Az esküvő-szezon néhány hete azt hiszem hivatalosan és nem hivatalosan is megnyitottnak tekinthető. Nagy családunkban már egy ideje minden évre jut 2-3 is az ilyen örömteli eseményből, de idén történt először, hogy  megkaptuk az első komolyabb koszorúslány-felkérést. A lányok hamar belelkesedtek, és mikor már ezzel álmodtak, én is elkezdtem készülődni: először néhány boltban néztem körül, aztán viszonylag hamar összeállt, hogy valami nagyon szépet és nagyon egyszerűt kellene kitalálni – és házilag előállítani.  Két példányban.

Van egy olyan benyomásom, hogy a koszorúslány-ruhák kicsiben hasonlítanak a menyasszonyi ruhához, néha kinézetükben, de néha sorsukban is: egyfelől lehet kölcsönözni, és akkor csak fotókon marad meg az emlékük, ha viszont saját változat készül, a tárolásáról kell jól kitaláltan gondoskodni, mivel kevés esélye van, hogy az életben még egyszer valaha... Gyerekeknél már csak azért sem, mivel lehet, hogy jövő nyárra már ki is növik.

Ezúttal nem állt rendelkezésre túl sok idő, így minél kevesebb varrással szerettem volna dolgozni, főleg, hogy a két különböző méretű modellt csak válogatott rádumálásokkal lehetett próbára bírni. Nem mondom, hogy elsőre sikerült előállítani a prototípust: eltartott egy ideig, míg kikombináltam a legjobb megoldást, némi anyagveszteség is volt, de most már hogy sikeresen szerepelt és bevált, íme, így készült.

Bár van varrógépem, és ugyan nem szabok, de szívesen varrok vele ezt-azt, erős rokonszenv köt a varrás nélküli megoldásokhoz (erről korábban a blogon az első posztok egyikében, néhány kendőkötési mód kapcsán írtam). Ezt a darabot itt megboldogult lánykoromban egy leárazáson turkáltam:

A majdnem kör alakú, csak szimplán beszegett kelmén a két lyuk a karöltő, sokféleképpen lehet hordani, elől vagy hátul megkötni, egyfajta univerzális darab. Valami hasonló lebegett a szemem előtt, de aztán az I love textilben ráakadtam erre a fehér elasztikus pamutanyagra (métere 100 Ft), amely ráadásul szakszerű néven „körkörös csőkelme”, azaz nincs elvágva hosszában.

Aki dolgozott már pamuttal (főleg elasztikus fajtával), tudja, hogy milyen hálás anyag a szélek eldolgozása szempontjából: egyszerűen felkunkorodik, és nem hasad tovább. Ez van, amikor idétlen, de van, amikor jól jön – én most nem bántam.

A kivariált megoldás az lett, hogy a lányok válttól bokáig mért magasságának megfelelő anyagot vágtam le a „csőből”, majd ennek két helyen vágtam ki óvatosan a karöltők helyét, amit a lányok előzőleg lemért vállszélességéhez igazítottam.

Felölteni pedig a következőképpen lehetett: középre állva először az első két lyukon bújtatva be a kezeket, majd hátulról a hátsó kettőn.

A fellépéshez majd egy fehér alsószoknyát, illetve egy fehér ujjatlan trikót vettünk fel alá, mivel az anyag kissé átlátszó volt.

Ugyanezt, hasonló körben szabott csőanyag híján, fehér pamutanyagból is elő lehet állítani, úgy varrva össze a széleket, hogy megkapjuk a „csövet“.

A végeredmény egy görög-római stílusú, egyszerű, ünnepélyes, tógára emlékeztető hófehér lepelruha lett, amit a színes tüllkoszorúk tettek igazán koszorúslányossá. Ezekhez a szintén az I love textilben vett rózsaszín és zöld tüllanyagot (métere 590 Ft) hasogattuk fel:

a levelekhez négyzetekre, háromszögekre, a virágokhoz pedig csíkokra.

Egy hajlékony zöld drótalapot zöld tüll-csíkkal húztam be, ezáltal állítható lett a fej méretéhez.

Erre kerültek fel bőségesen a levelek, és más-másképpen behúzott, felcsavart, összeráncolt virágok.

A darabokat hasonló színű cérnával rögzítettük a drótalapra, ebben a 6-7 éves már komoly segítséget nyújtott.

Igen, ez valóban nem az a hagyományos koszorúslány ruha, de a hagyományokat időnként szabad felülvizsgálni, frissíteni.

És ahogy elnézem, ezek a fehér lepelruhák nagy eséllyel még egy-egy ovis vagy iskolai maszkabálban is meg fogják mutatni magukat: Angyal, Tavasz- vagy Hótündér bújhat elő belőlük.