A szódabikarbónáról már többször zengtünk ódákat: a legjobb általános súrolószer, nem durva fehérítő, dezodor-alapanyag stb. Nagy kiszerelésben a legjobb beszerezni, két kg anyaghoz viszont nagy tároló is kell. A nagy dobozba sajnos könnyen belekerülhet egy kis víz vagy pára,amitől becsomósodik, akár annyira, hogy már nem lehet használni. Szóval kisméretű, könnyen beszerezhető adagolót kerestem és végre megvan.
Ahogy arról a múlt héten is megemlékeztem, a kisfiam lelkes számolásba kezdett, ezért igyekszünk olyan játékokat játszani, amelyek közben vígan kiélheti vágyait a kis matekzseni. A neten találni egy csomó Montessori számolós feladatot, de még nem akartam neki ilyen direkt számolós feladatot adni, ráadásul az írott számokat még nem ismeri fel (mondjuk nem mindegyik feladat erre épül). Szóval a lényeg, hogy valami 5 perces játékot szerettem volna játszani.
Mivel a dobókockázás is eléggé megy most, a kettőt összekötöttem. Eszembe jutott blagger legós posztja, ennek alapján játszottuk ezt a játékot. Kell hozzá pár lego darab, két emberke és egy dobókocka. A két bábu azért küzd, hogy ki jut fel a előbb a trónra, ki lesz a király. Közben dobunk, számolunk, lépegetünk. Egy körre érdemes benevezni.
További legós posztokat itt találsz!
Már korábban írtunk egy verziót arra, hogyan lehet gesztenyét mosószerként használni. Most a világ legegyszerűbb felhasználási módját mutatom be. Nem akartam hinni a fülemnek. Kipróbáltam, teszteltettem a barátnőimmel is. És...
Persze, hogy nem akar tanulni. Teljesen normális. Ezen kár dühöngeni. Mert tanulni stresszben, a "muszáj-muszáj-muszáj, holnapra muszáj" hangulatban nem lehet. Éppen ezért, érdemes mindent megtenni azért, hogy a tanulás belső motivációból, kedvvel történjék. Nem mondom, hogy ezt a mindennapi leckeírásban meg lehet valósítani. De próbálkozni érdemes. Például lapbookkal.
Ú, ezek a fránya reggelek... Irány az ovi, az iskola, a munkahely: így a harmadik szeptemberi héten már világosan látszik, hogy bizonyos dolgokat érdemes előre megoldani (táska, ruhák este bekészítve), reggel pedig jó lenne egy követhető rutin, ami bár létezik, valahogy mindig szétcsúszik. Nemrég azt tanultam, hogy kell egy rendszer, ami működik, mert az megtart akkor is, ha valamiért szétcsúszás van, nyilván a reggel mindig azzal legsúlyosabb veszélyfaktorral indul, hogy bármikor széteshet minden, elég kicsit elaludni vagy véletlenül leönteni kakaóval a már felvett ruhát. A vizuális lista kicsit segíthet a reggeli kikerülhetetlen feladatok tudatosításában, elvégzésében, ehhez találtok letölthetőket, ötleteket a posztban.
Az utóbbi hetekben a kisfiam elkezdett lelkesen számolni. Mindent megszámol, még a bolhapiacon vásárolt "Kocog és kidob" néven futó klasszikust is elő kell venni szinte napi rendszerességgel, hogy egy rövidített egykörös verziót lejátsszunk. Láthatóan a dobókocka villanyozza fel, ezért van az, hogy a 3. szülinapjára vásárolt dobókocka nélküli társast egy perc után el kell csomagolnom.
Ezek a játékok elég drágák, 3-4 ezer forint alatt nem nagyon lehet megúszni, kivéve, ha használtan vesszük. Szóval ebben az esetben nagyon megéri egy-két házi társast legyártani. A gyereknek (meg szerintem nekünk is) nagy öröm a saját magunk által készített játékkal játszani, arról nem beszélve, hogy totálisan személyesre lehet venni a dolgot, amitől még inkább szerethető. A legegyszerűbb variáció is tuti siker, mert a gyerkőcök számra ebben az időszakban tökéletesen kielégítő a dobókockával dobni, lépni, egy-két feladatot megoldani (és persze nyerni).
Ha beírjuk a "diy board game" szavakat a keresőbe, elég sok találatot kidob, vannak egészen különlegesek is. Én most 2 játékot választottam, a harmadikat egyik olvasónk küldte, nagy szeretettel mutatjuk be az általa készített családi társast.
1. Az elsőre a klasszikus BINGO játékszabályai érvényesek. Nem kell rajzolni csak nyomtatni, esetleg lamináltatni, mert úgy nehezebben használódik el. Játék közben a különböző fák leveleivel is meg lehet ismerkedni:
[caption id="attachment_7441" align="aligncenter" width="450"] Forrás: Depectively Educational blog[/caption]
2. Ez nem nyomtatós, magunknak kell elkészíteni, de pont ez benne a szép. Személyes ajándékokat, kártyákat lehet hozzá kapcsolni. Ez csak egy példa ami alapján mindenki elkészítheti a saját, személyre szabott verzióját.
[caption id="attachment_7442" align="aligncenter" width="480"] Forrás: One Crafty Mumma! blog[/caption]
3. Ezt a játékot egyik olvasónk, a Bútormesék c. blog szerzője küldte, és most nagy szeretettel meg is mutatjuk. Ez egy igazi családi társasjáték, minden eleme, még a bábuk is (készülhet kavicsból, dugóból) a család tagjait szimbolizálják. Szeressétek, csináljátok meg!
Van saját készítésű társasod? Ha van kedved megmutatni, küldj róla képet, leírást, és mi közzétesszük!
A zöld életmód sokféleképp értelmezhető, az egyik fontos alapja talán az, hogy ha adott tárgyakra már nincs szükségünk, átalakíthatók valami egész mássá. A műanyag kupak több szempontból is jó kis alapanyag: strapabíró, sok az egyforma darab, nagyon színes. Most 9 féle lehetőséget gyűjtöttünk arra, hogy miként lehet újrahasználni.
Kislányom meg van őrülve a ruhákért: hosszasan vizsgálja a különböző királyi öltözékek rétegeit a képeken; vagy éppen a cipődivat mókás túlkapásait a XVII. századi festményeken. A Gödöllői kastélyban tett látogatásunk után hónapokig tombolt a Sisi őrület. Milyen ruhái, ékszerei vannak, a tornaruhája hogyan néz ki, és hogyan fésülték a haját. Keresgéltem, és nem hittem el, hogy nem lehet korhű öltöztető babát beszerezni. Aztán folytatódott a vadászat, letölthető görög ruhák után kajtattam, és jöttek sorra a különböző stílusok.
Nem is olyan rég láttam Kifli és levendula oldalán, hogyan készít cipősdobozből bőröndöt -- nagyon tetszett, de nem volt hozzá üres cipősdoboz mostanában. És akkor hétvégén találtam egy hasonlót, csak gyufásdobozból. 30 perc alatt kész.