ötletek, tippek egyszerűen

Időtetrisz

3 féle jókívánságkártya gyerekkel készítve

2012. december 19. - időtetrisz

Nálunk ez a kártya azoknak jár, akiknek nem szoktunk ajándékot adni, de mégis fontosnak tartjuk, hogy biztosítsuk szeretetünkről, netán tiszteletünkről, esetleg arról, hogy jó, hogy van. Szóval a szomszéd néninek, aki mindig megkínál; a dokinak, aki idejében észrevette; a munkatársunknak, akinek a hülye fejét vagyunk kénytelenek naphosszat bámulni; az ovis kishaveroknak és szüleiknek stb. Mézeskalács, házi szappan vagy halformájú pszeudoszappan jár mellé, nekünk meg marad az öröm, hogy az ujjunkkal aranyporban pacsmagolhattunk.


Szóval veszünk egy piros A/4-es lapot, és rányomtatjuk megfelelő beállításokkal két példányban Parti Nagy Lajos überlehetetlenjének (Jaj, cica) valamely részét. Félbevágjuk a papírt, majd kettéhajtjuk, vers belül:


Kívül pedig jöhet a pacsmagolás. Arra kérjük a gyermeket, hogy rajzoljon angyalt ujjal. Lényeg, hogy feje meg szárnya nagyjából legyen. Az arany pigment (Hobby boltokban, művészellátókban kapható) a piroson jól mutat, nagyon nem lehet elrontani. A kész angyalpacnikat én fekete kontúrfilccel még angyalosabbá (felismerhetőbbé) tettem. Végül kislányom poétikus hajlamának köszönhetően felirat is akad: „Ne féljetek, örömet rajzolok nektek”.


Hát ne féljetek.

----------------------------

A következő két verzió hasonlóan kicsikkel készíthető, az egyik színezős, a másik először festős-rajzolós (a húsvéti lapok korábban így készültek), aztán vágós-ragasztós. Mindegyikhez kartonlapok és rajzeszközök szükségesek, valamint olló és az egyikhez ragasztó is.

Ezt a verziót hűséges olvasónk, Ági küldte:

Két gyerekkel, épp a harmadikat várva jól jön egy gyors megoldás, ez most színezős lett. Az ügyes kezű felnőtt vagy nagyobb gyerek megrajzolja az alapot (sablonból is lehet):


Aztán lehet színezni:


Az eredmény látványos és nagyon vidám, amikor ilyen sok szín kerül a fára.

A másik verzió hasonló, kicsit nagyobb szabadságot ad a gyerekeknek illetve nagyon kicsiknél is alkalmazható: csupán annyi a kérés, hogy tetszés szerint fessen/rajzoljon néhány lapra:


Aztán jöhet a formára vágás:


És lehet is ragasztani a kartonlapokra:


Ajándékkísérőnek, képeslapnak is kedves kis darab, egészen korán bevonhatóak a gyerekek, akik így maguk is hozzátesznek a készülődéshez, nem utolsósorban, hangolódni jó dolog.

A fenyőfát egy angyal nyerte

Hát, kisorosoltuk a fenyőfát, és képzeljétek, angyaltól angyalhoz jutott a fa: egy olyan jelentkező nyert ugyanis, aki máris felajánlotta egy rászoruló családnak a nyereményét:

Gratulálunk, Timiapácban, köszönjük a célcsalád nevében is a felajánlásod. Kérünk, jelentkezz az idotetrisz@gmail.com címen, gyorsan, hogy célba is érhessen a fa.

Karácsonyi gyümölcskenyér 3 hozzávalóból

Bejgli előtt, mellett, után bizonyára minden családban megvannak a hagyományai az egyéb sütiknek is. Nem tudom, a gyümölcskenyér ezek között volt-e, de nem kizárt, hogy mostantól esetleg bekerül. Ezt a receptet már rég bejárattam, amikor rádöbbentem, hogy tulajdonképpen a karácsonyi gyümölcskenyér megfelelője. Igazi mindentbele, jolly joker, kamarakifosztós, év közben is megsegítős, három alaphozzávalós egyszerűség, amit a végletekig lehet variálni, és nem nagyon lehet elrontani.

Ennek a sütinek a születését megint az a konyhai (már-már gasztro)minimalizmusom ingerelte, hogy hogyan lehetne úgy leredukálni egy süteményt hozzávalóit, hogy az egészséges, egyszerű, ennélfogva gyorsan előállítható, és nem mellesleg továbbra is sütemény maradjon. Ezzel a végeredménnyel maradéktalanul elégedett vagyok, mert, jelentem: sikerült. Cukormentes, rostdús, pár perces az előkészület, sokféleképpen elkészíthető, hozzávaló pedig általában mindig akadhat otthon.
Hozzávalók 17 dkg teljes kiőrlésű liszt (zabpehellyel, zabkorpával szoktam vegyíteni)*
2-3 kiskanál sütőpor
0,5 kg aszalt gyümölcs (vagy csak szimplán: mazsola)
0,3-0,5 dl gyümölcstea (vagy gyümölcslé, vagy tej)
fűszerek ízlés szerint (fahéj, vanília, nyers kakaópor, stb.)

* Ha a lisztet zabpehellyel, -korpával keverjük, indokolt lehet a több tea vagy gyümölcslé.

Lényegében nem történik más, mint hogy a nedves hozzávalókat nagyvonalúan a beáztatott aszalt gyümölcs, a száraz hozzávalókat pedig a sütőporos liszt képviseli. A motor a sütőpor: ettől áll/sül össze sütivé a massza. A teába (vagy almalébe, vagy a kettő keverékébe) egy éjszakára beáztatom az aszalt gyümölcsöt, ami jelen esetben, kifejezetten az ünnepekre készülve vörösáfonya, sárgabarack, szilva, füge, mazsola (és némi trópusi maradék) volt. Ha erre már idő nincs, akkor egyszerűen kicsit felrotyogtatom a teával, anélkül, hogy túlságosan lefőne a leve (ha igen, pótlást kap).

 

Amikor a gyümölcsök szépen kinyílnak, megduzzadnak, egyszerűen hozzákeverem a sütőporos lisztet.
Nem kell aggódni, a szmötyi nem lesz túl folyós, bár ha nehéz keverni, akkor némi gyümölcslével még rá lehet segíteni. A cél az, hogy jó kényelmesen át lehessen keverni a lisztet, átjárja a lé, és egyenletes, lágy masszát kapjunk. Pár sütés után mindenki kitapasztalhatja, hogy mi az ideális, pontos mértékegységeket ugyanis azért nem lehet mondani, mert az aszalványok puhasága, a folyadék sűrűsége, fajtája, stb. mind mind befolyásolja a végeredményt.
Ezt már csak benyomogatom a tetszőleges formába, és mérsékelt lángon 45-60 percig sütögetem. Meg lehet nézni, hogy a beleszúrt fogpiszkálóra ragad-e még valami -- ha nem, nyertünk.

A sarkon leskelődő karácsonyra való tekintettel én a masszát némi fahéjjal és nyers kakaóporral, illetve 100%os narancsaromával cifráztam, de ugyanígy reszelt narancs-, illetve citromhéjjal, netán csokidarabkákkal, esetleg durvára tört dióval is lehetett volna, illetve az áztatólébe vörösbort, netán rumot csempészni, attól függően hol fognak landolni a majdani szeletkék.

Ha valaki ehhez még valami csokis mázt is szeretne, az például a túrórudikrém banános-kakaós csíkját próbálhatja ki hozzá.

Hűtőben, kamrai rejtekhelyen pár nap a szavatossági ideje.   Témába vág még Karácsonyi narancsos gesztenyeleves + Csirkecombos-bazsalikomos puliszkatorta Puha keksz két hozzávalóból Gyors csoki otthon Expressz csíkos Túró Rudi pohárban

3 csinos nyúlgyári nyúl: eredményhirdetés

Megvan a nyertes, elkelt a pink példány! A játékra összesen 48-an jelentkeztetek, de egy valaki ismét névtelenül írt, ezért az ő jelentkezését nem tudtuk figyelembe venni.

