ötletek, tippek egyszerűen

Időtetrisz

Áttörés a gesztenyerögzítésben – dugóhúzó helyett

2012. október 02. - időtetrisz

A gesztenyefigurakészítés  történetében tavaly egészen új dimenziók nyíltak. A kissé szerencsétlenre sikeredett fogpiszkló csontú csáléságokat felváltotta az a gesztenyevilág, amelyet ragasztópisztollyal varázsoltunk percek alatt: bunkereket építettünk, embereket, fákat, lovakat, jelzőtáblákat, autókat teremtettünk... A ragasztó jól rögzített, és új formák tervezésére sarkalt.  Sajnos nem fényképeztem le, pedig nyár elejéig díszelgett a gyerekszobában. Idén újabb szerszám került a gesztenyéző asztalra.


A fúrógép: klasszul lyukaszthatók át ily módon  a gesztenyék, több irányból is: a kisebbek drótra fűzhetik koszorúnak, a nagyobbak drótokkal, madzagokkal figurák készíthetnek belőle.
Nekünk a koszorúkészítés annyira bejött, hogy én untam el hamarabb a fűzögetést.

Proetz-kezelés, avagy arcüreg átmosás TB-re vagy ingyen - Füles kérdés III.

Az orrmandulaműtét elkerülésének egyik módja az arcüreg átmosása, avagy a rejtélyesen hangzó Proetz-kezelés. A kezelés magyarországi úttörői szerencsére hozzáférhetővé is teszik a módszert, igaz, jó pénzért. A kezelés során a cél még mindig az orrmelléküregben megülő makacs, akár évek, de legalábbis hosszú hónapok óta gyűlő váladék, a takony kivarázsolása. A kétségbeesett anyuka (esetünkben én) fejvesztve szörföz és telefonálgat, hogy tessék mondani, mégis, van-e ennek értelme, és hogyan lehetne egy kicsit olcsóbban... Mert az első találatoktól bizony hátrahőkölünk.

Hogyan működik? Ahhoz, hogy a realitásokat lássuk, érdemes megérteni, hogy hol is pang az az átkos váladék, milyen útjai vannak kifelé. Ez a film szerintem elég szemléletesen fedi fel a titkot.

 

A pangó takony kijutásához értelemszerűen VAGY lyuk kéne a dobhártyán (gennyes fülgyulladás esetén sokszor ezt az utat választja magának) VAGY be kéne kerülnie az orrüregbe ÉS folyamatosan levegőhöz kellene jutnia, levegőznie kellene. Ezt gátolhatja a nagy orrmandula (amelynek méretéről érdemes információt szereznünk nem minden orvos nézi meg, aki rögtön műtétet javasol). Ha az orrmandula a ludas, akkor sem eszik olyan forrón a műtétet, hiszen ez a szerv szépen lassan fejlődik vissza a gyermek növekedésével.

Adott tehát ez a barlangrendszer, dobhártyákkal zárva a fül felé, nyitva az orr- illetve szájüreg felé.
A Proetz-kezelés lényege, hogy a rendszert zárttá tesszük, vákumot hozunk létre, aminek hatására a takony körötti levegő helyére az orrüregbe töltött sós víz nyomul, ami feloldja a váladékot, és remélhetőleg neki indul.

Hogyan tesszük zárttá a rendszert? Három kimenet van, amit zárni kellene:

1. a szájüreg felé kellemetlen is, ha nyomul bármi, ezért lelkesen kattogunk (vagy gurgulázunk), a k, illetve a g zárhang képzésével ugyanis lezárjuk a szájüreg és az orrüreg közötti átjárást,
2. az egyik orrüreg: ide sós vizet (fiziológiás oldatot) fecskendezünk, ami lezár, illetve boldogan nyomul majd a kitáguló levegő helyére a takonyt oldani,
3. a másik orrüregben pedig pedig vákuumot képzünk, azaz porszívózunk.

Íme egy 1977-es videó a az egész mókáról. Kicsit lassú, de pontosan látható rajta a nagy trükk.

A kezelés hatékonyságáról lehet mindenfélét olvasni, én azt szűrtem le, hogy nincs sok veszteni való rajta, nyerni viszont annál több. Persze mindenki saját felelősségére.

Otthon? TB-re? 2000-ért? 4500-ért? Hosszú keresgélések alapján azt láttam, hogy 4500 Ft-ot simán elkérnek kezelésenként, ezt fel kell szorozni 6–12-vel, attól függően, hány alkalmat ajánlanak, plusz az első vizit díját hozzá kell adni (8000 Ft.). Ehhez képest egészen megkönnyebbültem a 2000 Ft-os, illetve 2500 Ft-os árajánlatoktól.
Lelkes azonban akkor lettem igazán, amikor egy helyütt a 2000 Ft-os ár mellett ott szerepelt, hogy TB-re is lehet. Nem akartam hinni a szememnek, és nem is írtam meg a posztot, amíg ki nem derült, hogy TÉNYLEG lehet.

