Egyik kedvenc gyerekkori mesekönyvemben, a Vidám mesékben van egy mese a dióhéj kishajóról. A hétvégén volt szerencsém belenézni egyik újra kiadott példányába (szerencsére nem átdolgozott, felújított) és megihletett ez a békás mese, főleg, hogy az utóbbi napokat lelkes gesztenye, falevél és termésgyűjtéssel töltöttem. Ahogy eddig mindig, most is a kevés alapanyagból valamit csinálni, lehetőleg a régről megmaradt dolgokat felhasználni elv vezérelt. Lett öt darab dióhéj kishajónk, amik még a vízpróbát is kiállták.

Így csináltam: Meggyújtottam 3 teamécsest. Kiválasztottam 4 db nagyobb diót, és kalapáccsal óvatosan megütögettem, éppen ott, ahol összeér a két oldal. Egyet elrontottam, mert beletört a héja, de a többi sikerült - mondjuk egyet a kutya is felnyitott (megjegyzem az összes dióbelet ő ette meg, nekem semmi sem maradt) miután magánakcióba kezdett az egyik lenyúlt példánnyal. Felnyitás után kibeleztem őket (egy csavarhúzóval), majd a teamécsesek megolvadt faggyúját szépen belecsorgattam.

Vártam néhány percet, hogy megdermedjen, közben megcsináltam a vitorlákat. Kis rombuszokat vágtam ki a szobadekorról maradt öntapadós matricából, amiket felragasztottam a lefejezett gyufaszálakra (hurkapálca, fogvájó vagy ilyesmi nem volt itthon). Szépen megdermedt a faggyú, mehettek bele a vitorlák. Kész.
Hátra volt még a nagy vízpróba, de ezen is simán átmentek, fürdéskor bevetjük őket a nagykádban is, bár a fiam, még biztosan nem fogja rendeltetésszerűen használni. Szerintem 2-3 éves kortól tudják értékelni a gyerekek, talán inkább három. Az ára elhanyagolható.