"Sajnálom, sajnálom, // lekváros a nadrágom!

Mit tegyek? Mit tegyek? // Leettem az ingemet."

Fújja kicsi és nagy otthon Tóth Krisztina: Reggeli című versét. Aki hallja, kéri a szövegét. Versmondogató korongot készítettünk belőle, és így adjuk tovább az örökbecsűt.

 

Kivágtunk két kört, egy kisebbet és egy nagyobbat. A nagyobbat cikkelyekre osztottuk, színeztük, a cikkelyekbe írtuk a versszakokat, és minden versszakhoz egy-egy képet rajzolutunk, hogy az olvasni nem tudó gyereknek beugorjon a következő strófa. A másik korongból kivágunk egy cikkelynyit, dekoráltuk, majd a két kört milton kapoccsal egymáshoz erősítettük. És a tákolmány remekül működik:

A vers pedig az asztalnál való disznólkodást remekül támogatja, akár csak a Gundel - kocsma játékunk - sorozatunkhoz méltóan.

(A "Ne kácsongj, mert elpasalsz" mondaton órákig tudtuk gurgulázni a röhögéstől gyerekkorunkban. Ha nem volna nyilvánvaló, annyit tesz, hogy ne dőlöngélj a székkel, mert elesel. Sajnos a kaja terítőbe való trancsírozására, az asztal alatti bujdosásra nincsenek ilyen nagyszerű kifejezések, így kénytelen vagyok körülírni a dísznólkodások e módozatait. A lényeg a lényeg, a sorozat olyan trükköket és mókákat mutat, amelyek kulturáltan vagy éppen disznó módon enni tanítanak. A mihez tartás végett.)

Témába vág:

Teríteni tanulunk