Még két nap és indul az egy hónapos bölcsiszünet. Reméljük, némi nagyszülői segítség is adódik majd, de az idő nagy részét nekünk szülőknek kell megoldanunk. Mivel lehet feldobni a napokat, ha a szülő a városban reked az oviba készülő (ovis, kisiskolás), de most éppen szünidős gyerekkel? Na, ezzel kapcsolatban jött az ötlet: turbózzuk fel szünidőkártyákkal.
Mi is ez tulajdonképpen?
A szünidőkártya egy "speciális programfüzet", amit a szülő és az izgalmakra éhes gyermek együtt (vagy a szülő kies magányában egy esti film alatt) készítenek.
Minden egyes "programot" felrajzolunk különböző lapokra, majd összehajtva befőttes üvegbe zárjuk valamennyit, és hetente pár alkalommal (vagy akár naponta, ha mondjuk a szünidő szerencsésen egybeesik a szülő szabadságával), húzunk belőle. Amit kifogtunk, az lesz az aznapi "program" vagy egy része. Vagyis a húzás gyakorisága abszolút opcionális.
Mi kerüljön a kártyára? Bármi, amiről azt gondoljuk, hogy jó móka lehet. Ha mondjuk egy hétre tervezünk, lehet benne elmenős és mondjuk alkotós itthoni program is. Nálunk például lett több tematikus állatkerti kártya is, mert abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy van egy éves bérletünk a budapesti állatkertbe. De többek között lesznek művészeti mókák, közös gyurmafőzés, vizes játékok, fagyi és marcipánkészítés is.
Ha van kedvetek szünidőkártyát csinálni, itt találtok hozzá mókaötleteket:
[caption id="attachment_6904" align="alignnone" width="478"]
Házi vizes és krémes fagyik gyűjteménye[/caption]
[caption id="attachment_6898" align="alignnone" width="486"]
Letölthető és önállóan játszható játékötletek [/caption]
[caption id="attachment_6899" align="alignnone" width="499"]
Gyerekkel Budapesten - többféle kalandtúra egy-egy délutánra[/caption]
[caption id="attachment_6900" align="alignnone" width="501"]
Benti mókák gyűjteménye[/caption]
[caption id="attachment_6901" align="alignnone" width="510"]
Letölthető, nyomtatható játékpakk unatkozó gyerekhez[/caption]
[caption id="attachment_6902" align="alignnone" width="518"]
Nyári vizes játékok[/caption]
[caption id="attachment_6903" align="alignnone" width="523"]
Művészeti mókák gyűjteménye[/caption]
[caption id="attachment_6905" align="alignnone" width="534"]
Kinti mókák gyűjteménye[/caption]
Ezeken felül az adventi meglepetéscetlijeink között is akadnak univerzálisan használható mókák, nézzétek meg!
Kipróbálod?