ötletek, tippek egyszerűen

Bármiből lehet adventi koszorú

Egy minimalista legalábbis biztosan

2019. december 02. - rebarb

Az úgy volt, hogy 24-én este jött a felismerés, hogy kéne gyújtani az első gyertyát, csak nincs min. Tudom, akkor is jönne a Jézuska, ha az ember nem gyertyázna, de én nagyon szeretem, ha van ebben a négy hétben ilyen lakásdísz otthon. Nem is nagyon értem, hogy felejthettem el. Ja, úgy, hogy egy héttel elnéztem: csak 1-én kellene meggyújtani az elsőt.

74451199_630007834200727_4767968170247979008_n.jpg

 

Erre persze csak este jöttem már rá, viszont késő délután ott voltam azzal a balsejtelemmel, hogy este itt ma nem lesz koszorú. ( Az, hogy elrohanva vegyek valami nem is olyan tetszetőset jó sok pénzért, nem jött szóba. Alapvetően magunk szoktunk csinálni, vagy a tavalyit turbózzuk ezzel-azzal, amit a virágosnál szerzünk be. De most nincs tavalyi sem, a virágos meg csak délelőtt volt nyitva.)

Nem túl jól felszerelt háztartásomból végül egy tányér, egy edényalátét, négy mécses, egy pepcos művirág és két szál teljes kiőrlésű spagetti segítségével fabrikáltam valamit, ami, ha nem is tökéletes, de szerintem teljesen jól ellátja a feladatát.

Nem mondom, hogy mindenki csináljon ilyet, mert tényleg csodaszépeket lehet összehozni, és a karácsonyi pompa, meg ragyogás nem annyira jön vissza,  de engem egészen feldobott, hogy pár pillanat alatt tényleg nulla forintból tudok valami olyat csinálni, ami itthon mindenkinek tetszik.

Hát így.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://idotetrisz.blog.hu/api/trackback/id/tr7315322822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.