Aztán az is világossá vált és ezt maguk a kezelést végző szakemberek is megerősítették , hogy mindez otthon is elvégezhető. Kipróbálni érdemes, veszteni való nincs rajta. Kínzás szempontjából egyik sem jobb vagy rosszabb (nem fájdalmas, csak utálatos procedúra). Vigyázat! A fő kockázat, hogy a túlzott mennyiségű "pröccölés" során a só tönkre teszi a nyálkahártyát! Nekünk azt mondták, hogy éppen emiatt egy nap csak egyszer csinálhatjuk! Ha nem is sikerül tökéletesen a művelet, akkor egy orrátmosással egybekötött sima orrszívás lesz belőle.

Kellékek:
tengeri sós víz (arányokat már leírtam itt)
–  orrszívó
pumpa / fecskendő, amivel bejuttatjuk a sós vizet

A procedúra:
–  a fejet hátra kell hajtani (ez nem orrüreg átmosás!)
az egyik orrüregbe vizet fecskendezünk
–  a gyereket rávesszük, hogy folyamatosan kakukk-oljon :)
... a másikból pedig szívjuk orrszívóval a vizet és a váladékot

A szívás nem egyszerű művelet. Lehet jól és rosszul csinálni. Az orrszívó mozgatásával és az orrnyereg megfelelő irányú húzásával rá lehet érezni, hogy mikor szív valóban jó irányból a gép. Magam részéről megnyugtató volt, hogy előtte egyszer láttam élőben, hogy hogyan folyik az egész, de az  orvos megerősített, hogy csinálhatom itthon.

Témába vágó más posztok Fülsapka sk Sós orrspray házilag

Vadgesztenye recycling #1: macis ceruzavég

Dübörög a gesztenyeszezon, ezért a héten minden délután ajánlunk valami gesztenyés dolgot, kezdem is ezzel a ceruzavégre húzható példánnyal. A gesztenyét kicsit "megfúrtam" egy nagyon vékony csavarhúzóval, majd belenyomtam a ceruzát. A friss gesztenyét elég könnyű átszúrni, mindenképpen ilyet keressünk a gesztenyézéshez. A maci adta magát, de a bábuvariációk száma gyakorlatilag végtelen. Még egy megjegyzés: a fülét úgy ragasztottam fel, hogy nemcsak egy kör alakú fület vágtam ki, hanem egy hosszanti részt is, így könnyebb volt rögzíteni.


Témába vágnak:
Ötperces kishajó
Fürdőjáték
Limlom-vízesés

Ötperces dióhéj kishajó

Egyik kedvenc gyerekkori mesekönyvemben, a Vidám mesékben van egy mese a dióhéj kishajóról. A hétvégén volt szerencsém belenézni egyik újra kiadott példányába (szerencsére nem átdolgozott, felújított) és megihletett ez a békás mese, főleg, hogy az utóbbi napokat lelkes gesztenye, falevél és termésgyűjtéssel töltöttem. Ahogy eddig mindig, most is a kevés alapanyagból valamit csinálni, lehetőleg a régről megmaradt dolgokat felhasználni elv vezérelt. Lett öt darab dióhéj kishajónk, amik még a vízpróbát is kiállták.

Tovább

Kimenő: szeptember 28-30.

Hétvégén együtt a család, lehet mocorogni, találkozni, kikapcsolni, végre! Mától igyekszünk minden pénteken szemezgetni azokból a hétvégi budapesti és időnként vidéki programokból, ahová mi is szívesen elmennénk, talán már ki is próbáltuk. Fontos szempont, hogy ne legyen túl drága, szuper, ha ingyenes, jó, ha az egész családnak szórakoztató, netovább, ha a szabadban van, külön szeretjük, ha valamit tanulni is lehet.

fotó: Tóth Masa/marion-photo.blogspot.hu

Péntek

Kutatók Éjszakája: országszerte. A tudomány érdekes, ezt bizonyítandó késő estig lehet járni a helyszíneket és ismerkedni a kutatókkal, a területekkel, az eszközökkel. Lehet laborokat, üzemelő atomreaktort (!) látogatni, okostelefonnal gombfocizni stb. Itt lehet részletesen programokat keresni, ezúton is köszönjük, hogy a külön szűrő segítségével a gyerekkel látogatható programok is másodpercek alatt megtalálhatók. Vigyázat, néhány programra előre kell bejelentkezni a férőhelyek véges száma miatt. Ingyenes!

