A gyerekrajzok már előkerültek néhányszor itt a blogon, készült belőle póló, hűtőmágnes, került a falra vagy párnára és kiderült az is, hogy van, ahol ékszerre is rá tudják varázsolni. Annyira jó dolgunk van, hogy néhány profi alkotó szívügyének tekinti, hogy megvarrja, életre keltse ezeket a rajzokat, ők a Te rajzolsz, én varrok csapata.
Mondhatni, hogy a véletlen hozta őket össze, de hát van-e olyan egyáltalán? A történet gyönyörű, egy alkotóműhelyen belül merült fel az ötlet, hogy itthon is lehetne gyerekrajzokból játékokat varrni, belevágtak és azóta is folyamatosan készülnek a lerajzolt, kitalált kis lényekből a játékok. 2012 óta folyamatosan. Eleinte jótékonysági varrásként működött, ez a vonal a mai napig megmaradt, számos szervezetet támogatnak: gyermekotthonban, árvaházban élő gyerekeknek is készítettek lényeket, börtönben lévő szülőknek is segítettek megvarrni a gyerekeik rajzát. Egyre több rendezvényen is megjelennek utazókiállítással vagy egy pályázat záróesményeként is.
Milyen jó belegondolni, micsoda öröm lehet egy gyereknek (hát sőt, a felnőtteknek is), amikor a szívéből, fejéből kipattant is, megformált ötlet egyszercsak ott lesz vele gyűrhető, hordozható, ölelhető formában is? Valóra válik egy kedves álom, életre kel valami, ami csak az ő külön kis világából való - ha csak azt vesszük, hogy egy-egy random, aranyos plüssbaráthoz mennyire tudnak ragaszkodni...
Szerencsére bármelyik földi halandó, azaz mondjuk mi, a szülők is rendelhetünk gyerekrajzból készült lényt. A menet tulajdonképp egyszerű, elküldjük a fotót és a csapatból valaki elvállalja, hogy a rajzból készlényt alkot, többnyire plüssből készülnek ezek az állatkák, emberkék és egyéb kreációk.
És végül, a saját kis Készlényünk:
Te rajzolsz, én varrok
> facebook
> weboldal
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
Ha tetszett a poszt, kövesd a Facebookon is az Időtetriszt!
Bármilyen kérdés, felvetés ügyében kérlek írj az idotetrisz @ gmail pont com címre.