ötletek, tippek egyszerűen

Időtetrisz

Szilárd testápoló 3 alapanyagból

2012. december 13. - időtetrisz

Korábban már esett néhány szó a sheavajról az sk dezodor kapcsán és nem is olyan régen az sk szappankészísről is írt puszedli, most jön egy olyan verzió, ami sheavajat tartalmaz, némileg szappaanként is, de főlegszilárd testápolóként használható, sőt, szájbalzsamnak is ideális. Csak 3 alapanyag kell hozzá és maximum egy óra alatt kész. Inkább a bőr visszazsírozására alkalmas, mivel gondosan ellenőrzött alapanyagokat használunk, a kicsikre is kenhető, ha nincs egy alapanyagra sem allergia.

A 3 alapanyag a sheavaj, a méhviasz és az olívaolaj, bőrünk mindháromért elég hálás tud lenni. Ezeken kívül került bele egy-két csepp levendulaolaj is. Ha illóolajat teszünk bele, mindig az olajjal keverjük el először.
A méhviasz a legszilárdabb az összes közül, így érdemes először azt olvasztani. Lehet forró víz felett, nekem az a legegyszerűbb, amikor a sütőben sül valami (most épp sütőtök a kiflihez)  és egy hőálló porcelánedényt egyszerűen a forró tűzhely tetejére teszek és szép lassan felolvad az anyag. Azonban a méhviasz annyira makacskodott, hogy egy-két percre végül betettem a sütőbe, hogy teljesen folyékony legyen.
Mikor teljesen homogén a kapott sűrű, mézszerű folyadék, akkor gyorsan öntsük/kanalazzuk formába, mert a méhviasz miatt pillanatok alatt dermed. Megvártam, míg kissé kifehéredik az egész, ez kb. 10 perc volt, aztán még 10 percet pihent az ablakban, ebben a hidegben pillanatok alatt megszilárdult annyira, hogy szinte magától kiesett a szilikonformából.
Az eredmény egy tulajdonképp szilárd testápoló: a kéz melegétől finoman olvadni kezd. Remekül újrazsírozza a bőrt, ami ebben a száraz szeles időben főnyeremény. Persze több olajat beletéve folyékony testápolót kapunk, az eljárás akkor is ugyanez.
Egy halacska olyan hosszú, mint egy gyufásdoboz és fele olyan karcsú. A hozzávalókat nem igazán nehéz beszerezni és egészen sokáig felhasználhatók, ráadásul a legtöbb kencéhez nem kell belőlük sok, tehát nagyon gazdaságos is. A 100 g-os méhviasz 750 Ft  volt egy bioboltban, a márkája egyébként Andio és kifejezetten kencekészítéshez való (vigyázat, csak ilyet szabad kencébe tenni). A sheavaj 450 ml-es MMGold márkájú natur finomítatlan az egeszsegbolt.hu-ból, a forgalmazó egyébként a MosóMami Kft., az olívaolaj pedig extra szűz Olitalia, ez vagy hasonló a nagyobb élelmiszerboltokban beszerezhető, jó esetben 1500 Ft körül meg lehet úszni.

Mindenből 30 g-ot használtam, kb. 500 Ft-ra jött ki a 12 halacska (a forma Ikeás jégkockatartó, elvileg nem ajánlott másra használni, de kibírta ezt a meleg-próbát).

Ajándéknak sem rossz, még bőven össze lehet dobni néhány tucatot Karácsony előtt, színezéssel is érdemes próbálkozni.

Témába vágnak Szappankészítés házilag Folyékony szappan sk

Pofonegyszerű dezodor sk

Messzelátó Egyesület: nyereménykupon sorsolás

Elérkezett a napja, hogy kisorsoljuk a  a Messzelátó Egyesület felajánlását, egy 3000 Ft értékű kupont, bármelyik foglalkozásra.


A sorsolást most is a random.org segítségével történt, a szerencsés nyertes pedig:

Kismarty-Lechner Zita

Kérjük a szerencsés nyertest, emailben jelentkezzen az idotetrisz@gmail.hu címen vagy a Facebookon az Időtetrisz csoporthoz írt levélben. Gratulálunk!