A sorsolás ezúttal is a random.org segítségével történt, mindenki sorszámot kapott, és a rendszer a 39. számú jelentkezőt, azaz ingá-t választotta, akinek ezúton is gratulálunk!

nyulgyar sorsolas
INGA, kérjük 72 órán belül jelentkezz az idotetrisz@gmail.com címen, hogy eljuttathassuk hozzád választott nyereményedet, a rózsaszínű, csillogó pöttyös nyulat:
Mivel az utóbbi időben, két esetben sem jelentkezett a nyertes, kisorsoltunk két várólistás nyertest is: a 41-es sorszámú lapappilon-t, illetve az 5-ös sorszámú, Rágcsa úrral már rendelkező szilvi-t. Ha inga nem jelentkezik, rájuk kerül sor, a megfelelő sorrendben és határidővel.

Mindenkinek köszönjük a játékot!

Akik nem nyertek, ne csüggedjenek, inkább nevezzenek az alábbi két aktuális játékra.

További, folyamatban lévő nyereményjátékok a tetriszen

Nyerj karácsonyfát, házhoz szállítással együtt a Kangaa-tól: ma (2012. dec. 18.) éjfélig lehet jelentkezni.

Pelenkakülsőt vagy horgolt labdát nyerhetsz az ökolurkó jóvoltából: 2012. dec. 20. délig jelentkezhetsz rá.

Nyomtatható, ingyenes ajándékkísérők a netről

Van az úgy, hogy a kevesebb több, mint például ha nehezen megy a csomagolás és nem élvezetes, talán nem is érdemes küzdeni vele, mert, és ráadásul a net tele van szebbnél szebb nyomtatható csodákkal, például ingyenes, nyomtatható karácsony ajándékkísérőkkel is. Íme néhány, a legegyszerűbb háztartási csomagolót vagy a klasszikus barna papírt egy bármilyen zsineggel átkötve igazán kellemesen feldob egy ilyen helyes kis kártya. Hála és köszönet azoknak, akik ilyesmivel töltik az idejüket és akkor lássuk, mennyi mindenből lehet választani, pl. van bajusz-formájú is.


A kártyák általában tartalmaznak angol szöveget.

Camila Engman sajátos manóvilága csupa helyes és időként furcsa kis figurákból áll. Eléggé minimál, tehát bármilyen csomagoláshoz jól fog mutatni a kártyája. Ez nem az idei kártyája, de a linken azt is megtaláljátok.


Orange you lucky: ez az eggyel színesebb és cirádásabb vonal Helen Dardik munkája, aki egyébként illusztrátor és 3 gyermeke is van. Cukipofák a figurái.




Oana Befort origami-érzetű visszafogott, mégis elég ütős kártyái szintén bármilyen  csomagoláson jól fognak mutatni.



Sea Urchin Studio 6 kártyája szerethető és jól variálható felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt, a bagoly és a karácsonyfadísz telitalálat.



Arian Armstrong szégyenlős kis leánykái igazán bájosak angyalnak és mikulásnak öltözve is.


Bajusz minták a Movember után szabadon és/vagy mellett, ha megint ronda nyakkendőt kap szerencsétlen férfi családtagunk, ismerősünk, legalább a csomagolás vidám lesz.


A My Owl Barn naná, hogy kínál baglyos kisérőkártyát is a csodálatos baglyos naptár mellett, meg úgy egyáltalán, bagolyfüggők paradicsoma ez a nagyszerű oldal.


A Paper Seed  oldaláról ezt az elég egyszerű és elegáns sorozatot lehet letölteni, ez is nagyjából minden csomagoláshoz jól nézhet ki.


Az Haciendo el Indio  ez a néhány vonalból álló, pöttyökkel bolondított, gyerekrajzokra emlékeztető kártyacsaládot kínálja letöltésre.


Natascha Rosenberg kártyáitól mosolyoghatnékja támad az embernek, hiszen egy rószaszín röpködő malac mégiscsak furcsán kötődik az ajándékozáshoz, mégis, simán jöhet.



Boldog csomagolást!

Téma vág:



Rénszarvas a falon? Last minute karácsonyi dekor

Kevesen tartozunk azon meglehetősen szűk halmazba, amelynek tagjai már november derekán nekiálltak karácsonyi dekorációt tervezni, hogy az advent első napjától teljes díszben álljon a lakás. Legtöbben csak utolsó pillanatban összetoldoztunk egy adventi naptárt és koszorút - ennél többre nem futotta, az utolsó napokban pedig van fontosabb is a dekorációnál, annak ellenére, hogy tényleg sokat tehet az ünnepi hangulatért. Magam az egyszerűség híve vagyok, ami nem baj, ha szép is, de ne kelljen tízféle boltot megjárnom érte, és lehetőleg sokféle dolgot készíthessek belőle. Ezt mind jelenti a washi tape, a rizspapírból készült dekorációs tapasz, amire nemrég akadtam rá, és nagyon ajánlom mindenkinek, aki szereti a szépet, de nem akar olyan sokat dolgozni érte.




Néhány lehetséges ünnepi alakzat

Többféle színben és mintában is kapható, nem is kifejezetten karácsonyi (viszont könnyű vele karácsonyi hangulatot varázsolni), aminek azért örültem, mert az ünnep után is rengeteg dolgot kezdhetek vele. Díszíthetek vele lakást (falakat, lámpát, üveget), használati tárgyakat (táska, laptop, könyv, fényképalbum), készíthetek belőle meghívót, egyedi csomagolást. Nem hagy nyomot és nem szedi le a falat, elég univerzális, megéri a 600 forintot darabonként (egyébként 1.5 cm széles és 10 m hosszú egy tekercs). Beszerezhető a Kartonjátéktól a netről vagy a Wampon (karácsonyig 23-án utoljára)! Jó szépítgetést!

Témába vágó posztok
Csomagolópapír gyerekrajzból
Ajándéktippek gyerekeknek 1.
Ajándéktippek gyerekeknek 2.

Ökolurkó bolt + nyereményjáték

Zöldülni vágyó szülők legnagyobb örömére gombamód szaporodnak azok a boltok, webshopok ahol elérhető eszközöket kínálnak egy tudatosabb, környezetbarátabb életmódhoz. Az Ökolurkó létrehozóinak célkitűzése is ez: lehetőleg természetes anyagokból készült termékeket forgalmaznak, úgy mint mosható pelenka, textil bébihordozó, horgolt játékok, zöld babakozmetikumok. Ezekből most a közös nyereményjáték keretében egy menő szörnymintás Blueberry külső és egy horgolt Pebble labda közül lehet majd választani a kommentben jelentkezőknek.

Az Ökolurkó webshopban a környezettudatos babás élethez található sok  praktikus és szép kellék, olyan is, ami itthon eddig nem volt elérhető. Családi vállalkozás ez: van kisgyerek mosható pelenkával a fenekén - ez lehet az a pont, amikor sokan elgondolkodnak azon, hogy milyen jó lenne terjeszteni, hozzáférhetővé tenni klassz ökotudatos, mindennapi használatra szánt termékeket. Ennek a családnak sikerült, nem is olyan rég született meg az Ökolurkó bolt. Kezdők is bátran keressék őket, pelenka- és hordozóválasztásban örömmel adnak tanácsokat minden érdeklődőnek.



Itt vannak például a bájos Pebble horgolt haverok. A Pebble egy bangladesi non-profit alapítvány márkája, hátrányos helyzetben lévő  nőket próbálnak azzal segteni, hogy a kézzel készített munkáikat forgalmazzák, természetesen a méltányos kereskedelem jegyében. Van labda, kis törpék, bagoly-és polipcsörgő, béka, tündér -  színesek, puhák, vonzó darabok.

Pebble horgolt játékok
Egy lengyel családi vállalkozás, a Lenny Lamb különösen szép csíkos hordozója üde szinfolt a hordozós palettán, valamivel a felső árkategória alatt van, a  képen látható darab most 17,765 Ft. Kérésre beszerzik a további darabokat is.


Többféle mosható pelenka kapható ebben a webshopban, a skála széles: AIO (all-in-one, az az egy darabból áll az egész pelenka), külsők-belsők többféle anyagból, hibrid  pelenka is kapható (ez annyit tesz, hogy mosható és eldobható betéttel is működik), prefoldok és betétek és természetesen szettben is található többféle márka.

