Ez a recept is úgy született, ahogy nagyon sok más a konyhámban: véletlenül. A rögtönzött recepteket nem is szoktam feljegyezni, hagyom, hogy tiszavirág jelzőt vegyenek magukra és elmúljanak. Most viszont úgy alakult, hogy ezt a sütőtököset leírtam. Mert sokaknak ízlett, létjogosultsághoz jutott. Sárkányeregetéshez készülődtünk, valami harapnivalót kellett volna összerakni. Egy dolog volt csak fontos: egészséges kaja legyen. Volt itthon sütőtök, zeller és fokhagyma (utóbbi mindig van). A gyerekek a fűbe leterített „asztalról” sorra tüntették el a finomabbnál finomabb és szebbnél szebb étkeket. A sütőtök egy darabig érintetlenül sárgállott. Egyszer valaki mégis vett belőle és ízlett neki. Azt hallottam egy idő után, hogy a falatozók keresik, ki a szerző. Próbálták kitalálni, mivel fűszerezték a tököt, de nem sikerült...

És azt hiszem, ezért merem ajánlani ezt a rögtönzést, mert szokatlanul karakteres lesz tőle a sütőtök, mégis, mivel jól harmonizál a zellerrel, úgy adja magát, gyönyörű narancssárgáját és minden benne levő tápértékét, hogy azok is fogyaszthatják, akik a sütőtök más formáit is kedvelik, és azok is, akik nem tartoznak a „sütőtökszeretők táborába”. Itt a lapító zeller (ja, és a fokhagyma) az úr.