ötletek, tippek egyszerűen

Időtetrisz

Gyerekkel Budapesten - avagy hol nézegeti magát a Halászbástya?

2014. október 27. - időtetrisz

Mátyás-templom, Halászbástya - eszetekbe jutott valaha odavinni a gyerekeket? Nekünk ezen a hétvégén igen, és néhány klassz megfigyelnivalót, mókát ki is találtunk, ha már arra jártunk: Hol nézegeti magát az a hiú Halászbástya? Tájékozódás makett alapján és rózsaablak keresés.

A dolog úgy kezdődött, hogy a múlt héten Zsámbékon jártunk a romtemplomnál. És nézegettük a templomot, a motívumokat, lerajzoltuk a kőcsipkéket, versenyeztünk, hogy hányfélét látunk, és ki tudja jobban emlékezetből lerajzolni a templom homlokzatát.

Kézenfekvő volt, hogy most elzarándokoljunk a Mátyás-templomhoz és környékére, hogy megnézzük a Schulek Frigyes-féle gótika interpretációt:

  • A Szentháromság téren a templom homlokzatát megfigyeltük, ceruzával a kezünkben. A rózsaablakra koncentráltunk, amit le is rajzoltunk.
  • Aztán ha szemben állunk a templommal, jobbra található egy kis makett vakírással. A gyerekek bejárták az ujjaikkal a teret, majd ennek alapján megkértem őket, vezessenek el a Halászbástya nem fizetős részére (ha szemben állunk a templommal, balra mellette kell elmenni).
  • Útközben megérdeklődtem, hogy tudják-e, hogy mind a Mátyás-templom, mind a Halászbástya iszonyú hiú.  Minden reggel ugyanis nyújtóznak egy nagyot, és pillantásukkal rögtön a tükröt keresik. És iszonyú szerencséjük van, mert egész alakos tükrük is akad, meg kéne találni. (megoldás: a mellette lévő Hilton szálló üvege pont megfelelően tükröződik...)
  • Aztán körülnéztünk a Halászbástyáról, beazonosítottuk a város fontosabb pontjait;
  • majd a tovább bámultuk a rózsaablak - verziókat a templomon. Amikor már néhány motívumot megismertünk, jött a következő találós kérdés: hol van a Halászbástya és a Hilton között rózsaablak alakú építmény? (megoldás: a szökőkút)

Aztán mentünk vissza a Szentháromság térre, ahol energia híján nem néztük meg a Magyarság Házában frissen nyílt Mi, magyarok című állandó kiállítást,  pedig az alábbi kritika alapján nagyon úgy tűnik, hogy politikai irányultságtól függetlenül érdemes.

Témába vág:

Nyomtatható szörnyhaverok a Széll Kálmán térről

Mórictól a csúszdaparkig

A varázslatos könyvtár

A forgószél, az óriáskönyv és Karcsi nyúl esete

A bejegyzés trackback címe:

https://idotetrisz.blog.hu/api/trackback/id/tr108803812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása