ötletek, tippek egyszerűen

Időtetrisz

Aranyfestékes-csillagos csomagolás

2013. december 16. - időtetrisz

Egyszerű és ünnepi csomagolás következik, amiben az a klassz, hogy nagyon jól alakítható saját ízlésünknek megfelelően, kevés kellék kell hozzá, gyerekeket is be lehet vonni a készítésbe és – legalábbis szerintem – egészen látványos az eredmény. Csak háztartási csomagolópapír kell hozzá, valamilyen festék és egy papírlyukasztó, meg egy picike idő.

karácsonyi csomagolás

karácsonyi csomagolás

Talán a csomagolás is az ajándék része: a beletett idő, energia, szeretet valahogy látszik rajta, sikerüljön aztán akárhogy is a végén. Persze nem véletlenül van kismillió ajándékzacskó a boltokban, hasznos dolog az is és házilag sem nehéz összerakni, szóval jó az nagyon, szeretjük is olykor-olykor ( újrahasználható, ne feledjük), de ha időnk, kedvünk engedi a csomagolást, akkor érdemes ezzel is kicsit játszani, kísérletezni. Egyrészt nagyon jól lelassítja az embert (a csomagolópapír nem szereti kapkodást, bosszúból gyűrődik), akaratlanul is hangolódni kezdünk szimplán azzal, hogy az ajándékozottra gondolunk és egyfajta mély szeretettel teli öröm, az adás öröme tudja átjárni tetőtől talpig a készülődőt,a az ünnepi várakozást felerősítendő. Ha gyerekek is beszállnak, akkor ez az egész nem csak csendben, fejben játszódik, hanem hosszasan lehet róla beszélni – már amennyire hosszasan a fenekükön bírnak ülni és velünk maradnak szöttyögni.

skcsomagolo_01

Na de, visszakanyarodva a konkrét csomagolásra, ez a technika nem igényel kézügyességet, tényleg – nekem nem igazán van –, az időtetriszezés egyik igen pozítiv hozadéka ellenben az, hogy rájön az ember, az sem baj, attól még ügyeskedhet, csak biztos módszert érdemes (ki)találni. Kell egy csomagolópapír, nekem ez a barna nagy kedvencem, mert erős (tavaly ilyen fonott/szövött doboz készült belőle), jól dekorálható és elég olcsó is. Szükség lesz egy papírlyukasztóra, amivel a formákat lyuggatjuk a papírra és festékre, aminek a színe közel áll hozzánk és nem üti a csomagoló színét. Ebben az esetben:

barna csomagoló (5 ív/per csomag) 290 Ft

arany színű KOH-I-NOOr tempera  (16 ml, ez tenyérben épp elférő tubus) 420 Ft (papírboltokban, hobbiboltban kapható)

papírlyukasztó (800 Ft-tól a jobb fajták)

sk_csomagolo_lyukasztas

A könyv csomagolása után fogtam egy olyan hosszú csíkot, ami körbeéri a csomagot, azt befestettem ezzel a festékkel (vízzel hígítható, sokáig elég lesz), miután megszáradt, jöhetett a lyukasztó. Valamilyen árnyjátékhoz sem utolsó a csillagok helye, nézzétek, milyen klasszul vetül a papírra:

sk_csomagolo_arnyjatek

És kész is, az egész kb. 10 percig tartott az elkészítés. Tetszés szerint variálható a festék, a kivágott forma, csillagos csík elhelyezése, erről írtam az elején, hogy mindenki a maga ízlésének megfelelően tudja variálni a módszert. Ja, és ami még fontos: a csillagokat semmiképp se dobjátok ki, mert jó lesz konfettinek (ha otthon nem is, valahol engedjük a kicsiknek dobálni, ha kérik, jó móka).

sk_csomagolo_kesz

Korábbi csomagolás-ötleteink:

Csomagolópapír gyerekrajzból

Tetra pak ajándékdobozok és kártyák

Nyomdázott csomagoló

Letölthető, nyomtatható ajándékkísérők

A bejegyzés trackback címe:

https://idotetrisz.blog.hu/api/trackback/id/tr218803376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása