"Kisfiam ötéves volt, amikor az édesapja meghalt. Most nyolcéves, és szinte betegesen fél, hova tűnünk, ha éppen nem vagyunk vele. Nehezen nyugszik bele programváltozásokba, és szorongani képes egész nap, hogy mikor megyünk érte." - fordult hozzánk egy kedves olvasó.

Traumatikus élmény, a gyermek egy életen át hordozza így vagy úgy. A veszteség abban a korban érte, amikor a világ biztonságosságának megtapasztalása a legfontosabb. Ehelyett azt tanulta, hogy a biztonság elveszhet egyik pillanatról a másikra. Nagyon pontos a kérdésben rejlő problémafelismerés: attól fél, hogy eltűnünk. Mert ha már egyszer megtörtént, hogy az egyik biztonságot jelentő személy eltűnt, abból egyenesen következik, hogy megtörténhet másodszor is. A feldolgozás komoly körültekintést igényel, amihez a felnőttnek a saját gyásza miatt egyáltalán nem biztos hogy van ereje, figyelme. Ezért mindenképpen pszichológus segítségére van szükség. Amit mégis tudok itt ajánlani, az néhány játék, amely egyrészt a biztonság érzésének megteremtését segítheti, másrészt az apa emlékének őrzését.

A biztonság érzése

1.Levegőben - vízben - háton

Nonverbális játék, a lényege, hogy minden módon kipróbálhatja a gyerek a lebegést: egy kádnyi vízben; egy pokrócon, amelynek a két végét emeli egy-egy felnőtt, és így ringatja a gyereket; kendővel, lepedővel magunkra kötözve, mintha bébi lenne. Hagyjuk, hogy csecsemő módjára újra megtapasztalja azt a biztonságot, amit újszülöttként érzett. Ha vágyik rá, ismételjük ezt a játékot sokszor. Ha nincs lehetőség másra, akkor az esti - egész testet érintő, olajos masszírozás is lehetséges.

2. Kuckó jóérzésből

Építsünk a gyerekkel egy különös kuckót: mondjuk azt, hogy ez egy olyan hely lesz, ami csak az övé, és ha sikerül  a közös varázslatunk, akkor ebben a kuckóba bármikor visszatérhet, ha pihenni akar, meg akar nyugodni, fel akar töltődni. A varázskuckó pedig úgy épül, hogy kiválaszt magának egy zugot a gyerek, és körülkeríti, hogy biztonságot nyújtó legyen (kérdezgessük, miközben építi, hogy "ez így már elég jó, elég kényelmes neked?"). Aztán, ha körülkerítette a kuckót, mondjuk neki, hogy beviheti a legjobb dolgokat, amiket életében csinált vagy amit tapasztalt. Azaz: a legfontosabb, legjobb  saját tulajdonságait, képességeit; tárgyakat, élményeket, képzelt lényeket, akik / amik segítik őt; jó, megnyugtató érzéseit. Minden egyes elem, amit bevisz, valamilyen tárgy (kő, kendő, játék, párna stb.) formájában kerüljön be a kuckóba. Ha készen van az építkezés, bújjon be a varázskuckóba, és kérjük meg, hogy figyelje meg, hogy a bevitt dolgok mit üzennek, mit mondanak neki. Hagyjuk elmélyedni. Ha ezt meg tudja tenni a gyerek, akkor kérjük, mondja el az üzeneteket, amelyek az élményektől, tárgyaktól, jó tulajdonságoktól jönnek, majd ismételjük meg, amíg a gyerek bent van, hogy hallja a biztatást. A játék végén szedje szét a gyerek saját maga  az építményt, de mondjuk neki, hogy milyen jó dolgokat gyűjtött, és gondolatban mindig visszatérhet ide.

Apa emléke

1. Amikor megszülettél

Meséljük el a gyereknek a születése körüli minden jó emléket minél jobban kiszínezve, részletgazdagon. Legyen benne, hogy milyen nagyszerűnek láttuk, és mennyire nagyszerű tényleg (minél konkrétabb tulajdonságokat mondva). Milyen boldogságot okozott és okoz a léte. Az identitás fontos eleme ugyanis az, amit a szülők mesélnek a születés, a várakozás körülményeiről. Fontos, hogy az apa halála miatt ez ne váljon tabuvá, hanem rajzolódjon meg ugyanúgy, ezzel az apaképet is integrálva.

2. Apa hol vagy?

Különböző hiteink, gondolataink lehetnek erről, a lényeg, hogy legyenek valamilyenek, és ezt konzekvensen közvetítsük a gyereknek. Apa ne legyen tabu, mondjuk el, hogy mi mit gondolunk a halálról, és arról, hogy apa milyen szerepet töltött és tölt most, halála után be az életünkben. Lehet közös családi rajzot is készíteni, ahol apa is megjelenik, a hozzá kapcsolódó jó tulajdonságokkal, emlékekkel (tehát ne az elvesztés borzalma kerüljön a papírra). Rajzoljuk le külön - külön is, hogy ki mit gondol, hol vagyunk mi, és hol van ő, mit csinál, milyennek lát minket, mi milyennek látjuk innen őt. Az elkészült rajz vagy rajzok kapcsán megkérhetjük  a gyereket, hogy köszönjön el tőle, üzenjen neki valamit. (Az apa halálakor a gyerek olyan korban volt, amikor jellemző, hogy saját hibájának tekinti édesapja halálát, ezért bűntudata lehet. Egy ilyen rajzolós - megszólaltatós játékban kiderülhet az esetleges önvád, és alkalmunk lehet a gyereket felszabadítani a bűntudat alól.)

A megértést nagyban segítheti még Polcz Alain gyerekek halálhoz való viszonyával foglalkozó művei (pl.: Élet és halál titkai).

Témába vág:

Játék receptre: Nem szeret írni a gyerek

Játék receptre: sztoriújratervezés

Játék receptre: a mindig elégedetlen gyerek