Szombat

Ludwig: Családi délelőtt: ezúttal A hős, a hősnő és a szerző c. időszaki kiállításhoz kapcsolódóan lesz családi program, melynek lényege: amíg a gyermek vezetővel megnézi a kiállítást/egy részét, majd az aktuális téma alapján alkot (ez most grafika lesz), addig a szülők is megnézhetik a kiállítást, de maradhatnak a kicsikkel is. 10.30-12.30-ig tart, a belépő 600 Ft/fő. Korhatár: tulajdonképpen nincs, 3 éves kor alattiak lehet, hogy még kevéssé élvezik.

Toldi mozi: Stillblog Cellux füzetkészítés 16h: a Design vásár keretében mindenféle papír- és egyéb maradékokból lehet klassz kis füzeteket készíteni többféle eljárással, persze segítséggel, jelige a slow design. A program egyébként a Design hét keretében zajlik.  Ingyenes!

Csodák Palotája: elköltözik a Millenárisról (állítólag a Camponába), ez az utolsó hétvége, amikor  még ott látogatható. Bent tényleg csak csodákkal találkozunk, nagyjából 3 éves kortól már élvezetes a sok kütyü. A boltjukban iszonyú jó dolgok vannak, a fából készült kis csodáktól kezdve a korábban már megénekelt dinamós zseblámpán (itt nem malac formájú) át a legjobb logikai játékokig minden. Sajnos nem mondható olcsónak, de családi jeggyel tűrhető: 5450 Ft (2 felnőtt, 3 gyerek). Nyitva: mindennap 10-18h-ig.


Vasárnap

Pecsa, bolhapiac: mit is lehetne mondani róla azon túl, hogy isteni kacatokat, játékokat, könyveket ruhákat, bármiket lehet találni relatív olcsón, szerencsés esetben fillérekért. Egészen kicsi belépő van: 150 Ft/fő. Nyitva: szombaton és vasárnap 8-14h-ig. Korhatár: az nincs.

Millenáris: Jógafesztivál  9-20h: nagyjából reggeltől estig lehet kipróbálni, nézni, sőt, a gyerekeknek is lesz kedvcsináló prólkozásra lehetőség. A helyszín tökéletes, amíg az egyik családtag (mondjuk anyu) jógázik, a többiek játszóterezhetnek, lehet kacsát, halat etetni, a Jégbüfében múlatni az időt és remélhetőleg mindezt napsütésben. Ingyenes!


Rácalmás:

Rácalmási Tökfesztivál 28-30., reggeltől estig. Lassan hagyománnyá válik a Jankovich-kúriában megrendezett fesztivál, egyre több a program: lesz tökből minden, ami elképzelhető, ehető és készíthető, persze kézműves vásár, az Izek Utcájában rengeteg étel, és még egy rakás koncert is, szombat este pl. a KFT lép fel. Külön izgalmas a töklámpás túra péntek és szombat este 18h-tól: sk lámpással lehet beállni a sorba. Belépő: 500 Ft/nap/fő, 1 m alattiaknak és mozgássérülteknek ingyenes.

Saját termés reggelire: Csíráztatás otthon

Amikor már napokra beköltözik a hideg a városba, és este felmerül, hogy netán zoknit kéne húzni; amikor a friss zöldségek ára meredeken felfelé tart, és nem tudni pontosan, hogy mi honnan, mennyi idő alatt és milyen áron jut el a polcokra, majd a kamránkba; amikor elkezdődnek a köhögős éjszakák, és a használt zsebkendők buckákba állnak össze a padlón – na ilyenkor jött el az ideje a csíráztatásnak. Kiskert az ablakban, napi két öntözés, pár nap után pedig saját termést rágcsálhatunk reggelire.

Tovább

A folttisztítás titkos alapanyaga #2

Van úgy néha, hogy leöntöd, rákened, kiszivárog és nem rohansz rögtön a mosdóhoz kiöblíteni. Elfelejtődik, a textil pedig szép lassan levándorol a szennyeskosár aljára, abba a fekete lyukba, ahol a zoknik tűnnek el, aztán egyszer csak felbukik. És eszedbe jut az a pohár bor, vagy egy félresikerült ebéd az etetőszékben és nagyon fájna a szíved, ha ki kellene dobni.


De nem is kell ilyen nagy tragédiának történnie, elég, ha egy-két napig egy előkét használunk vagy gyanútlanul a gyerek kezébe nyomok egy körtét a babakocsiban. Nálunk majdnem vegyszermentes takarítás van (csak a mosószertől nem tudtam még megválni), a folttisztítást is ezen a vonalon gondoltam vinni, ezért kerestem alternatívákat a bolti helyett. És találtam. Hála Ökoanyunak, aki egy piacozás alkalmával mesélt róla.

