ötletek, tippek egyszerűen

Időtetrisz

Édes, sós, fűszeres: 3 villámgyors mogyoróvajas kence

2013. október 04. - időtetrisz

Mmmmmogyoróvaj, földimmmmmogyoróvaj  nehéz lenne másképp mondani, annyira beette magát néhány időtetriszes szaktárs fejébe, kamrájába, heti menüjébe, és hát a blogunkra is: írtunk itt már mogyoróvajas cukkini- és répaspagettiről, Húsvétkor többek között ebből készültek az ehető figurák, nyáron pedig a 3 hozzávalós csokifagyi, és arról is volt szó, hogyan gyárthatunk ilyet házilag. A tavasszal ajánlott 3 vendégváró kence közül a répásnak szintén ez volt az alapja, a most következő újabb trió ősziesebb hangulatú, és kevés hozzávalóból, gyorsan készül: íme az édes csokikrém, a sós sütőtökkrém, illetve a fűszeres gyümölcskrém – valamelyikből biztos abszolút kedvenc lesz, mi mindegyiket másért szeretjük.

A mogyoróvajból be is spájzolhatunk: ha a kamrában van 1-2 üveggel, akkor nyert ügyünk van, ha villámgyors ebédet, vacsorát, reggelit akarunk rittyenteni, mert sok friss hozzávalóval, változatosan variálható, és a végeredmény tartalmas, jóízű és telítő lesz. A kencékhez most a Mcennedy nevű, Lidl-ben időnként az amerikai hét keretében kapható mogyoróvajat használtam, melyből létezik egy piros kupakos crunchy, azaz darabosabb, és a kék kupakos smooth, krémesebb, selymesebb, simább verzió, amelyek alapvetően felcserélhetőek, de az állagkülönbség más-más ízt adhat a végeredménynek. Mindegyik kence botmixer segítségével készült, és éppen azért, hogy ne fárasszuk le teljesen kedvenc konyhai eszközünket, a mogyoróvajat mindig utoljára adjuk hozzá a keverékekhez, fokozatosan.

* * *
Sütőtökös szendvicskrém Ebben a reggelihez, vacsorához remekül illő változatban a mogyorókrém sűrűségét sütőtökpürével lazítottam, a végeredmény sós-édeskés, testes, mégis könnyű, jól kenhető állagú kence lett, igazi gyerekkedvenc. Ha megvan a sült sütőtök 5 percig se tart összedobni.
Hozzávalók 1 közepes méretű sütőtök felének megsütött, kikapart húsa
2-3 púpozott evőkanál mogyoróvaj
1 csokor bazsalikom (opcionális)
1 evőkanál szójaszósz (opcionális)
1 csipetnyi só (ízlés szerint)
* * *
Kókuszos csokikrém  Jaj, ez túl jó lett: süteményebe/-re, de kenyérszeletre, kiflire is kenhető, egyértelműen intelligensebb alternatívája lehet a bolti mindenféle üveges csokikrémeknek és csokis mogyorókrémeknek, ezen felül pedig gyorsabban összeszerelhető mint némely házi nutella.
Hozzávalók 1 kis doboz Cocomas kókuszkrém (itt volt róla már szó)
2-3 púpozott evőkanál mogyoróvaj
2 evőkanál nyers, cukrozatlan kakaópor
1-2 evőkanál méz (ízlés szerint)
Az adalékanyagtól mentes, sűrű finom kókuszkrémet, avagy Cocomast a Fővám téri Ázsia boltban, és sok bioboltban is lehet találni, ebben a Margit krt. 60. alattiban különösen baráti áron (mint ahogy sokminden mást is). Elképesztően zamatos kókusz-mogyoró-kakaó kombó lesz a végeredmény, jó előre szólok: komoly függőség veszélye áll fenn. A kenhető állaghoz fokozatosan adagoljuk a kakaóval összekevert kókuszkrémhez a mogyoróvajat.
 
* * *
Fűszeres aszaltgyümölcs-krém Ebben a gyümölcsízű, fűszeres kencében a mogyorókrémet aszalt gyümölcs édesíti, most éppen aszalt szilva, de datolyával lágyabb állagot érthetünk el. A lazító a narancslé, ha aszalt szilvát használunk, akkor érdemes 1-2 órára (vagy akár egy éjszakára is) beáztatni a szilvát a narancslébe, így könnyebb lesz mixelhetővé, kenhetővé lazítani.
Hozzávalók 10 szem dobozos, cukrozatlan datolya / vagy aszalt szilva
annyi 100%-os narancslé, hogy ellepje
2-3 evőkanál mogyoróvaj

őrölt vanília, fahéj, szegfűszeg, tonkabab (ízlés szerint)

Ezt mint egy lekvárt kenjük a kiflire, ha nincs otthon aszalt gyümölcs, de van jóféle, kicsit hígabb lekvár kéznél, egy adagnyiba szintén belemixelhető egy kevés mogyoróvaj, hogy jól kenhető, gyümölcsös kencét kapjunk.

Találjátok meg ti is a kedvenceteket! Örülnék, ha megírnátok, hogy nektek melyik jött be a leginkább?

Jó kísérletezést!

A bejegyzés trackback címe:

https://idotetrisz.blog.hu/api/trackback/id/tr368803244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sugarcandy 2014.03.28. 18:17:33

A kókuszos csokikrém nagyon izgatott, ezért ma összekutyultam. A mai tortarecept annyira megragadt a fejembe, hogy ebbe a csokikrémbe tettem bele teljes nyugalommal az avokádót is. Jelentem, úgy is ehető, sőt, de sejtem, milyen mennyei a csokikrém anélkül (azért van egy nem durva, de karakteres jellege az avokádónak, na...). a szélütött szakácsnő
süti beállítások módosítása