További aktuális nyereményjátékok: 

Ajándéktippek 2.: Gyerekeknek vásárolni - 12 ajándék

A sorozat második részében is igyekszünk kreativitást, gondolkodást serkentő játékokat ajánlani, nem bánjunk, ha zöld, azt sem, ha hazai design. Sőt, ha még 11 nappal karácsony előtt beszerezhető, az lesz a főnyeremény, ezért ahol lehet, szerepelnek linkek webshopokhoz is, hogy rögtön meg tudjátok nézni, van-e készleten és még ki tudják-e időben szállítani.

 
1-2000 Ft körül:

1. Ha van a falon valami, amire nem tilos, sőt, kifejezetten szabad rajzolni, akkor talán sikerül megúszni a falfirkálást. 45x200 cm-es öntapadós krétatábla, a Pátria irodaszer oldalán itt kapható, személyes átvétel van. Ár:  1560 Ft



2. A memóriakártya örök darab, nem utolsó szempont, hogy is néz ki. Ezt az elég jófej kutyásat a Meskán tudjátok megvásárolni. A grafikák, bár itt a képeken kevéssé látszik, de sokszor nagyon hasonlóak, ezért eléggé csalafinta kis pakli ez, nem is olyan egyszerű megtalálni a párokat, mint amilyennek látszik. 1800 Ft




3. Lego rajongóknak kötelező ez az emberke formába öntött zsirkréta, remélhetőleg a kicsik még nem morfondíroznak azon, hogy ilyen szép krétát talán jobb nézegetni, mint elhasználni. 8 db 2150 Ft. De van még maci, szív és csillag formájú is.



4. A fiúk állítólag nem annyira szeretnek sem színezni, sem kicsit elüldögélni a fenekükön, nos, ez a színező nekik készült: a hazai Marbushka jóvoltából űrhajós, nem túlrészletezett és hát csodaszép füzet várja a kalandvágyó srácokat. Persze van lányoknak is, ugyanitt, csak egyet kell lapozni a fiús színező után. 1300 Ft.



5. Elég egyszer zsonglőrök közelébe keveredni, hogy megfertőződhessen a gyerek és a felnőtt is, ha pedig nem elég szemfüles a helyszínen, lehet majd keresgélni a megfelelő kellékeket. Az ördögbot használata koncentrációt, gyakorlást igényel, na de amikor belejön az ember, az egy kisebb varázslat: a pálcák engedelmeskedni kezdenek és nem várt harmóniába kerül az ember velük, jöhet a dobálás, pörgetés és vagánykodás. 2400 Ft-tól pl. itt.



6. Tagadhatatlanul zöld, kreatív és egy bizonyos korig az egész családot összehozó játékcsalád a MakeDo , ugyanis elsősorban a dolgok összetartását segitő elemek kerülnek egy dobozba: egy kartont is jól vágó fűrész és kapcsok, zsanérok tömkelege tartozik az alapcsomagba, ezek és a mindenféle papírok, kartonok segitségével gyakorlatilag bármit lehet épiteni, de vannak szettek is matricával: autós, robotos és repülős, babaház, elefánt stb.

MakeDo oldalán számtalan inspiráló ötletet találunk, sőt, dicsőségfal is található havi nyereményjátékkal. Itthon a Kartonjáték, a Varázspalota és a Shopping All oldalán található többféle termék is. Árak: 1990 Ft-tól.


7. Egész kicsiknek is adható ez a szemet gyönyörködtető grafikával készült djeco toronyépitő, egyébként papírból van, de szerencsére nem megy szét egyhamar. Ha már unalmas a toronyépítés, kezdődhet rajta a számlálás tanulása. 4990 Ft.




8. Döbbenetesen jó fej mangalicák kaphatók a Namiban, háziszőttes az alapanyaguk és méretük egy közepes díszpárna méretével vetekedik. Ha a gyermek egy kicsit is bírja a malacokat, tipikusan a kell kategória, főleg, mert a szülő szemeit is gyönyörködteti, sőt, biztosan édesen lehet szunyókálni egyet a kis sonkáin. Az ára valahol 5000 Ft felett van, még pontositjuk.




9. A festett kavics-alapokon nyugvó interaktív meserendszer nem is oly rég indult, minden a megálmodott Pandala-szigetek környékén történik, egy megfelelő mágneses felületen máris lehet kezdeni a játékot (a kavicsok mágnesek is egyben (szóval a hűtőt is lehet ezekkel a kis csodákkal diszíteni), minden figuracsaládhoz történet is tartozik. Egy festett vastábla 6 db mágnessel 7000 Ft-nál kezdődik, egy-egy kavicsfigura 7-800 Ft, részletek itt.



10. A Think Fun: Rush Hour egy egyszemélyes logikai játék, az alapfeladat egyszerű: egy táblán bizonyos helyzetbe állított autókon keresztül kell kivinni egyet úgy, hogy addig mozgatja a többit az ember, amig a kivezető úton nem áll egy autó sem. Több verzió több korosztálynak, logikai boltokban kapható. 4490 Ft-tól.


11. Egész éven át tartó ajándék lehet a Fővárosi Állatkertbe szóló éves belépő, nem naptári évre szól szerencsére, hanem 365 napra, gyerekeknek 9000 Ft, az egy alkalomra szóló 1700 Ft-os jegyhez mérten elég olcsó is, de csak akkor éri meg, ha 5 alkalomnál többször mennénk egy év alatt. A bérlethez fénykép szükséges. Felnőtteknek is kapható 14000 Ft-ért illetve van gyermek+kísérő is, ez 23000 Ft és remélhetőleg jól értjük, hogy a kísérő változtatható, mert akkor bárki mehet a gyermekkel ezzel a belépővel.


12. Fából készült teljes városka, minden fából. Sokat lehet játék közben mesélni a zöld életről, mert ez egy ökováros, ügyesen bele lehet szőni a mókába, mire is jó a napelem (persze festett a házon),  mire jó a szélforgó, mire jó felfutó növényzet, mi az az ökojármű, stb. A Plan Toysnál egyébként újrahasznositott fából készülnek a játékok, számos díjat nyert, nem is csoda, minden darabjuk rendkívül szép és gondosan tervezett, elővigyázatosságból saját ragasztójuk is van. Ez a rendszer 25.160 Ft a kreativjatek.hu-n, de természetesen egységenként is megvásárolható.
 


Témába vág
Ajándéktippek 1. Gyerekeknek vásárolni 

Marcipános szaloncukor 4 alapanyagból, saját csomagolással

A szaloncukor a Karácsony szerves része, a mézeskalács-túlevés, bejglimérgezés dacára kell ez a kis bonbonszerű édesség: a fa dísze, finom ajándék is lehet, ráadásul büszkeség annak a kimondatlan verseny győztésének lenni, hogy ki tudja élethűbben visszacsomagolni a kilopkodott cukrok papírját.

Tovább

Időtetrisz-ajándékötletek mindenkinek

A vásárolható karácsonyi ajándéktippek mellett innen a Tetriszről is összenyaláboltunk néhány sk elkészíthető, a nagy ajándékhoz csapható kisebb meglepetést az elmúlt hónapokban megosztott fabrikálásaink közül. Persze a gyűjteményünkben nem csak a gyerekekre gondoltunk. Van itt minden: hordozható autópálya, sk könyv, bakelit óra, ékszertartó, kerülj csak beljebb!

 Gyerekeknek...

A képen látható könyvet azért szeretjük, mert minden porcikája tetriszes, és kitűnő ajándék 3-tól 7 éves korig. A könyv oldalai letölthetők és újrapapírra nyomtathatók, az összefűzés módjára pedig a Cellux Csoport vendégposztja ad útmutatást.