Az előző posztban írtam a perkarbonátról, amitől soha nem tudnék megválni, de úgy tapasztaltam, egyes foltokkal nehezen bánik el (bár ez nem igaz teljesen, mert pl. a konyharuhából minden kijön, pedig azok aztán beszáradt foltok), de főleg azért, mert néha olyan jó lenne, ha csak kicsit megszappanozhatnám, aztán mehetne a mosásba, nem kellene áztatni. Ezt az űrt tölti ki nálam az epeszappan. Nem éppen vevőcsalogató nevét (ezért is érdemelte ki a levendulás környezetet a képen) a benne lévő marhaepe kivonatról kapta. Nem kell megijedni, nem büdös, sem szagában, sem állagában nem emlékeztet arra a zöld folyadékra.

Így használom: a foltot beszappanozom, dörzsölöm, aztán mehet a gépbe. Ha tragédia van, a mosógép dobjába mehet egy kis perkarbonát is. Mindenhol azt olvastam, előtte színpróbát kell végezni, mert lehet a ruha színét is kiszedi. Nekem még egyik ruhám, textilem sem bánta, pedig használtam például egy olyan kék lepedőre, amelyik előzőleg mindent befogott a mosógépben. Ettől függetlenül érdemes komolyan venni a tájékoztatót. Színtartó anyagokhoz használjátok!

Beszerzés és árak:
Többféle márkában is kapható, 500-600 forint körül mozog az ára, kivéve a Müllerben, itt 300 alatt van!
Több márkát is próbáltam, mindegyik bevált

Témába vágnak még

Letölthető infokarkötő - hogy el ne vesszen

Sok helyen árulnak kb. 1000 Ft-ért gyerekazonosító karszalagot, amit tömegben érdemes a gyerek csuklójára ragasztani névvel, telefonszámmal ellátva. Körülnéztem a neten, és találtam egy-két alternatív, ingyenesen letölthető megoldást.


Mivel eredetileg nem pontosan erre a célre alkották őket, ezért nem mindegyik használható, de pl. az alábbi designok közül


kettőnél jól működik, hogy öntapadós papírra kinyomtatjuk és rávéssük a gyerek nevét, valamint a potenciális gyerekelhagyó felnőtt telefonszámát, majd a gyerek csuklójára rögzítjük a szalagot. (Figyelem! Érdemes cellux-szal megerősíteni a ragasztásnál, mert az öntapadós papírok ragacsai nem feltétlenül elég erősek.)  Hátránya ennek a sorozatnak, hogy nem túl takarékos, mert egy nyomtatott oldalból mindössze két szalagot nyerünk.

Valentin napi mókának szánta tervezője eredetileg ezt a másik sorozatot,


aminek a kinyomtatásával viszont több karkötőt nyerhetünk (több sötét van közte, így nem annyit, mint amennyi a terven látható). Hátránya, hogy ezek a designok viszont egyértelműen csajosak.


Cipőfűző – kötés nélkül

Végtelenül egyszerű megoldás, és segítségével a potenciálisan örökölhető / vásárolható cipők száma nem feleződik meg. Tehát, ha önálló a gyerek, és nem tűri, hogy öltöztessük, de egyéb készségeivel még nem tart ott, hogy a cipőfűzés-kötés bonyolult műveletét elvégezze, íme a megoldás.



Végy egy gumit, és akár az alábbi tutorialt követve, akár a fenti kép alapján használd cipőfűzőként. Az útmutatóban összevarrják a gumit, én csak kibonthatatlan masnira kötöttem, mert bizonytalan voltam, hogy milyen szorosra vehetem. A lényeg: a cipőbe bele lehet lépni kötözés nélkül.

forrás: http://www.instructables.com/id/DIY-Elastic-Shoelaces/step4/Stitching-Elastic/
A gumi szélességével, színével ráadásul lehet játszani, mert öltöztet.

375 ingyen letölthető e-book angolul

Könyvtár, könyvesbolt, lejárt határidő, cipelés, téves választás az útra: mennyi mindent meg lehet úszni egy megfelelő hordozható eszköz segítségével (okostelefon, laptop, e-book olvasó), amit mindig új dolgokkal lehet feltölteni és az Open Culture oldaláról most épp 375-öt is, ráadásul több formátumban (hát ez sem mindegy). Andersen, Arisztotelész, Asimov, Austen és még csak az A betűnél járunk. Egy egész napos időtetriszezés után igazán pihentető lesz olvasni.


(forrás: www.amazon.com)
süti beállítások módosítása