ötletek, tippek egyszerűen

Időtetrisz

Maradék nélkül: édes, narancsos bundáskenyér – száraz kifliből

2013. október 11. - időtetrisz

Megmaradt néhány szikkadt, élettelen kornspitz, és ez jó, mert régóta vártam arra, hogy száraz kiflikből kipróbáljunk valamit. A kiszáradt kiflik felhasználása egyébként nagyon hálás feladat, mi leggyakrabban gyors, mezei mákos gubát szoktunk készíteni belőle: hígabb vaníliás-mákos pudinggal nyakon öntve a kiflikarikákat, és hűtőben jól behűtve elég menő a gyerekeknél is. Az édes bundáskenyér hamar készül, és gyorsan fogy, tegyetek ti is vele egy próbát.

Hamar is végezhetünk, vagy kevésbé hamar, attól függ, hogyan vágjuk a kifliket. Ha hosszában, kb. három szeletre, akkor nyilván lerövidül a sütési idő, én most a *kajával játszani jó* jegyében a mini karikákkal tettem próbát, de így sem nyúlt nagyon hosszúra, az meg kifejezetten izgi volt, hogy a nagyoknak lehetett segíteni a serpenyős forgatásban.
Hozzávalók 5 kornspitz kifli
5 tojás
2 dl narancslé
ízlés szerint méz (vagy: egy érett, összeturmixolt banán)
1 kiskanál őrölt fahéj
1 csipet 100%-os őrölt vanília

Azért érdemes kornspitz kiflivel elkészíteni, mert egyrészt több benne az értékes összetevő, másrészt  nem ázik szét olyan hamar, mint a fehérlisztes tejes/vizes kifli. Először felkarikázom őket, majd – mint kiderült – annyi tojást, ahány kornspitzem van, felverek a narancslével és a mézzel (vagy egyéb édesítővel), illetve egyéb fűszerekkel.

A tálba éppen annyi kiflikarikát dobok bele, amennyit 1-2 perc múlva ki is tudok venni, hogy ne ázzanak szét túlságosan, majd gurulhatnak mind a felforrósított serpenyőbe.
Ha túlságosan tapadnának a serpenyő aljához (ki milyet használ), egy kanálnyi kókuszzsírral lehet segíteni a gondon. A megsült mini bundáskenyérkéket papírtörlőre szedtük ki:
Egyesek nem értették, miért kell ezt még fotózgatni.
Az édes, meleg, puha karikák, friss gyümölccsel és fahéjas görög joghurttal elég változatosak és jóízűek lettek ahhoz, hogy ne kelljen sokat reklámozni a vacsorát.
Öt kornspitzből egy nagy halom bundáskarika lett, négy személynek, a gyümölcsökkel együtt, épp elég volt vacsorára.
Ha egyéb serpenyőben sütött, gyors reggeli, esti finomságokat próbálnátok ki, itt találtok még hasonlókat:

Palacsinta 2-3 hozzávalóból Édes vagy sós spagettipalacsinta 15 perces serpenyős müzli

A bejegyzés trackback címe:

https://idotetrisz.blog.hu/api/trackback/id/tr838803236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása