessen az ellenséges fogadóbizottságnak.

De Fininek nem számít, ha valaki máshogy néz ki, máshogy beszél, vagy mást eszik mint ő ( különben is, a banánt például az emberek és az elefántok egyaránt szeretik), a lényeg, hogy gyerek legyen: olyasvalaki, akivel ebben a savanyú házban beszélgetni, játszani, falatozni, szót érteni lehet. Fini papája naphosszat a könyvei fölött ül és közben Mozartot hallgat, a kislány meg betegre unja magát. Gyerektársaságra vágyik és két helyes elefántkölyök képében meg is kapja. Fáni néni pedig Finiben látja meg a kölyköt: behívja magukhoz, hogy enni és inni adjon neki. Később a felnőtt lakók is megkapják a magukét: játék közben akkora trombitaszó kerekedik, hogy fel kell nézni az újságból, le kell csavarni Mozartot, ki kell bújni a csigaházból és rácsodálkozni: jé, az új szomszédok egészen elviselhetők.

A bájosan illusztrált, rövid mesekönyv szuper alkalmat teremt egy a másságról, előítéletről, a folyamatosan  változó világról való beszélgetésre, a gyerek- és felnőtt nézőpont közelítésére, egymás megértésére. Vajon miért fél valaki azoktól, akiket nem is ismer? És az normális, hogy valakinek eszébe sem jut félni? Miért ilyen nehéz ez sokszor?

Ilyen, és ehhez hasonló izgalmas kérdéseket vet fel a könyv, melyet elsősorban ovis gyerekek és szüleik böngésznek majd sokat.

Stephanie Schneider: Elefántok a házban, Astrid Henn rajzaival

Centrál kiadó, 2016, 2600 Ft