Az Ökolurkónál kapható kizárólag a Lollipop mindenféle pelenkája és az tényleg nem kevés, ez a cég tulajdonképp mindenféle típusú mosható pelenkát kínál és nem a legdrágábbak közé tartozik.

Lollipop Pop'n'gro zsebes pelenka külső

A hibrid pelenka elég praktikus utazáshoz és azoknak is, akik nem szeretnének rengeteget mosni: a külső mosható, a betét eldobható (és könnyen lebomlik), márkaügyileg Charlie Banana és Petit Pea is kapható. Ezek mondhati design darabok, ilyesféleképp tudnak kinézni:

Charlie Banana pelenka külső

A Blueberry az előzőnél ismertebb márka már itthon is, de a kenderes combo betét és a leszoktató nadrág szintén csak itt kapható.

Blueberry leszoktató pelenka


És persze sokféle baba-körüli zöld dolgot találunk még a boltban: a Green baby termékeket (organikus alapanyagokból az ismerhető ártalmas anyag nélkül készült kozmetikai termékek).

Egy elég erős akció fut épp: a  Lollipop napi csomaghoz: 5 db bambusz belső, egy külső, egy 100 db-os betét és egy zsák is tartalmazó pakk 19980 Ft helyett 9900 Ft-ért kapható. Az összes aktuális akció itt található.

Nyereményjáték:

A szerencsés nyertes választhat egy Blueberry Coverall szörnyecskés pelenka külső és a fentebb látható Pebble horgolt labda között, itt kell kommentben jelezni jelentkezni és megköszönjük, hogy ha egy like-kal dijazzátok az Ökolurkó felajánlását a webshop facebook oldalán (ott is futnak játékok, érdemes!).
A játék december 17-én hétfőn indul és december 20-án délben zárul, hogy lehetőség szerint a két ünnep között el tudjuk juttatni a nyereményt (szerencsés esetben pedig még akár a fa alá is beeshet).

MEGJEGYZÉS: A nyeremény, amennyiben 1 héten belül a nyertes nem jelentkezik érte, újrasorsolásra kerül. A nyeremény eljutásáról a nyertesnek személyesen, közvetítőn keresztül vagy postázás formájában kell gondoskodnia, ebben szívesen segítünk, ahogy csak tudunk. És figyeljetek: a névtelenül kommentelők jelentkezése sajnos érvénytelen, kérjük valamilyen azonosítót adjatok meg a hozzászólásban!


Témába vág

Tényleg zöld karácsonyfa - biciklis házhozszállítás, nyerd meg!

A humán fenyőforrás hirdeti hihetetlen kedves ötletét az egyébként biciklisfutárként, most angyalként is dolgozó két srác. Azt eszelték ugyanis ki, hogy biciklin házhoz szállítják Budapest belső kerületeibe a fenyőfát. Ha itt laksz, akkor most még akár teljesen ingyen is lehet az idén karácsonyfád csak meg kell nyerned egy hozzászólással. Ha körzeten kívül laksz, akkor meg örüljön a szíved ennek a karácsonyi jófejségnek.

Kantaa humán fenyőforrás Nyerd meg a karácsonyfádat!

A lényeg tehát, hogy a srácok gondoltak egyet, és azt mondták, házhoz szállítják a fenyőfát biciklivel. Rajzfilmbe illő jelenet: angyalok biciklin hordják a karácsonyfát. Luc, ezüst, normand. Földlabdás, vágott. Méteres, kétméteres, kétésfeles. Bármi jöhet. Meglepően jó áron (egy másfél méteres lucfenyő pl. 4900.-, egy kétméteres 5900.- szállítással együtt). Csak megrendeled az oldalukon, megadod a méreteket, a lakcímedet, és azt, hogy melyik nap, melyik napszakában vagy fogadóképes (ebben máris lekörözik a vízvezeték-szerelők vagy általában a webshopok szolgáltatásait). Vagy felemeled a telefont, és tárcsázol, ha valamiért neked úgy jobb. És a fenyő jön, gurul, repül.

Angyalok munka közben
Csakhogy. Az ember (vagy legalábbis blagger) a karácsonyfáját szereti maga kiszemelni: mustrálni, fumigálni, alkudni, beleszeretni. Nos, ebben az esetben ezek közül néhány fázis kimarad. Az utolsó azonban... Szóval a beleszeretés az nyilván nem maradhat el. És az a jó hír, hogy nagyon egyszerű oknál fogva nem is fog.

Mivel a fiúk mínusz sokban tekernek, izzadnak, kezük odafagy; és talán mégis rosszul mondtam az imént, és emberből vannak, hát nem szeretnék ezt a tortúrát fölöslegesen végigcsinálni. Azaz, olyan fákat válogatnak és visznek ki a vevő által megadott paramétereken belül, amiket ők maguk is elfogadnának. Beleszeretőseket. Mert a vevő bizony egyáltalán nem köteles átvenni a fát, ha nem elégedett. És még valami: ha már kivitték, a befaragásban is segítenek, ha szükséges.

Tehát, megnyerheted a karácsonyfádat, ha körzeten belül laksz (ezt ellenőrizheted az oldalukon lévő térképen). Egyetlen hozzászólásodba kerül.


A játék feltételei: kedd éjfélig lehet jelentkezni itt a blogon, kommenttel, szerda délben kiírjuk, hogy ki a szerencsés, akinek azonban szerda éjfélig kellene névvel, címmel, telefonszámmal jelentkeznie az idotetrisz@gmail.com-on. Hajrá!


Kimenő, december 15-16.

Ezüst hétvége jön, megannyi bolti rohangászás, vásár, online rendelés, fabrikálás bűvöletében zsezseg mindenki, reméljük, hogy lassan készülnek a nem romlandó sütikék, kőkemény mézeskalácsok és az ajándékok is lassan itt-ott lapulnak. Azért kimozdulni se feledjünk!




Egész hétvégén:

Könyvfieszta az Akváriumban
Még egy óriási könyves megmozdulás, ahol lehet dedikáltatni, olcsóbban beszerezni és ismerkedni a vadiúj könyvekkel, szerzőkkel, részletes programok itt.


Szombat:

Kultea, 15h:
Ha nem jön össze otthon, akkor lesz - várhatóan kis mennyiségben - Szaloncukor-készités a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, kb. 2 órás a program.


K:antin, 14h:
Fullajtár Andrea olvas fel az Ádám világgá megy c. könyvből, közben meg lehet nézni a helyi karácsonyi vásárt is és beszeretni néhány impozáns Katonás relikviát. A K:anti kártyás fizetőhely, watch out!


Vasárnap:

Műcsarnok, 10h: 
Ezüstmese - családi délelőtt: lehet képregényt rajzolni, viaszképet készíteni Bukta Imre Másik Magyarország kiállátásán, szóval ez nem egy hagyományos kézműves móka lesz. Kiállítás belépővel és 7 éves kor alatt ingyenes.

Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum, 14h:
Karácsony Kelet-Ázsia ihletésében - természetesen origami-bigyó is lesz a téma: csillogó origami girland felfújható gömbökkel, ezt nem lehet kihagyni, kell a fára. Belépő: gyerekeknek 500 Ft, felnőtteknek 1000 Ft, családi 2300 Ft.

Karácsonyi menü: Narancsos gesztenyekrémleves + Csirkecombos-bazsalikomos puliszkatorta fahéjas meggypudinggal

Karácsonykor a konyhában mindig adnék egy esélyt a hagyománynak meg az újításnak is, de tudom, ezzel mindenki másképp van. Van azért abban is némi ellentmondás, hogy ilyenkor, miközben annyi minden verseng a figyelmünkért, valami „gyorsan-könnyen”-t, de mégis „ünnepélyes-különleges”-t szeretnénk. Ezt az összeállítást karácsony este vagy az ünnepi forgatag valamely egyéb megfelelő pontján is elsüthetjük, mert bár az alapanyagai egyszerűek, hétköznapiak és nem túl költségesek, az összeállítás módja rendhagyó, az ízek, illatok és végeredmény pedig jól simul a fesztív hangulathoz.

1 karacsonyi menu

Tovább
süti beállítások módosítása