ötletek, tippek egyszerűen

Időtetrisz


Sapka, ami a fület védi – harisnyából, varrás nélkül

2013. október 07. - időtetrisz

Finnországban lőttük fillérekért három éve a kislányomnak azt a sapkát, ami miatt két és fél évig folyton megállítottak az utcán. Varrtam hasonlót a tesónak, próbálgattam passzéanyagból, kísérleteztem a fazonokkal, mígnem megvilágosodtam: 3 perc 3 nyisszantás és kész a női harisnyából készült…

Tovább

Emlékekből épülő makettház - avagy a gyerekkori nyarak nyomában

A tágabb családban az a jó, hogy van. Lehet, hogy közös jelen alig - alig létezik, de a tudat, hogy együtt voltunk gyerekek, ugyanaz volt a nagymamánk, ugyanott nyaraltunk, és még az arcvonásainkban is felfedezhető valami közös, összeköt. Csak aztán előfordulhat, hogy a családi összejöveteleken…

Tovább

Reggeli, esti játékhoz: saját varázskocka, változtatható képekkel

A rutinba fáradt, döcögve haladó reggeli készülődéshez tavaly ősszel varázskockát ajánlottunk, kedélyvidítóként és gyorsítóként egyaránt jól funkcionál, aki próbálta, már tudja. Kevés gyereket hagy hidegen az a lehetőség, hogy a készülődést is el lehet játszani, és közben észrevétlenül lehet eljutni…

Tovább

Párosítsd a stílus alapján!

A párnát és a takarót egy anyagból szabják. Ha az anyag azonban egy festményből való, különös, vizuálisan izgalmas játék lehet összepárosítani az ágyneműgarnitúrákat, hogy elaltassuk benne a papírlurkókat: egy mesével, énekkel vagy a nap legjobb szorijával. Az ötlet már régen megvolt, egy…

Tovább

Figurák, ovis jelek színes műanyag flakonokból

A legtöbb háztartásban, öko-elkötelezettség függvényében, akad elfekvőben néhány tusfürdős, samponos flakon, melyek valamiért rendszerint olyan strapabíró anyagból készülnek, aminek a tartóssága jóval meghaladja azt, amennyit a rövid használat valójában igényelne. De ha már bejutottak a lakásba, és…

Tovább

Fürdőjáték maradék dekorgumiból

A fürdőkádban játszani jó. Ragaszthatsz habból szakállt, kalapot, póthajat, növeszthetsz pocakot is, tele firkálhatod fürdőkrétával a csempét, játszhatsz kávéházast, és elfoglalhatod magad azokkal a kádra tapasztható építőjátékokkal, amelyek vízzel érintkezve a nedves kád oldalára tapadnak. Az…

Tovább

Maradék nélkül: a félpár zoknik új élete

Félpár zokni itt, félpár zokni ott, de még véletlenül sem passzolnak. Kisgyerekes háztartásban különösen felszaporodnak ezek a páratlan darabok és nincs megoldás, hová tűntek a másik félpárok. Ismerős? Jó esetben persze semmi bajuk, csak egyedül maradtak, tehát nagyon jó alapanyagok gyerekekkel való…

Tovább

Hurrá, kilyukadt! #2 - ne dobáld ki, varrj táskát belőle

Vendégbloggerünk a múltkor már megmutatta, hogy strandlabdából milyen fejfedőt készített, most ennek folytatásaként a kilyukadt strandbármiből készített táskán a fókusz.Kellékek:-          kilyukadt strand-cucc;-          olló;-          vékony tű és cérna;-          megfelelő méretű…

Tovább

Gyerekbarát bútortuning: fa kezelése vésővel és egészségre ártalmatlan viasszal

A bútortuning szakértője alapvetően a Kicsi Ház bloggere. Nekem csak úgy, kedvtelésből csúszik be egy kárpitozás, egy csészefúrás, egy szobainas vagy éppen egy emeletes ágy készítése egy örökölt felnőttágyból. Az ágykészítés ezúttal apám érdeme, de az igazi gyerekbarát, színes viasz felkutatása és a…

Tovább

Bébihálózsákból ovis zsák

Sosem értettem, hogy miért éppen ezt a tárgyat hívják ovis zsáknak, mi az a hihetetlenül praktikus vonása, amiért elterjedt. Amikor tavaly szembesültem a problémával, meghajoltam a tradíció előtt, és áldoztam 20 percet a dolognak. Elővettem kislányom első bébihálózsákját, felakasztottam egy fogasra…

Tovább
süti beállítások módosítása