 

Re:Gombóckönyv
A gyerekrajzokat a falon vagy a fiókban is lehet őrizgetni, de sokkal vagányabb egy gyerekpólóra (esetleg falvédőre) vasalni, vagy élővé tenni egy ölelhető firkafigura képében és az elfogult nagymamának vagy a művére büszke gyerkőcnek kész is az ajándék. Előbbihez csak egy vasaló és egy speciális "varázspapír", utóbbihoz már textil, tömőanyag, tű, cérna is szükségeltetik.
Vasalás után
Kisebb gyerekek kaphatnak simogatós könyvet : különböző tapintású anyagokkal töltheted fel a lapokat (az oldalak összefűzéséhez külön tutorial itt található); nagyobb gyerekek már szabályjáték formájában simogathatnak, ha tapintós totót ragasztasz nekik. Vagy csinálhatsz saját állatkertet kartonból.
A tapintós totó és a simogatós könyv
1-től 6 éves korig kitűnő ajándék a lépésálló hungarocellből készült kuckóalap. Bábparavánként, házikóként, kerítésként egyaránt jól funkcionál.
A kuckó felhasználási lehetőségei
A 2-3 éves kisfiúk számára tökéletes ajándék lehet a textilből varrt, hordozható autópálya, amiben még a kisautók is elférnek összehajtott állapotban is. Ha nincs kedved varrni, tojástartó és némi festék felhasználásával dömpert is készíthetsz egy másik ajándék mellé. A 3-4 éves kisfiúk odalesznek tőle, főleg, ha megtudják, hogy anyuka is segített azoknak az angyaloknak...

Dömper és autópálya
A sütésbe-főzésbe, gyurmakészítésbe, tojástartó hernyócska-és denevérfestésbe befogható gyerekek a közös móka mellett biztosan örülnének egy anya készítette köténykének is.
A haladók kesztyűvel is próbálkozhatnak
A csupacipzár kincstartó tuti örömet okoz 2-7 éves korig a lányodnak, vállalhatóan néz ki és a zsebeid is felszabadulnak a lehetetlenebbnél lehetetlenebb anyavigyázzrá-tárgyaktól, és a legjobb az egészben, hogy kézzel is megvarrható, akkor is, ha még sosem varrtál. A ceruza-és zsírkrétatartó sem jelent különösebb nehézséget, egy szép anyag kell csak hozzá.

Felnőtteknek...

A Gombóckönyv mintájára, csak éppen nem mesének, hanem gondolatoknak, titkoknak a felnőttek is kaphatnak upcycling noteszt maradék papírok és keményebb karton felhasználásával.

A prototípus a Cellux Csoporttól
Az újrahasznos ajándékoknál maradva a Várositúlélő alapötletét felhasználva, kávézacskóból készíthetünk uzsonnástáskát, nesszeszert, pénztárcát.
Egy szép régi keretből ékszertartó is készülhet egy nyaklánc és fülbevaló rajongó barátnak vagy rokonnak.
Esetleg a régen kapott bakelitet is visszaküldhetünk hajdani feladójának, ha előtte órává változtatjuk, de biztosan nagy örömet lehet szerezni egy szalagokból készült lámpaburával is. Hajrá!
Lejárt lemez
Az eredeti a Meskáról
Témába vágó posztok: Gyerekeknek vásárolni: 13 ajándékötlet 

Figurka Design: Szerelmesekönyv sorsolás

Végre eljött a napja, hogy kisorsoljuk a Figurka Design által felajánlott Szerelmesekönyvet.


A sorsolást ismét a random.org segítségével végeztük, a nyertes pedig nem más, mint:

annamari! 

Gratulálunk, kérlünk, mielőbb jelentkezz a nyereményért az idotetrisz@gmail.com címen,  vagy a facebook-on az Időtetrisz csoportnak írott üzenetben.


További aktuális nyereményjátékaink, amikre még jelentkezni lehet:

Ajándéktippek 1. Gyerekeknek vásárolni: 13 ajándékötlet

Gyerekeknek elég nehéz használható és kitörő lelkesedéssel fogadott sk-ajándékot készíteni, bár nem lehetetlen, ha van egy jó ötlet és egy pontosan felmért igény. A következő két hétben több olyan tippadó poszttal is jelentkezünk, amelyekben vásárolható vagy készíthető ajándékok ötleteit gyűjtjük össze, kis- vagy nagykorú célszemélyeknek. Kezdjük most a gyerekeknek vásárolható, kevésbé szokványos, izgi játékokkal: íme 13 ajánlat.

 

1000-1500 ft körül 1.-2. Ha ennyi a keret, érdemes körülnézni a Granna háza táján. A lengyel játékgyártó társas- és készségfejlesztő játékokra specializálódott. A Kicsoda? Micsoda? 45 kártyán 45 találós kérdést tartalmaz, egyenesen Varró Dani tollából. A megfejtésekért pontok járnak, melyeket lyukas sajtokba lehet gyűjteni. Egyszerre négyen játszhatják, 3-4 éves kortól ajánlják. Ugyanitt a Kisegér-Nagyegér szintén kártyákat tartalmaz, de ezúttal az 54 kártya 27 ellentétpárját kell egymáshoz társítani. 2-3 éves kortól ajánlják. Áruk egyenként 990 ft.
3. Barabás Zsófi és Moizer Zsuzsa fiatal képzőművészek Scolar kiadónál megjelent könyve, a Mindenki tud rajzolni egy olyan ötletes rajzolókönyv, amely alapjaiban értelmezi újra az ún. foglalkoztatófüzetek műfaját: a lapokon rajzokat kell befejezni, üres felületeket betölteni, vagy éppen zsúfolt képeken eligazodni. Régóta hiányzott egy ilyen jó stílusú, szabadságnak és fantáziának teret engedő kiadvány a magyar könyvpiacról. Itt lapozhattok bele, a kiadónál pedig 20 %-os kedvezménnyel rendelhető, így az ára 1596 ft. 3-7 éveseknek.
4. Többféle korosztályi számára lehet népszerű ajándék a kézzel hajtható, feltölthető, elem nélkül működő pingvin dinamós zseblámpa. Azon kívül, hogy könnyű pumpálni, sokáig égethető és az ára baráti (1590 ft), ennek a zöld ajándéknak a kinézete is igen megnyerő.
5000 ft körül   5.-6. Vicces alakokat vagy állatokat lehet kirakni az Ingela P. Arrhenius svéd illusztrátor grafikái alapján készült 3D kirakókban. Egy dobozban 12 alakot találunk, a figurák kis lapokból pattinthatók ki, összeállításukhoz nincs szükség ollóra, ragasztóra. 3 éves kortól ajánlott, de szórakoztató játék lehet a nagyobbaknak is. Egyenként 2900 ft.

 

 

7. Marbushka szemet gyönyörködtető játékai közül most a Csináld magad társasjátékot ajánlanánk, mely éppen azoknak segít, akik még nem találták meg a nekik valót. A dobozban bábukat, üres játéktáblát és dobókockát találnak, amelyre kedvükre írhatnak, rajzolhatnak, ragaszthatnak, hogy végül megszülessen a saját ötletből, történetből kialakított társas. Ára: 3800 ft.

8. Az energiacsökkentő és környezetkímélő termékek közé szokták besorolni ezt a 6 az 1-ben napelemes játékszettet, mely a napenergia működését teszi szemléletessé. Ebből a 10 év fölöttieknek ajánlott játékból hat különböző olyan kütyüt lehet létrehozni, melyek napfény hatására beindulnak, életre kelnek. Ára kedvezményesen 4991 ft.
9. Hat éves kortól találhatják érdekesnek gyakran utazó gyerekek ezt a csinos kis úti bőröndöt, mely egy társasjátékot tartalmaz. Az Ott vagyunk már?-ban a játékosoknak az utazás során látott meghatározott dolgokat kell összegyűjteniük és pontokat érő kártyákra beváltaniuk így lesz elég valószínű, hogy útközben nem túl gyakran fog elhangzani a címben feltett kérdés. Ára: 2890 ft.
10. A Marionett Manufaktúra papírszínháza tulajdonképpen egy könnyen összeilleszthető, mesékkel bővíthető kukucska színpad, és szintén nagyobb gyerekek számára lehet érdekes. Az alap a színház elemeit tartalmazza, ehhez a különböző mesék csomagjait (figurákkal és hátterekkel) ezen felül lehet megvenni. Ára 2900 ft, mesebetétek külön 2000 ft.
11. Ha tudományos játékok irányába keresgélünk, 8 év felettieknek jó választás lehet az aludobozos robot, amely egy üres fém üdítős doboz és a mellékelt alkatrészek segítségével készíthető el, majd különféle pozíciókba állítva működtethető. 4090 ft.
12. Legalább ilyen izgalmas a szintén egy dobozban kapható, házi időjárás-kísérletekhez szükséges kelléktár: az időjárást mozgató fizikai törvények szemléltetésére felhőt lehet készíteni, elektromosságot, savas esőt, szelet, üvegházhatást lehet tanulmányozni ezzel a környezettudatosságra nevelő öko játékkal, melyet szintén 8 év felettiek tudnak majd igazán értékelni. Ára 3490 ft.
13. Ezt a térbeli, 360 fokban szétnyitható mesekönyvet 3-6 éveseknek ajánlják, de az Ünnepség a babaházban című könyv nagyobb lányok szívét is megdobogtathatja. Alapötletét a Diótörő története adta, de tetszőleges mesék, történetek játszhatóak el vele, hiszen egy komplett, körpanorámás, emeletes palotát kapunk, több kivehető papírfigurával, részletgazdagon illusztrált szobákkal és egyéb belső terekkel. Olyan, mint egy összecsukható babaház. Ára, kedvezménnyel 4667 ft.
Jó válogatást.

Folytatás: További vásárolható ajándéktippek gyerekeknek 2. rész

Saját készítésű ajándékokhoz ötletek az Időtetrisz blogról

Hogy összejöjjön - letölthető ünnepi játékok, rituálék a családnak

Végre ott vagyunk, elénekeltük és kibontottuk. És azután...

Ahhoz, hogy mi jöjjön azután, hogy hogyan álljunk meg egy pillanatra a karácsonyfa alatt, van néhány játékötletünk. Olvasd el, töltsd le, vágd ki, rakd a fa alá egy üvegben. És a kellő pillanatban válasszatok belőle. Hogy az ünnep tényleg megtörténjen: hogy sikerüljön egymás felé fordulni, játszani. Kiscsalád, nagycsalád, szerelmespárok, barátok. Akik úgy gondolják, hogy megosztják a karácsonyukat.
A cédulákon található játékok lényege, hogy rálássunk magunkra, odaforduljunk a másikhoz, végiggondoljuk, hogy mi minden történt velünk, hogyan is vagyunk egymással. Mindezt nagyon ünnepien: a jó tulajdonságok, az örömteli események felidézésén van a hangsúly, hogy ebből is fel tudjunk töltődni.

Két nyomtatható lapon 15 játékötletet találtok. Ha a cédulák a fa alatt kötnek ki egy szép üvegben, érdemes előre átbogarászni őket: mit szeretnénk nagyszülőkkel, tágabb családban játszani, mit csak szűkebb körben, melyiket érti már a gyerekünk, melyikhez kicsi még. Én csak hármat tettem félre - ennyit ítéltem nehéznek. Mert a játékok különböző korú és beállítottságú gyerekekkel játszhatók, de majdnem mindegyik élvezetes felnőttek számára. INNEN tölthetők le.

És ízelítőül álljon itt még két játék. Az első lényege, hogy karácsonyfának öltöztetjük egymást: szalagokat (akár a kibontott csomagolópapírok szalagjait) aggatunk egymásra, és minden felaggatott díszt megnevezünk: Ez a te reggeli jókedved, ez a csillogás a szemedben, ha megtudod, hogy palacsinta az ebéd, stb.

Ez a cédula pedig a családtagok (játékosok) kincseit, jótulajdonságait segít összegyűjteni úgy, hogy csereberére is ad alkalmat: akinek valamije hiányzik, az most kaphat a másiktól. A játék segítségével könnyen kiderülhet, hogy ha összedobjuk, amink van, összességében nagyon gazdag család vagyunk.
Jó mulatást.

Témába vág: Játék - Angyali üdvözletet ábrázoló festmények nézegetése letölthető kérdésekkel

 

Hazai design: Nyúlgyár + nyereményjáték

A Nyúlgyárban, egyáltalán nem meglepő módon, nyulak készülnek. Pöttyösek, csíkosak, kockásak, csillogósak, feketék, szürkék, barnák, kicsik, nagyok és még nagyobbak, hegyesek, gömbölyűek, szoknyásak, kertésznadrágosak, pulóveresek és pőrék – egyenként igazi egyéniségek, fülig érő, mókás nyúlszájú rokonok, egyazon tervező, Piry Anikó munkái. Ez a három, megnyerő vigyorú példány pedig egy szerencsés nyertes választására vár: írjátok meg hozzászólásban, melyiket szeretnétek, és jövő héten az egyik nyúl köztetek talál gazdára!

A szerencsés nyertes közülük választhat
Minden egy barcelonai ösztöndíjjal kezdődött, amikor a fémműves formatervező szakos Anikó és barátja apró sk ajándékokat kezdtek gyártani egymásnak, mivel a szerencsétlenül alakult órarend miatt egész nap nem találkoztak. Nem sokkal ezután, 2005-ben megszületett a Nyúlgyár, ahol eleinte csak barátoknak, ismerősöknek, később már egyre több megrendelőnek készültek a változatos formájú nyulak. A kezdeti 20-30 darabból így lett később évi több mint 400-as átlag, ma már a másfélezredik nyúlon is túl vannak.
Anikó tervezőktől begyűjtött maradékokból dolgozik, mindig olyan anyagból, amilyet éppen kap (de barátoknak készült már nyúl kedvenc elrongyolódott pulcsiból is). Megtervezi a figurát, amely továbbmegy összeállításra, végül újra vissza hozzá, hogy végső formát és legvégül arcot kapjon. Bármennyire is minimál ez az arc, a variációk száma végtelen: a tekintet iránya, a szemek mérete, a száj magassága, az orr színe, formája stb. épp elég lehetőséget rejt ahhoz, hogy soha ne készüljön két egyforma példány (másfelől talán éppen ezért koppintották le sajnos azóta már mások is a dizájnt). És bár a fülük nem mindig hosszú és lelógó, kétségtelenül nyulak, egytől egyig.
A nyúlgyári példányok nem csak gyerekek kedvencei lehetnek, van bennük valami, amitől bármelyik korosztály számára bejöhetnek. Talán mert nem cukik, hanem idétlenek, esetlenek, elrajzoltak, a szó legnemesebb értelmében, és éppen ezzel az esetlenségükkel, na meg hat kiálló végződésükkel, bohókás fejükkel, puha testükkel, helyenként keresztezhető végtagjaikkal gyámbászásra, ölelésre invitálnak, válogatás nélkül, mindenkit.

Anikó egyike azoknak a tervezőknek, akik már a kezdet kezdetétől jelen vannak a Wampon, 16-án is ott lesz a Millenárison. Ezen kívül a Nyúlgyár a Design Terminálban megrendezett Karácsony Terminál nevű vásáron is ott lesz, december 8-23 között. Nyulakat még a PRINTÁBAN, a NAMI-ban, a Design Terminál épületében található Hybrid Design Shopban, és a Károly-kert melletti Color Bárban találhattok, de a legújabb példányokat facebook-csoportjukban is lehet követni és vadászni.

Válasszatok az első fotón látható három lenyúlható darab közül, írjátok meg hozzászólásban itt lent, legkésőbb 2012. december 17. éjfélig (hétfő), és gyertek  vissza másnap (dec. 18), mert kedden kihirdetjük a sorsolás eredményét!

MEGJEGYZÉS: A nyeremény, amennyiben 1 héten belül a nyertes nem jelentkezik érte, újrasorsolásra kerül. A nyeremény eljutásáról a nyertesnek személyesen, közvetítőn keresztül vagy postázás formájában kell gondoskodnia, ebben szívesen segítünk, ahogy csak tudunk. És figyeljetek: a névtelenül kommentelők jelentkezése sajnos érvénytelen, kérjük valamilyen azonosítót adjatok meg a hozzászólásban!

Nálunk csak a kuckózás

Nálunk csak a kuckóépítés a menő. Már két éve bajban vagyok, hogy négy éves kislányom milyen játékot kapjon, mert neki minden tárgy játék. Ha véletlenül elcsábulok, és egy-egy játéknak árult darabot megveszek (többnyire, mert én szeretnék játszani vele), általában kudarcot vallok. Mert alapvetően csak a szerepjáték megy. Amihez pedig megfelelő építmény kell. A lakás bármely pontján, bármiből.

No, ehhez szolgáltatok az idén karácsonykor alapanyagot. Még nincs teljesen kész, mert le fogom csíkosra-pöttyösre festeni, de megmutatom, hogy ha kedvet kaptok, még megcsinálhassátok. Ez a darab eddig 3000 Ft és két óra volt. A festék árát még nem tudom.

Szóval a kiindulópont az volt, hogy az alapanyag minél jobban variálható, könnyű, egyszerű és időtálló legyen. Az hamar egyértelmű volt hogy 6 db. négyzetre vágott anyagra van szükség, mindegyiken 4-4 lyukkal, hogy rögzíthető legyen. A sima hungarocell törékeny, a dzsúdószőnyeg jónak tűnik, de drága. Van azonban egy ún. „lépésálló hungarocell”, amit a laminált padlók alá szoktak rakni. Könnyű és nem morzsolódik, nem törik könnyen. Persze nyilván csúszdázni nem lehet rajta, de ha rendeltetésszerűen játszanak vele, akkor szerintem évekig húzhatja. Ha meg nem, akkor viszonylag könnyen pótolható.

Szóval a méretet ezúttal nem a vágyaim, hanem a kínálat határozta meg. A lapokat ugyanis az Obiban 60x125 cm-es méretben lehet kapni, 1000 Ft-ért. Így adott lett a méret: 60x60 cm egy oldal.

Az anyag jól vágható, de érdemes viszonylag hosszan gyakorolni a műveletet, nem rögtön élesben nekiesni, mert nem lesz szép. Szóval, mivel a 125 centis hosszból úgyis le kell vágni 5 cm-t, ezért azon az 5 centiméternyi szélen lehet kísérletezni. Sniccerrel, éles (nem recés) késsel, (lehetőleg fém) vonalzó mellett lehet vágni. Elég könnyen elszalad a vonalzó mellől a kés, ezért jó gyakorolni. Fém oldalú vonalzót Egy eurós boltban lőttem, az jobban beválik, mert a kés a műanyagba belevág.

Ha a műveletet begyakoroltad, vághatod is az oldalakat. Az ezt követő lépés a lyukak kivágása. Ez már kicsit kényesebb kérdés, mert nem mindenkinek van egy olyan apukája, aki előkap a fiókjából egy kiélezett csövet, hogy ez a méret ugye jó lesz? Apuka híján én két dolgot tennék:

  • Vagy keresnék a lakásban megfelelő átmérőjű, éles szélű fém csövet: pogácsaszaggató, mézeskalácsforma stb. Ezt is próbálgatni kell, mert az én konzervdoboz-koncepcióm hamar megbukott: gyenge volt a fém, eldeformálódott, mire átlyukasztotta az anyagot.
  • Vagy apró négyzeteket vágnék késsel: vigyázat, a négyzet nagyon pontos legyen, nem szabad gyengíteni az anyagot, mert ezeken a lyukakon lesz a terhelés: itt rögzíti majd a gyerek az oldalakat, tehát itt érdemes gyakorolni.
Figyelem! A lyukak ne kerüljenek túl közel a szélekhez!
Eredetileg úgy képzeltem, hogy 2-3 lapra köríveket vágok ablaknak, de a gyakorlat azt mutatta, hogy egyszerűbb a négyzetnél maradni. A kivágott négyzet klasszul visszailleszthető, használható majd a játékhoz tetszés szerint. Végül fogtam egy pólót, és feldaraboltam, hogy legyen 12 db madzag a kötözéshez.

Egyelőre itt tart a projekt, akrilfestékkel fogom majd festeni: világoskék alapon sötét ill. sötétkék alapon világos pöttyökkel, csíkokkal, négyzetekkel, csigákkal. Azt még nem tudom, hogy az anyag mennyi festéket eszik, ha kész vagyok, jelzem itt, a poszt alatt kommentben. Vagy ha megelőztök, mondjátok a tapasztalatokat ti, ugyanitt.

Ja, és a lényeg, a tárolás: azt tervezem, hogy két lyukat fúrok a falra, bele két rudat, és arra aggatjuk egymásra az éppen nem használt lapokat. Ha elég szép lesz a festés, még a gyerekszoba design-ján is dobhat.

 

süti beállítások módosítása