Nagyon praktikus, földhözragadt szempontból gyerekkel úton lenni az olyasvalami, ami előbb vagy utóbb elemózsia-problémákat vet fel. Ha régebben elő is fordult egyszer-kétszer, az olyan emlékezetesre sikerült, hogy soha többé nem követtem el azt a hibát, hogy bármikor-bárhol előrántható rágcsálnivaló nélkül induljak útnak kiskorúval, legyen szó városi beszerző-túráról, játszóterezésről vagy kirándulásról. Persze, egy gyereknek nem kell folyton ennie, de ha az erre kijelölt időszakban netán mégsem lett volna hajlandó magához venni semmiféle élelmet, avagy tényleg elközelgett a következő étkezés ideje, akkor pl. különösen jól jöhet, ha a hisztifelhők gyülekezésének mélypontján akad a táskánkban valami értelmes majszolni való.
A hozzátáplálós időszak hajnalán lázasan kerestem olyan receptet, ami gyorsan, és ezért akár rendszeresen elkészíthető, nem igényel sok hozzávalót, és kellőképpen emészthető egy alig egyéves számára is. A zabkeksz jó kiindulópontnak tűnt (a gluténmentességet most ne forszírozzuk), de a legtöbb recept ehhez általában tojást, vajat és cukrot írt elő, illetve különféle lisztekkel való vegyítést javasolt. Ha tehát a száraz/nedves összetevők felállás mentén gondolkodunk, és a japános egyszerűsítéstől vezérelve mondjuk mindössze két komponensre szeretnénk ledolgozni a hozzávalók listáját, akkor a zabpehely felelhet meg a száraz résznek, a nedvesek helyett pedig olyasvalamit kellene találnunk, ami egyszerre édes (cukor), zsíros (vaj) és ezen felül netán még állagdúsító-finomító (tojás) tulajdonságokkal is rendelkezik. Sokáig az almából akartam ezt kihozni (reszelve, vagy pépesítve), de ezzel soha nem lehetett kellően kompakt állagú végeredményt elérni, ahogy az érett körte, és a mangó sem vált be. Aztán jött az, amikor egyik szombat délután valami ilyesmi, gondolom mindenki számára ismerős látvány meredt elő a hűtő mélyéről:
Innentől kezdve igen egyszerű a recept: végy, vagy érlelj pár banánt egészen puhára (jófej zöldségesek, főleg hétvégén, kérésre kedvezményesen is odaadják), így kellően édes, zsíros és omlós lesz ahhoz, hogy sütésállóan megtartson némi zabpelyhet. A két hozzávalót tehát csak össze kell keverni, ha a banán nem elég érett, krumplinyomóval szoktam kicsit rásegíteni, de villával összetörve is jól sül el, mert nagyobb darabok maradnak, és más lesz az ízhatás.
Aztán, érzésre, némi finomabb, aprószemű zabpelyhet vegyítek hozzá (mondjuk kb.1 nagyobb banánhoz két kisebb maréknyit), de ez is ízlés kérdése: ha a banánból van több a masszában, puhább lesz a végeredmény, ha a zabpehelyből, akkor jobb lesz a tartása a gyártmányunknak. Ha viszont úgy érezzük, hogy kissé túladagoltuk a zabpelyhet, akkor egy kis (gabona)tejjel lehet lazítani az állagon, ha pedig nincs kellő számú érett banán a háznál, akkor némi reszelt almát lehet még hozzákeverni, de semmiképp sem a banán rovására (az alma, mint fakultatív harmadik elem, bevált!).
Ez lenne tehát az alapjárat, már ebből a két hozzávalóból is remek végtermék hozható ki, de némi mazsolával, esetleg fahéjjal, vaníliaőrleménnyel, egy kevés összemorzsolt dióval, netán kókuszreszelékkel, stb. lehet egyengetni a kreálmányt. Ha viszont gyorsan kell cselekedni, akkor ezt az alapmasszát egyből adagolni lehet a tepsibe, amelyhez érdemes kipróbálni a
tartós sütőfóliát (Aldiban, Lidlben gyakran előfordul), ami egy egyszerűen elmosható, és több százszor újrahasználható formája a sütőpapírnak. Lehet simán kiskanálnyi kupacokat pakolgatni, engem valamiért elkápráztat, ha olyan kis egyforma cuccok jönnek ki a végén, ezért egyszerűen egy sütiszaggatón keresztül adagolom őket: rárakom a fóliára, ebbe kanalazom a masszát, majd felhúzom a formát, és így tovább. (Ennek még annyi előnye van egyébként, hogy egyenletesebben sülnek az egyforma példányok). A gyors előkészülethez gyors sütési idő társul: mindössze további 10-15 percre van még szükség, 200 fokon, ennyi idő alatt ugyanis kézzelfogható állagúra összeáll a két alapanyag. (Nem kell teljesen megbarnulnia!) Ha kihűlnek kicsit, könnyebb levenni őket.
(Valami furcsa, megmagyarázhatatlan okból) a massza utolsó felébe 2-3 evőkanálnyi kakaóport szoktam tenni, így igazi csokis-keksz fílingje is lesz ennek a gyors rituálénak. Persze senki se gondoljon két hozzávaló és 15 perces sütési idő alapján ropogós zabkeksz-állagot elérni, ez egy puha, a kekszre legfeljebb csak kinézetében emlékeztető, de annál talán jóval egészségesebb finomság.
Az őszi jó hír az, hogy úgy tűnik, a sütőben megsült, villával összetört sütőtökpüré is tökéletesen megtestesíti a banán kvalitásait, így a recept erre is átírható, itt csak az előkészületi idő növekszik meg némiképp, a püré előállítása miatt (én ezt a verziót fahéjasan készítettem.) Amivel nem próbáltam, de el tudom képzelni, hogy működhet, az a banánhoz hasonló állagú avokádó (édesítve, és pl. kakaóval), vagy akár sós-fokhagymás verzióban is.
Egy ilyen gyors süti kirándulós időben is helyzetmentő lehet, akár a reggeli készülődés közben is össze lehet dobni. Ahogy én láttam, felnőttek sem vetik meg, zárt dobozban 2-3 napig sikerült eltárolnom, de ki tudja – lehet, hogy tovább is bírná.
További gyors, de nem junk receptek
Villámgyors, nyers csokiszelet
Mogyorókrémes zöldségspagetti
Gyors, házi csirkemájkrém
Változatos lepény maradékokból
Serpenyős müzli reggelire
