ötletek, tippek egyszerűen

Időtetrisz

Letölthető adventi kártyák – meglepetéscetlik ajándékok helyett

2012. november 27. - időtetrisz

Ünnepet várni sokféleképpen lehet: adventi koszorúval, adventi naptárral vagy anélkül, gyülekező angyalokkal... Adventi naptárat megtölteni is többféleképpen lehet: édességekkel, mütyürökkel, vagy – meglepetéscetlikkel. A cetlik több szempontból is praktikusak: laposak, kis helyen is elférnek, nem kerülnek pénzbe, viszont lehet szervezkedni, összefogni, ötletelni, figyelni, várni és együtt örülni. Ha még eddig nem próbáltátok, idén válogassatok ti is a tetrisz-játékosok összegyűjtött, letölthető adventi meglepetés-ötleteiből 2 vagy inkább 3 éves kortól már garantált a siker.

 

A meglepetéscetlikben az a jó, hogy többféleképpen alakíthatók: kerülhetnek rá ajándékozós, kedveskedős, vagy a hétköznapokat viccesebbé, ünnepélyesebbé tevő ötletek, ajánlatok, ahogy be lehet csempészni ide a hagyományos édességes-mütyürös meglepetéseket is. A magunk részéről azért is tesszük le a voksunkat a cetlik mellett, mert így:

1. az ünnepi ajándék- és édességdömping előtt nem kell kötelezően már most előre, majd' egy teljes hónapnyi ajándék- és édességfolyamba besorolni

2. az ünnepi hangulat egyéb, néha elsikkadó oldalaira lehet koncentrálni

3. az egész családot be lehet vonni egy-egy cetli tartalmának megvalósításába

Ez az egész móka lényegében idő- és figyelemajándékozásról szól. Három csomagba osztottuk a cetliket: a Hétköznapi mókázósak olyan meglepetés-ötleteket tartalmaznak, melyeket lehet, hogy egyébként nem engedünk meg gyerekeknek, de az adventi különleges időben különleges engedmények járnak. Vicces, közös ökörködések, egyszerű kis meglepetések egyaránt találhatóak itt, köztük olyanok is, amelyek a blogon megjelent ötletekhez kapcsolódnak (sétálókártya, házi gyurma, pólóvasalás, almás palacsinta, Ismered a lakásod?-játék, Gombócka-mesekönyv, házi csoki). A Hétköznapi mókázós cetlik INNEN tölthetőek le.

Az Ajándékozós cetlik kifelé irányítják a figyelmet: szomszédok, ismeretlenek, ismerősök, családtagok nyílt vagy titkos meglepésére, megajándékozására, együttérzésre, nagylelkűségre, az adományozókedv megnyitására bátorítanak, és felfedeztetik, nemcsak kapni jó, hanem hogy mennyi izgalom, móka és öröm rejlik az adakozásban is. Az Ajándékozós cetlik INNEN tölthetőek le.

Az Ünneplős cédulák az ünnepi hangulatra segítenek rákészülni, egyrészt a Karácsony előtti ünnepek (Mikulás, Adventi vasárnapok, Luca nap) kiemelésével, másrészt a karácsonyi illatok, angyalok (angyalos feladatlap) megidézésével. Az Ünneplős cetlik INNEN tölthetőek le.

Használati utasítás: a 24 adventi naphoz több mint 60 ötletet gyűjtöttünk, van tehát miből válogatni, mazsolázzátok ki a leginkább hozzátok illőket! Újabb ötletetekkel is kiegészíthetik, váltogathatjátok ezeket, a lapokon található üres kártyák saját meglepetésötletekre várnak! A beosztásra érdemes figyelni, hiszen a megvalósítás, kivitelezés néha melós, szülői szervezőmunkát igényel, ennek a feltételeiről előre kell gondoskodni épp ezért érdemes az egyszerűbb meglepetéseket a bonyolultabbakkal váltogatni, a naptárral összevetni, hétvégére ráérősebbeket, hétköznapokra könnyebben kivitelezhetőket időzíteni.

Mi ezt most elsősorban a gyerekekre, gyerekes szülőkre koncentrálva készítettük el, de bele lehet lopni szerelmes figyelmességeket, vagy el lehet készíteni szerelmes-páros, Anya-és-Apa egymásnak címzett, titkos változatát is.

Az összes cetlit, egyben INNEN tölthetitek le.

Böngésszetek, válogassatok, és ha vannak hasonló, adventi cetlikre felírható ötleteitek, írjátok meg: gyűjtjük!

 

UI. Az adventi cetlik új kiadása, további 19 új cetli tölthető le innen,

ha pedig népszerűsíteni szeretnétek őket, itt találtok hozzá vicces szórólapokat.

 

Témába vág még Játékok a karácsonyfa alá - letölthető cetlin Adventi kalendárium Tetra Pakból Letölthető mesekönyv Gombóckáról Adventi angyaljárás Angyalok a festményeken - letölthető játék

A bejegyzés trackback címe:

https://idotetrisz.blog.hu/api/trackback/id/tr1008802588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lídia 2012.11.27. 17:50:22

Nagyon köszönjük!

viza84 2012.11.28. 07:59:40

Én is köszönöm ma nyomtatom ki őket :)

Timi 2012.11.28. 12:05:35

Nagyon tetszik ez az ötlet. Meg is valósítjuk otthon. Köszönöm :)

filcekesanyagok 2012.11.28. 12:38:36

Hasonlo otletem tamadt nekem is, az adventi naptar rekeszeibe ugyanis karacsonyi diszek keszitesehez szukseges alapanyagokat fogok tenni a 3 es fel eves fiamnak. Azt hiszem innen is fogok otleteket meriteni meg...

Molnár-Simon Bernadett 2012.11.29. 01:07:14

ez nagyon jó ötlet! Köszönjük!

Anonymous 2012.11.29. 10:59:23

Ez nagyon kedves! Köszönet érte! :) Hermina

Lelkes Orsi 2012.12.11. 16:56:23

Igazán kreatív, nagyon jó ötlet!!! Köszi érte.Írtam is róla egy karácsonyi ötletcsokor fődíszeként. :-) http://lelkesen.wordpress.com/2012/12/03/karacsonyi-ajandek-lehet-meglepobb-a-meglepetes/Nagyon klassz, hogy ezt csinálod, Ági. Gratulálok hozzá. Sok-sok kreatív energiát a folytatáshoz! :-)

blagger 2012.12.12. 09:46:12

Kíváncsi voltam, hogy találtál rá, nagyon köszi a kritikát, elég sokan nézték meg a bejegyzésed hatására.KÖszi. Az új drámás cetlieket láttad? Gondoltam rád, miközben írtam :)

Annamari Bán 2013.12.03. 17:38:47

(Nem csak) kétnyelvű családoknak valami hasonló tavalyról: http://www.ketnyelvugyerek.hu/blog/2012/12/24-adventi-otlet-a-jatekos-nyelvatadashoz-letoltheto-kartyakkal/ :)
süti beállítások módosítása